FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A mai ismereteink szerint a világunkban sok mindenből sok van, de talán igazságból van a legtöbb. Mindenkinek megvan a maga igaza, a saját külön bejáratú véleménye, a maga valósága. A világ viszont nem csak fehér, fekete, nem csak jó és rossz – a dolgok, a történetek sokféleképpen, sok szögből nézhetők, láthatók és láttathatók. Erre teszünk újra kísérletet a KlikkOut Sokszög című műsorában.
Az ember már az antik kultúrákban felismerte, hogy az általános jó közérzet eléréséhez elengedhetetlen a helyes táplálkozás és a megfelelő mennyiségű fizikai aktivitás. Na, de mit értünk helyes és megfelelő alatt? Ennek meghatározásához ismernünk kell saját fizikai határainkat, képességeinket és ha ez megvan, akkor már könnyen választhatunk számunkra ideális sportot, értendet és alakíthatjuk ki a napi rutinunkat. De azért az sem árt, ha az „Ép testben ép lélek” filozófiájának megvalósításához szakértő tréner segítségét kérjük. A mostani beszélgetésünkhöz aktív profi oktatóként, edzőként meghívtam a dunaszerdahelyi MonRaw étterembe Vércse Szabina jógaoktatót, Lengyel Ákos fitneszedzőt, a Cornisland CrossGym trénerét és Misicsák Zoltán kettlebell-edzőt, jiu jitsu-mestert, a bősi Hybrid Kettlebell edzőjét.
Egy jól felépített edzésen mindig a bemelegítés az első lépés. Ki hogyan érkezett meg a maga sportágához, életfilozófiájához?
V.Sz.: Nagyon érdekes, kérdés: a jóga izgalmas módon érkezett az életembe. Kisfiam születése után, 2016 januárjában, tizenegy hónapos korában azt éreztem, hogy valamit már kellene kezdeni magammal. Az akkori otthonom mellett volt egy jógaközpont, és bár nincsenek véletlenek, mégis véletlenül csöppentem bele a dologba. Ez valószínűleg előre meg volt írva. Amikor első alkalommal léptem a jógaszőnyegre még Pozsonyban, magával ragadott az egész és azóta, immár több mint nyolc éve minden nap jógázom.
Az életrajzod alapján nem a jógával foglalatoskodsz jelenleg. Mi a tanult hivatásod?
V.Sz.: Geográfia, geoekológia. A munkahelyemen sem ezzel foglalkozom, viszont a jóga, mint hobbi egyértelműen tele szőtte a napjaimat és a szívem csücskévé vált.
Más sporttal nem foglalkoztál a múltban?
V.Sz.: Hobbiszinten futottam, de nem volt benne semmilyen komolyság.
Azt gondoltam, a jóga egy olyan szerelem, amely hozta a dinamikát, de aztán elolvastam a Facebook profilodat és ezt a mottót láttam: „Lassíts és légy a mostban!” Szóval akkor a jógában statika is van a dinamika mellett?
V.Sz.: Nagyon izgalmas látni magunk körül, ahogy rohannak az események, történnek a dolgok. Saját tapasztalataim szerint
két választásunk van: hagyjuk, hogy elvigyen a forgószél, vagy picit megállunk és ott jelenik meg az itt és most, ami egy picit kitágítja a teret. Igazából ez egy varázslatos világot nyit ki előttünk.
Ez már tulajdonképpen egy filozofikus hitvallás. Ákos, neked sem ez a tanult hivatásod, hanem a marketing. Beszélgettünk arról, hogy nem dolgoztál túl sokat ebben az ágazatban, de amikor az ember el akarja adni a portékáját, jó, hogy ha vannak ilyen előismeretek. Hogy kezdődött nálad a fitnesz?
L.Á.: Marketinget, kommunikáció- és médiatudományt végeztem Budapesten, ahol szorosabb kapcsolatba kerültem a fitnesz iparágával, az egyetem mellett ezzel foglalkoztam. A múltban küzdősportokat űztem és kézilabdáztam. Ezek által mindig végeztem erősítő edzéseket és az egyetem alatt egy kis pénzt is kerestem. Szerettem volna jobban elmerülni a témában, ezért beiratkoztam egy kétéves fitneszkurzusra, amely minden második hétvégén zajlott. Ez volt az első lépés afelé, hogy beleszeressek abba, hogy másokat is megmozgassak és képesek legyünk a testet, lelket egyaránt fejleszteni.
Hogyan jött a képbe Dunaszerdahely?
L.Á.: Az alapképzést elvégeztem, de első évben még nem sikerült felvételt nyernem a felsőoktatásba, amely további két év lett volna. Volt végzettségem és úgy gondoltam, megpróbálok megélhetést szerezni ennek köszönhetően. Szerettem volna kiteljesedni a hobbimban. Már Pesten is én edzettem mindenkit az egyetemi baráti társaságból, majd azt gondoltam, lehetne ezt ellenjuttatásért is csinálni. Bevetettem a marketingtudásom, ingyenes edzések által megismertettem az emberekkel a csoportos órák fogalmát és azt, hogy súlyzók nélkül is lehet edzeni.
Amit ti csináltok, az funkcionális edzés?
L.Á.: Igen. Nagyon nehéz pontosan megfogalmazni, mit is foglal ez magába: nem egy gépen, adott mozgáspályán mozgatjuk a súlyt, hanem megtanulunk helyesen mozogni, egyszerre fejleszteni az erőt, a koordinációt és a hajlékonyságot, rugalmasságot. Kihasználjuk, amit a testünk enged.
Mikor kezdtél el Dunaszerdahelyen edzősködni?
L.Á.: 2011 őszén kezdtem el ezzel foglalkozni.
Mekkora most a csapat, mennyien járnak hozzád?
L.Á.: A stabil társaság úgy hetven-száz fő, de nehéz behatárolni, mert van, aki hetente egyszer, de olyan is, aki heti ötször jön. Nálunk elsősorban csoportos edzések zajlanak, úgy vettem észre, hogy ez sokkal nagyobb motivációt ad. Itt a másiknak is meg kell mutatni, hogy bírom az iramot.
Sokszor az edző dolga annyi, hogy visszafogja azokat, akik hozzá járnak, hogy észszerű keretek között, a maguk szintjéhez képest terheljék magukat. Nem akarjuk, hogy rögtön az első edzésbe belerokkanjanak.
Zoli, ha a te történetedet nézzük, voltál már katona, búvár a tűzoltóknál, most pedig rendőrként dolgozol – csak a vadakat terelő juhász nem voltál még… Azt is tudom, hogy egy időben fociztál, aztán jött a kempo, a karate, most pedig a kettlebellel foglalkozol, és funkcionális edzést visztek Bősön. Honnan jön a mozgás szeretete, a gyerekkorból?
M.Z.: Igazi falusi gyerekként focival kezdtem Bősön. Néhány évvel később, 2002-2003 környékén bejött Bősre a kempo, akkor abba kezdtem bele.
A kempoban és a fociban is rúgnak – ez volt a kapcsolódási pont?
M.Z.: Párhuzamosan is űztem ezeket a sportágakat, de a kempo jobban tetszett. Jártunk övezésekre, amelyek elég durvák voltak, több órán át is eltartottak. Ott kezdett megtetszeni a fizikai terhelés. Tizenhat-tizenhét évesen négy-ötórás procedúráknak vetettük alá magunkat. Ott jutott először eszembe, hogy kipróbálnám a katonaságot is. A funkcionális edzés és a kettlebell a katonaságnál ragadt rám. 2010-ben a katonaság kötelékéből Afganisztánban voltam fél évig egy kanadai bázison. Kanadában és az Egyesült Államokban nagyon népszerű volt a crossfit a katonák, rendőrök és a tűzoltók körében. Tudtam, hogy lehet ott mozogni és találtam egy jiu jitsu-edzést. Esténként, ha nem volt munka, lehetett edzeni. Mindig volt egy kanadai vagy amerikai, aki tartotta a gyakorlást.
A crossfit kifejezést már régebben is hallottam, de akkor még nálunk nem foglalkozott vele senki. 2010-ben járunk, de még Pozsonyban sem volt crossfit. A 2008 óta működtetett crossfit.hu oldalon olvastam néhány cikket, de nem igazán tudtam, miről van szó. A hazaérkezésem után Pozsonyban szereztem be egy kettlebellt. Magyarországon megtaláltam Lakatos Petit, aki 2009-ben hozta be a kettlebellt Magyarországra.
2011-ben elvégeztem az RKC-t, ami egy kemény, háromnapos kettlebell vizsga volt és ugyanebbeben az évben kezdtem el a csoportos edzéseket Bősön.
Nem tudtam honnan információt szerezni, de minden jött magától. Ugyanez volt a jiu jitsuval is, amelyet videóról sajátítottunk el. A kempóban volt egy kis földharc, de a többit videón tanultuk.
Szabina, hozzád kik jönnek? Fiatalabbak, idősebbek, olyanok, akik már kipróbáltak valami más tornát is? Mit keres valaki ma Dunaszerdahelyen, ha jógázni akar?
V.Sz.: Az, aki jógázni vágyik, tapasztalataim szerint kereső típus. Vagy önmagát keresi, vagy valahol megsérült és gyógyulni szeretne. Esetleg olyan mértékű stressz van az életében, amit nem tud máshogyan levezetni. A jóga szokott lenni az utolsó utáni dolog, ha semmi nem segít, viszont ez sem mindenkire jellemző. Nagyon örülök annak, hogy egyre többen nyitnak efelé az irányzat felé. A jóga nem egy nagyon durva dolog, de a gyakorlatok nagyon izgalmasan tudnak hatni. Nemcsak a fizikai testtel dolgozunk, hanem az idegrendszerrel, a belső elválasztású mirigyekkel. Sokkal több láthatatlan dolgot is megmozgatunk ilyenkor, ezért tud gyógyítólag hatni. Aki elkezd olvasni a jógáról, az meglátja, hogy úgy is lehet jógázni, hogy nem vagyunk a jógaszőnyegen. Már a légzés, amikor várjuk a buszt, vonatot, is tud jógikus lenni. Aki hozzám jön, igyekszem neki megtanítani, hogy a jóga mindenütt ott van.
Nagyon mély dolog, amiről beszélsz. Ákos, hozzád is keresve mennek az emberek? Ők is a stresszt akarják levezetni és kicsit fittebbé, egészségesebbé válni? Mi motiválja az embereket, hogy tornázzanak?
L.Á.: Nálam is egyre inkább a kereső társaság a jellemző. Fel tudom osztani a csoportjaimat versengő szelleműekre és a saját határait kereső, jellemzően fiatalabb generációra.
Melyik a veszélyesebb?
L.Á.: Nem ők, inkább jellemzően az idősebb generáció. El kell ismernünk, hogy az idő haladtával veszítünk a képességeinkből, az erőből, a hajlékonyságból, a regenerációból. Erről könnyű megfeledkezni, pláne, ha látjuk, hogy mire képes egy tíz évvel fiatalabb, akivel szeretnénk tartani a tempót. Itt jön az, ami miatt sokszor nem szeretnek: hogy csináljunk kevesebbet és csináljuk lassabban. A kevesebb néha több, a mozgásnak építenie kell, nem rombolnia. A rombolás elég könnyen el lehet érni. Sokszor megtörténik, hogy valaki első alkalommal jön el hozzám és máshol más mozgásformát is kipróbált, nem elégedett, mert nem fekszik az edzés végén, nincs hányingere és nincs rosszul. Ők egy idő után rájönnek, hogy nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jólérezze magát.
Pont ez a kereső társaság jön rá, hogy fájó háttal jöttek, majd két hét vagy egy hónap után, amikor megerősítjük az apró izmokat, eltűnik a fájdalom. A lényeg a megerősödés és a jobb közérzet. Ezt a mozgásformát a mindennapokba is át tudjuk ültetni.
Zoli, ti is valami hasonlót csináltok…
M.Z.: Számomra pont ezt jelenti a funkcionális edzés, hogy megerősítsük azokat a mozgásokat, amelyeket akár napközben is végzünk. Például autóvezetés közben is lehet csinálni azt, hogy kihúzom magam, vagy odafigyelek a légzésemre. Ezek apróságok, de működhetnek. Olyan mozdulatokat gyakorlunk, tanítunk, amelyeket a mindennapi életben is ki lehet használni. A katonaságnál és a tűzoltóságnál pont az volt a lényeg, hogy bírjak fel- és levinni bizonyos dolgokat, vagy képes legyek felhúzni a társam.
Te egy olyan hivatást csináltál, ahol ezeket a dolgokat meg kellett tenni. Mi a cél? Ezeket az ember saját maga határozza meg, vagy itt jön be a képbe a tréner? Megmondod, mi az, amire egy ember képes lehet?
M.Z.: Mindenképpen, és ezért páran már ott is hagytak. Ahogy Ákos is mondta, van egy réteg, aki azt várja el, hogy akkor jó az edzés, ha a végén hányinger van és hullafáradtság. Ezzel nem tudok azonosulni, egyetérteni. Vannak napok, amelyeket erősebben meghúzunk, de ezt nem lehet minden edzésen csinálni, mert egy idő után elkezd fájni az ember dereka, válla, bokája. A sérült vendég legközelebb nem jön. Van egy réteg, amellyel azonban ezt nehéz megértetni, hogy ez nem a legjobb út.
Nem ezt várja a világ, hogy mindig fittek és mindig a topon legyünk, mindig ugyanolyan korban, ugyanolyan kinézettel?
M.Z.: Szerintem ez a régi felfogás, hogy addig csinálom a dolgokat, amíg bírom, benne maradt a társadalomban. Az akciófilmek hatására mindent beleadnak, akkor is, amikor már nem bírják. Ez nem jó út.
Régebben több fizikai munkát végeztek az emberek, manapság azonban a sok ülés és vezetés hatására a testünk úgy deformálódott, hogy először meg kell tanítani mozogni, és csak azt követően lehet terhelni. Sokan csak a terhelést akarják, de nem tudnak mozogni.
Gyerekekkel is foglalkoztok? Ők is eléggé elszoktak a mozgástól.
M.Z.: A csapaton belül igen. Nyártól működik Bősön egy karateverseny-csoport, amely Csiba Roli csapata, nekik már jó a mozgáskultúrájuk. Van egy gyerekcsoportunk is, de nem én foglalkozom velük, hanem az egyik kollégám, Kulacs Tivadar. Neki van egy kimondottan gyerekeknek szóló mozgásfejlesztési képesítése. Nekünk kicsit más volt a gyerekkorunk, sokat voltunk kint, mostanság a gyerekek sokkal többet ülnek otthon. Nehéz őket kihajtani, de van rá igény, szeretik a gyerekek is.
Gyerekjóga is létezik?
V.Sz.: Nem foglalkozom kifejezetten gyerekjóga-oktatással, viszont van nagyon sok lehetőség, ahol játékosan tudják az állatvilágot utánozva átvenni és megtanulni akár a légzést vagy a nyújtózkodásokat, hogy legyen egy erős gerinctartó izomzat vagy hogy a tanuláshoz is elég oxigén jusson a tüdőbe. Itt is a funkcionalitás a fontos, tehát hogy miért csinálják. Nálunk csak néhány ember csinálja, de szerencsére van rá igény és mód. Én is azt látom, hogy ez szükséges is.
Az edzés luxusnak számít manapság a térségünkben? A Sokszögben általában a Dunaszerdahely környéki helyzetből indulunk ki, de ez akár Komáromig is lenyúlva, sok vidékre vonatkozhat. Ákos, te hogy látod?
L.Á.: Azt gondolom, nem, mivel a csoportos órák pont arra vannak kitalálva, hogy mindenki megengedhesse magának. Nálunk a 60-70 percbe belefér a bemelegítés, az erősítés, sőt mozgásgyakorlás is van. Szerintem ezért sem luxus, mert a testünkkel is foglalkozunk, ezáltal hosszútávon javulhat az egészségünk. A másik dolog, hogy nagyon fontos a mentális egészség. Magamról tudom, hogy ha két napig nem mozgok, akkor kicsit morcosabb és feszültebb vagyok. Valószínűleg nem termelődik annyi örömhormon. Sokan nálam vezetik le a stresszt. Eljönnek, egy óráig nem kell gondolkodni, számolgatni, munkahelyi problémákkal foglalkozni. Csak mozogni kell, odafigyelni, kicsit elfárad, ami fel tudja szerintem dobni a nap hátralevő részét.
A sport tehát kicsit vallás is?
L.Á.: Nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat enélkül, így nálam biztos. Sokakat megfog a dolog, ha megtalálja a saját magának megfelelő mozgásformát.
A filozófiát mennyire kapcsoljátok bele? A jógának megvan a maga világa, a maga gyökerei. De a nyugati világban vagyunk, így azt kérdezném, hogy az általatok vezetettek mennyire tudják beépíteni a mozgást a mindennapjaikba? Vannak, akiket évek óta vezettek és látjátok, hogy már beépítették a heti, havi programjaik közé és magukévá tették a gondolatot, mely szerint, ha van mozgás, termelődik az örömhormon is és a komolyabb betegségek is elkerülhetnek minket?
M.Z.: Szerintem igen. A rendszeresség több mindenre is megtanít. Én ugyanígy tervezek, legalább heti öt alkalommal edzek. Nem is mindig kimondott edzésről van szó, például egyik nap kiviszem a kutyát és sétálunk 7–8 kilométert.
Nem kell feltétlenül edzeni, csak mozogni. Olyan korban élünk, amelyben egyre kevesebbet akarnak mozogni az emberek, hiszen az otthon kényelméből bármi elérhető.
Elkényelmesedtünk, de én is ilyen vagyok. A tíz évvel ezelőtti énemhez képest legalábbis biztosan. Azelőtt minden vasárnap jártam edzeni, most azonban jobban szeretek otthon maradni a gyerekekkel vagy a teraszon kávét kortyolgatni.
Szabina, a kisfiadra hatással van, hogy az édesanyja jógát oktat, követi az életviteledet, átvett belőle valamit?
V.Sz.: Jelenleg kiskamasz, aki eléggé ki tudja fejezni a véleményét. Nagyon sokat beszélgetek vele olyan dolgoktól, mint a kitartás vagy a dolgok elfogadása, ez pedig filozófiailag ott van a jógában háttérként. Ugyanúgy otthon is tornázunk, jógázunk együtt. Legtöbbször neki is kell a kihívás, viszont én Kundalini-jógázom is, ahol fontos szerepet kapnak a mantrák. Ez azt jelenti, hogy bizonyos nyelven zengetünk egyes verssorokat, szavakat. Nála ez is megvan, minden este mantrázunk együtt. Ezek olyan dolgok, amik folyamatosan hatással vannak rá, belefolytak az életébe. Szerintem később fognak neki adni egy olyan alapot, amiből majd táplálkozni tud. Szeret olyan pózokat megcsinálni, amelyek jól néznek ki, és amelyek erősítik őt, mint például a kézenállás.
Nála is az a terv, hogy izmosabb legyen? A jóga talán nem a nagy izomzat építésére van, hanem inkább a hajlékonyságra, rugalmasságra.
V.Sz.: A kisfiam látóköre picit szélesedni kezdett, szeretne izmosodni, viszont a jógában is szívesebben választja a nagyobb kihívást jelentő, megerőltetőbb pózokat. Ide tartozik a kézenállás vagy a plank, mert kell, hogy bizonyítson és szüksége van az elismerésre.
A régebbi korhoz képest teljesen más irányba megy az izomépítés. Képes a jóga is annyire megerősíteni valakit izomzatilag?
V.Sz.: Igen. Egyrészt ott van az erősítés, a kitartás, a türelem gyakorlása, hogy nem szabad feladni. Utóbbi egyébként mindegyik sportágban jelen van egyfajta melléküzenetként. Visszacsatolnék az előző gondolatmenetre, a pihenést is meg kell tanulni.
Az emberek meg akarják mutatni, mit tudnak, de pihenni nem nagyon tudnak. Ebből viszont olyan dolgok fakadnak, mint az álmatlanság, tehát olyan dolgok, amitől minőséget veszít az élete. A relaxációra, alvásra is figyelmet kell fordítani.
A mozgás elvisz ahhoz, hogy minőségi életet tudjunk élni. Ákos, gondolom, a mozgás szeretetét a lányaidnak is továbbadtad.
L.Á.: Gyerekkoruk óta látják, hogy mennyire megszállottan foglalkozom a mozgással és a külső megjelenéssel is. Nagyon gyakran beviszem őket az edzőterembe és gyakoroljuk, amit csinálok. Érdekes, hogy ők maguktól is el tudják sajátítani azokat a veszélyesnek tűnő gyakorlatokat is, amelyeket felnőttkorban sokkal nehezebben tanulnának meg. Ilyen a falnál való kézenállás, amelynél egy felnőtt aggódna, hogy fejjel lefelé áll, kificamodik a válla vagy kitörik a nyaka. Egy gyereknél nincs ilyen félelemérzet. Felmegy, feláll, ott van. Szerintem nagyon jó, ha minél fiatalabb korban elkezd mozogni egy gyerkőc. A csoportjaimban jellemző, hogy a szülők elhozzák a gyereküket, akik megnézik, hogyan mozog apa, anya. Egy idő után ők is odajönnek, vannak gyereksúlyaink, amelyeket ki is tudják próbálni. Lógnak, másznak, ez egy remek közös program. Szerintem ezzel át is lehet adni a mozgás szeretetét, ez pedig egy remek érzés számomra. Néha meg is lepődöm, hogy mennyire erősek, ügyesek a gyerekek.
Én nem láttam a szüleimet sportolni. Nálad ez hogy jött?
L.Á.: Én is csak hírből, de tudom, hogy édesapám küzdősportolt. Inkább azt mondanám, hogy az alapiskolai tornatanárom vitt rá a mozgásra, akkoriban még komolyabban vették ezt. Volt bakugrás, gyűrű, rúdmászás, a mai tornaórák viszont úgy néznek ki, hogy a tanár bedob a gyerekek közé egy labdát és foglalják el magukat. Természtesen vannak kivételek is.
A gyerekeidnek meglesz a példa, hogy apa mozgott. A feleségem egy futballjátékvezető lánya, mindent tud a fociról, mivel ők nem meséket néztek, hanem meccseket. Amikor bekerültem a családba, én voltam a kakukktojás, mert ehhez nem konyítottam semmit. Zoli, gondolom, nálatok is így van, hiszen amennyire tudom, a lányok folyamatosan mozognak.
M.Z.: Pont azon gondolkodtam, hogy én kit láttam sportolni a családból. Volt egy diploma a falon, amit édesanyám kapott alapiskolában valamilyen futóverseny után. 2004-ben Bősre kerültem a birkózókhoz. Gróf Lóránt, Nagy Attila, Nagy Maros, Buchinger Iván és a többiek olyan példát mutattak, hogy eldöntöttem, én is olyan akarok lenni, mint ők. Ez mindig itt volt bennem.
És mit adtál át a lányaidnak?
M.Z.: A nagyobbik magától kezdett el karatézni, nagyjából öt-hat éve. Vizsgákra jár, versenyezni annyira nem szeret, de nem is erőltetem. A kisebbik is karatézott egy időben, de nem jött be neki. Ő inkább művészlélek, festeget, de jó a mozgása. Éppen nemrég kérdezte, hogy nem viszem-e el focira. Mindig mozgolódik valami benne.
A párod is edző, sőt te jógaoktató is vagy.
M.Z.: Igen, megvan az a kétszáz órám, amely a legalapvetőbb jógaoktatói oklevél alapfeltétele. Imádtam jógázni, nem is a testi, inkább a lelki megnyugvást szerettem. Aztán jött a koronavírus-járvány, és valahogy abbamaradt. Visszatérve a lányokhoz, nálunk is hasonló a helyzet, mint Ákosnál, hozzánk is jönnek a szülőkkel gyerekek. Jelenleg van kimondottan egy olyan kezdő csoportunk, ahol mozgásfejlesztést csinálunk öt-hat anyukával. Nyárra közös programokat is szervezünk családi nap keretében, ahol egyik helyen a felnőttek, a másikon a gyerekek edzenek, emellett pedig gulyás is készül majd. Ez jó kis csapatépítés, közösségfejlesztés.
Ismeritek egymást. Külön területen mozogtok, de van együttműködés a klubok között?
L.Á.: Közös programok még nem voltak, de próbálunk mi is hangsúlyt fektetni a termen kívüli regenerációra. Van egy hidegvizes merülő csoportunk és van, hogy Szabina is csatlakozik hozzánk. A teremből többen is járnak hozzá jógázni, így mondhatjuk, hogy elég nagy közöttünk az átfedés. A hideg vizes merülés jellemzően vasárnap délelőtti program, a húsleves előtt jól lefagyasztjuk magunkat, aztán alszunk egy jót.
Akárhogy is nézzük, ezek a sportközösségek a mai világban, amikor minden bezárul, az emberek a saját kerítéseiken belül maradnak a maguk kis világában, ezek kezdtek el kapcsolatot jelenteni az emberi közösségben, akik tudnak egymásról, különböző életkorúak, különböző neműek. Ezek nagyon fontos közösségek és azt gondolom, hogy a kütyük által ezek kipusztulóban vannak, vagy kevesebb van belőlük. Korábban az emberek, ha beszélni akartak egymással, beszéltek. Most van olyan, hogy ketten egymás mellett ülnek egy kávéházban és üzenetet küldenek egymásnak. Szabina, úgy láttam, hogy ti is egy közösséget építetek a jógás csapatból. Azt gondolom, ott is van egyfajta összefüggés.
V.Sz.: Igen, abszolút nyitunk egymás felé. Nekem is mindig szívmelengető, mikor látom, hogy megosztják az élményeiket. Igazából nem szoktam őket kérdezgetni, megvárom, míg maguktól megnyílnak az emberek. Érzem, látom, hogy a közösség húzóerő. Ha valaki beteg vagy picit lusta, akkor is eljön. Tudják egymást tartani, van az a bizonyos megtartó tér, ami a közösség ereje. Mivel nem mindenki jut el csoportos edzésre, otthoni gyakorlásnak is nagyon jó. Vannak különféle kihívások és össze szoktak beszélni az emberek, ki mit csinál és az tudja is tartani a lelket a másikban.
Táborokat is szervezünk, ami megint csak egy olyan fantasztikus kapcsolódási lehetőség, ami által megérezzük, hogy a másiknak is lehet olyasfajta problémája, mint nekem. Ilyenkor tudjuk egymást segíteni, építeni, tanítani, gyógyítani. Ezek nagyon nagy jelentőségű dolgok.
Zoli, volt már rá példa, hogy ti is szerveztetek tábort? Olyan volt már, hogy a kettlebell-csapat kiment a természetbe és ott edzettetek.
M.Z.: Kimondott táborunk még nem volt, de egy győri csapattal tartjuk a kapcsolatot és ők jönnek hozzánk évente, vagy mi megyünk hozzájuk és tartunk egy közös edzést a természetben.
L.Á.: Mi a hideg vízben edzünk, de olyanra is volt példa, hogy kivittük a tó mellé az eszközeinket. Tíz percet edzettünk, majd jött a csobbanás, újabb tíz perc edzés, újabb csobbanás. Különleges volt, hiszen a szabadban teljesen más ez a mozgásforma.
A végére még megkérdezném tőletek, hogy az által, hogy régóta vezettek embereket mozgásra, az már megfogalmazódott bennetek, hogy felelősek vagytok ezekért a csoportokért? Akik hozzátok járnak, várnak tőletek valamit, felnéznek rátok és van egy utatok, küldetésetek, hogy ezt vinni kell. Szabina, nálad volt már ilyen?
V.Sz.: Abszolút, ez tényleg hatalmas felelősség, mert a jógával is meg tudunk nyitni sok olyan kaput, lehetőséget, aminek igazából van következménye és nem mindegy, merre halad az ember. Több lesz a jógaóra után, vagy kevesebb. Egy jógatanár nem engedheti meg magának azt, hogy kevesebb legyen az illető, ha elmegy az óráról – többnek kell lennie. Oda kell figyelni az egészségre, tehát hogy biztonságos történjenek a dolgok, senki se sérüljön meg. Mindenkiben el kell ültetni egy kis magot, amit aztán az illető tud nevelgetni. Nagyon fontos, hogy milyen ez a kicsi magocska.
Nálad volt már olyan csalódás, hogy valaki felállt, elment, de visszajött?
L.Á.: Ilyenre még talán nem volt példa, de sokszor ijesztő, hogy mekkora hatással lehetünk az emberek mindennapjaira testileg és szellemileg, mert nem minden napunk jó. Minden edzés előtt kell egy állapotfelmérés, mert látom, hogy bár valaki nem mondja, de simogatja a vállát, akkor ott lehet, hogy valami fájdogál. A cél, hogy ne ártsunk az edzéssel. Ha valaki tervez valamit, ami nem sikerül, az nagyon el tudja venni az ember kedvét. Sajnos el kell fogadni, hogy nem minden edzés jó, ez is egyfajta hullámvasút. Van, amikor jön a sikerélmény, de olyan is megesik, amikor nincs jó napunk és nem sikerül valami. Ezt is meg kell tudnunk emészteni, legközelebb biztosan jobb lesz.
Megtanítjátok feldolgozni a kudarcot is, mert az szintén épít.
L.Á.: Ha valaki kicsit próbálgatja a határait, elkerülhetetlen, hogy falba ütközzön. Van, hogy testileg készen áll rá, de fejben nem. Sokszor ez a jellemzőbb, nem mer felugrani valahova, mert fél a következményektől. Ezt a falat át lehet törni és ez egy remek sikerélmény.
Zoli, az, hogy felelős vagy ezekért az emberekért, gondot jelent?
M.Z.: Nem jelent gondot, de mellettük folyamatosan fejlesztenem kell magam, hiszen mindig beleütközhetek olyanba, amire nem tudom a választ. Ilyenkor pedig meg kell tanulnom. Sokkal bölcsebb emberek vannak nálam, de a felelősség nálam abban mutatkozik meg, hogy folyamatosan próbálok tanulni, képezni magam ebben az irányzatban, hogy képes legyek válaszokat edni nekik. Magamat is edzem, hogy példát tudjak mutatni és az életvitelemet is igyekszem ehhez alakítani. Az edzőnek valamilyen szinten példaképnek is kell lennie.
Nagyon köszönöm nektek ezt a beszélgetést, nagyjából azt kaptam, amit vártam. Izgultam, hogy fog ez összeállni abban az értelemben, hogy nekem is fontos a mozgás, de aki vezet, bölcsebbként tud hozzászólni ehhez a témához és üzeneteket ad át. Azt gondolom, itt is megfogalmazódott számos olyan dolog, amit érdemes meghallgatni és azok szerint menni – azoknak, akik mozognak és azoknak is, akik eddig nem tették, vagy még csak most kezdik a mozgást. Köszönöm szépen a beszélgetést és azt kívánom nektek, hogy a 2024-es év egy mozgásban és vezetettekben is gazdag esztendő legyen!
