A cikk megjelent a Klikk Out 2024/01-02. számában.
Ha van olyan könyv, amelyet a tavalyi év magyar regényeként aposztrofálhatunk, az minden bizonnyal Visky András Kitelepítése. Ez zsebelte be a Nők Lapja Irodalmi díjat, megnyerte a Margó-díjat, de a Könyves blog is a legjobbnak választotta. Hatalmas, és pozitív kritikai visszhangot kapott, szinte ellenvélemény nélkül csak dicséretben volt része. De miről is szólhat az a könyv, amely szakmabelieket, és olvasókat egyaránt így elvarázsolt?
A Kitelepítés önéletrajzi ihletésű regény, habár szerzője már a legelején siet leszögezni, hogy az emlékezés csalóka dolog, a valósághoz nem feltétlenül van mindig köze, vagy legalábbis ahány ember, annyiképpen gondol vissza a múltbeli eseményekre. Ami viszont bizonyos, hogy az erdélyi származású Visky református lelkész édesapját az ’56 utáni tisztogatás során börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték. Csakhogy ez nem minden: feleségét, Júliát és hét gyermeküket internálták, és az elkövetkező néhány évet egy lágerben kellett töltsék. Az író ekkor mindössze kétéves volt, és az ő gyermeki nézőpontja érvényesül az elbeszélés során.
Megrázó, és valóban gyönyörűen megírt történet ez, melynek főszereplője azonban nem az elbeszélőnk, hanem sokkal inkább az imádott édesanya, na meg egy kicsit a hajadon Nényu, az ő ellenpólusa, akit befogadtak maguk közé, s aki az ínségben sem hagyta el őket. Röpke, bekezdésnyi fejezetek gördülnek afféle emlékgyöngyként a lapokon. Ez az a könyv, amelyet tényleg érdemes mindenkinek elolvasnia. (sj)
