FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálók lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”
A munkám során hihetetlen különleges sportolókkal beszélgethetek, amelyek által folyamatosan gazdagabbá válik az életem. Most sem történt ez másképp, Baranyovics Blanka szerénysége és szeretete a lovak iránt lenyűgözött. A fiatal lány tele van élettel és büszke arra, hogy családjával együtt vezetnek egy saját kis ranchot Nyárasdon. Tavaly egyedüli nőként indult a Felvidéki Vágtán, ahol az előfutamban a harmadik helyen végzett. A gyermekkori szenvedélye vált a hivatásává, s úgy érzi, teljesült az álma. Az interjú során visszafogottan és csillogó szemekkel mesélt a lovakhoz való kötődéséről, a lovaglás öröméről, az oktatással és a kihívásokkal teli mindennapjairól.
Blanka, mesélj picit magadról, hogyan kezdődött a lovak és a sport iránti rajongásod?
Körülbelül hároméves koromban kaptam meg az első pónimat, akkor kezdtem el megismerkedni a lovaglás szépségével. Majd kilencévesen jött az igazi mérföldkő az életemben, mert megkaptam az első nagy lovamat. A neve Sheila, aki a mai napig velünk él a ranchon, az istállóban. Vele kezdtem el komolyabban lovagolni. Pár évvel később pedig a szüleim megajándékoztak egy sportlóval, akivel már magasabb szintre tudtam felfejlődni. Utána megízleltem ennek az egésznek a szabadságát, sorrendben jöttek az új lovak és a családommal együtt megnyitottuk a nyárasdi ranchot is. Az életem középpontjába a lovak a kerültek, ezért elmentem lovasiskolába tanulni. Ez egy szlovák iskola, így az első éveim nagyon nehezek voltak. Ott volt az első olyan helyzet az életemben, amely kihívás elé állított. Nem volt olyan, hogy melyik lóra szeretnék felülni, amit mondtak, azt kellett vinnem. Nem válogathattam, de nagyon sokat köszönhetek az ottani mesternőmnek. Ő volt az, aki felkarolt és sok mindenre megtanított, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Itt élhettem át életem első lovasversenyét is 2023-ban.
Milyen érzéseket váltanak ki belőled a lovak?
Hatalmas szeretettel állok ehhez az egészhez. Eleinte úgy éreztem, hogy a lovaglás csak hobbi lesz számomra, de a hivatásommá vált. A lovak annyira sok mindenre megtanítottak az évek során, főleg a jelenlegi sportlovam, akit egyedül, külső segítség nélkül tanítottam be.
Megtanultam, mennyire fontos egy másik lénnyel türelmesnek lenni, akivel rövid időn belül kialakul egy erős kötődés. Annyira erős kapcsolódást érzek a lovakkal, hogy biztos vagyok benne, ez az én életutam, közöttük kell, hogy éljek.
Úgy érzem, oka van mindennek. Néha olyan érzés, mintha már előző életemben is lovak között éltem volna. Kivételes érzés, mikor egy lóval közösen fejlődünk, ez annyira emberré tud tenni valakit. Hihetetlen érzés, mikor nemcsak fizikálisan, hanem érzelmileg is képessé válsz kötődni egy állathoz. (…) Még érdekesebb az egészben, hogy nemcsak belőlem váltanak ki a lovak ilyesfajta szeretetet. A szüleim soha nem gondolták volna, hogy ló lesz a háznál, sőt senki. Azelőtt senki nem volt lovas a családból. Most pedig itt a ranch, amit együtt gondozunk és vezetünk. Hatalmas támogatás ez számomra.
Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz? Úgy tudom, tavaly egyedüli nőként indultál a Felvidéki Vágtán is!
Igen, részese voltam a Felvidéki Vágtának, de nem minden alakult úgy, ahogy szerettem volna. A fiatal Széplak Szidor nevű lovammal indultam volna a mezőnyben, akivel két hónapon keresztül keményen készültünk. Ám egy sérülés közbeszólt, meghúzta a hátsó lábát. Egy héttel a verseny előtt jelentettük be, hogy végleg lesérült a lovam. Ekkor kaptunk egy új lovat, akit egy „garázsból” vezettem ki. Azelőtt senki sem foglalkozott vele ilyen szinten. Önmagához képest jól teljesített, de egy hét alatt nem tudtam csodát tenni.
Az előfutamban sikerült a második helyre befutnunk, egyedüli női versenyzőként. Nagyon jó érzés volt számomra, hogy ott lehettem, de ezzel együtt kicsit csalódott is voltam. Sokat készültem erre a megmérettetésre, bántott a dolog, főként az, hogy lesérült a lovam. Féltem attól, hogy nehogy nagyobb baja legyen. Most mégis reménykedem, hogy a 2024-es év a miénk lesz!
Nagy felelősséggel és kihívással jár ez a sportág. Nincs benned félelem?
Dehogynem, benne van a pakliban, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk. A verseny kezdetén az ember érez még egy kis félelmet, de ez utána megváltozik. Ilyenkor előtör belőlem az adrenalin. A külső hangok elcsendesednek, és csak a célra összpontosítok.
Hogyan képzeljük el a felkészülési időszakot egy ilyen nagy volumenű versenyre?
Sok türelem és kitartás kell hozzá. Mindig minden reggel kijárok a lóval edzeni. Odafigyelek az étkeztetésére is, a fele ételt kapja reggel, mert a ló tele hassal nem mehet edzésre. Itt Nyárasdon, a határi úton szoktunk együtt edzeni (10-15 perc futási idő). Körülbelül 500 méteres távokat próbálunk minél gyorsabban lefutni. A tréning után megkapja a napi doppingadagját, különböző vitaminokat, hogy az ízületek és az inak rendben legyenek. Az energiaporokkal igyekezünk minél jobban megerősíteni a lovat, hogy több energiája legyen a megmérettetésre.
Beszéljünk a további sikereidről. Fiatal és élettel teli vagy! Megtaláltad a saját életutadat, amelynek szeretetét szívesen adod át a fiatalabb nemzedéknek immáron lovasoktatóként.
Igen, kivételes és jó érzés átadni másoknak a tudásomat, s a lovak iránti szenvedélyemet. Egy közös edzés teljesen más érzéseket vált ki belőlem. Talán azért is, mert hozzám inkább a fiatalabb lányok járnak lovagolni, akikkel könnyedén tudok azonosulni. Az életben barátnőként tekintek rájuk, ám az edzésen komolyra veszem a formát.
Ha az ember megtalálja a hangot a másikkal, akkor a közös edzés is gördülékenyebben megy.
Arról nem beszélve, hogy a lovak egyfajta terápiát nyújtanak mindenkinek. Jelenleg 19-en járnak hozzám lovasoktatásra.
Mi az, amire oda kell figyelni a legjobb technika elsajátítása érdekében?
Először is szükség van az erőnlétre, hogy meg tudd magad tartani a lovon. Fontos, hogy a hátat egyenesen tartsuk, míg a sarok szorosan, lenyomva pihen a kengyelben. Pontosan azért, mert ha a ló megijed, és nincs jól „behelyezve” a sarok, akkor a láb beragadhat a kengyelbe. Ez pedig nagyon veszélyes helyzeteket okozhat. Ezen kívül a kezek tartása is fontos, mert a kantárt lazán kell tartani, így elkerülhető, hogy meghúzzuk azt. A lovaknak a szájuk a leggyengébb pontjuk, ennek tudatában irányítjuk őket. Van, aki nagyon kemény kézzel bánik velük, ami az állat kárára válhat. A lovakon egy idő után meglátszik, hogy ki milyen erősséggel és technikával fogja a kantárt. Ha az állatnak széles a mosolya, akkor valamit nem jól csinálunk.
A jövőbe tekintve, milyen vágyaid és elképzeléseid vannak? Van valamilyen jelmondatod, ami végigkísér az utadon?
„Lóvá tesz az ember, és emberré a ló”. Megtanultam, hogy ténylegesen így van. A lovak rengeteg dologra megtanítottak. Igazából az, hogy lett egy saját ranchunk és lovasoktató lehetek, a legnagyobb boldogság számomra. Ez volt az álmom! Ez lett az életem, el sem tudnám képzelni enélkül a mindennapjaimat. Van egy közös célunk a családommal, mégpedig az, hogy szeretnénk a kis ranchunkra egy körkarámot, ami fedett. Télen a lovaglás korlátozott, nem tudunk annyit edzeni a belvíz miatt. Igyekszünk folyamatosan fejlődni, több projektbe próbálunk bekapcsolódni, hogy támogatással még szebbé varázsoljuk a nyárasdi ranchot.
A BlankZol Ranch Nyárasdon található, ahol a háztáji állat mellett több vadonélő és különleges állat is megtalálható. Baranyovics Zoltán és családja igyekszik minél többet tanulni és fejleszteni a ranchot, amely immáron egy családi „vállalkozássá” nőtte ki magát. Óriási szeretettel gondoskodnak az itt található állatokról. A BlankZol kapuja mindenki előtt szélesre van tárva, ami felejthetetlen élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
