A cikk megjelent a Klikk Out 2024/01-02. számában.
Február felénél érkezik a dátum és az ünnep, amely kapcsán karácsony után újra egybeér és egy izmos metszetet alkot a kötelesség és a biznisz. Legalábbis sokaknál. Egymásnak adják a kilincset az emberek az ékszer-, édesség- és virágboltokban, miközben sokan menetrendszerűen fanyalognak is egy sort azon, hogy mégis minek ez?! Hát igen, így mégis minek?
A Valentin-nap kívülről megtévesztésig hasonlít az ilyenkor szintén esedékes Oscar-díj átadásra, még a vörös és az arany is dominál többnyire mindkettőnél. A fanyalgók egymásra licitálva ekézik a felszínt, ám mikor dicsekednivalójuk van, akkor ezért elmondják, hogy mekkora stíl, 11 jelölést kapott. Mint valami Tinderen egy szerencsematyi.
A tudatlanságot, felszínességet jól lehet leplezni blamálással. Ha nem vagyok elég kreatív, se empatikus vagy mélyérzésű, akkor legalább hadd maradjak nagyokos.
Mitől lesz akkor mégis értékes a Valentin-nap? A jelenléttől. Ahogy bármelyik ünnep, vagy bármilyen együtt töltött idő. A jelenlét a mai kor egyik legértékesebb valutája, mikor a figyelmünk és a memóriánk is éppen darabokban van. Mindent és mindennek az ellenkezőjét elfogyasztjuk, egymásban viszont csak a felszínt kapirgáljuk.
Aki hozzánk a legközelebb áll, ahhoz még egy lépést meg tudunk tenni ilyenkor. Nem kell okvetlen rózsával meg szívecskékkel, de lehet azzal is. Aki a kreativitást kéri számon másokon, az törődjön a sajátjával.
A szerelmet lehet ünnepelni minden nap, és lehet erre szánni egy különleges napot is. Legyen ez általánosan a Valentin-nap, vagy legyen a megismerkedéseteké, vagy az, amelyiken összeért a lelketek. Esetleg mindegyik, csak akkor legyetek jelen, ne maradjon köztetek távolság és maradék.
Két ember között a legrövidebb út a csók, és akinél ehhez a rózsaszirom a megfelelő körítés, annak sincs mit magyarázkodni.
Egy haveromnál viszont például a szívpörkölt, na, az is mekkora sztori!
