(Nem is olyan) titkos társaság | Összeesküvők
A cikk megjelent a Klikk Out 2024/03. számában.
Fotók: Pixabay.com
Gyerekkorban mindenki titkos társaságot akar alapítani, bizalmasan elsuttogott jelszóval meg szupertitkos missziókkal. Ebbe a klubba nem nyer bebocsátást se ünneprontó felnőtt, se a tökkelütött szomszéd gyerek, csak mi: a bennfentesek, kiválasztottak. Sokan nagykorukra sem növik ki a rejtelmek iránti igényüket, világjobbító vagy épp világpusztító hajlamaikat: a történelemkönyvek lapjain, illetve internetes fórumokon is felbukkan néhány, több-kevesebb sikerrel működő titkos társaság. Ha különösebben nem izgat téged a téma, akkor is biztosan hallottál már például a legendás Illuminátusokról – ha továbbgörgetsz, most megtudhatsz róluk egy s mást.
Például, hogy tényleg létezett egy ilyen néven futó csoport.
Egy Adam Weishaupt nevű fickó hasonló gondolkodású társaival alapította meg 1776-ban Bajorországban. Leginkább az államhatalom túlkapásai, illetve az egyház elsöprő benyomása piszkálta a csőrüket. Egy másfajta kormányzást szerettek volna meghonosítani, rangok és vagyon nélküli világot álmodtak meg, s közben kissé az ezotéria felé is kacsintgattak.
Az alapötlet pedig egész sokaknak szimpatikus volt. Fontos közéleti személyiségek, művészek, orvosok és írók voltak tagjai a kezdeményezésnek, köztük Johann Wolfgang von Goethe. Az Illuminati egy évtizeddel a megalakulása után már több ezer taggal büszkélkedhetett, akik fokozatosan lépegettek előre a ranglétrán, kódneveket használva levelezgettek egymással, meg miegymás. Egész jó buli lehetett. Csakhogy az a társaság, amely ennyi tagot számlál, már sehogy sem tudja titokban tartani magát, meg hát mindenféle perpatvarok is támadnak a berkeiben. Az esetleges kiugró illuminátusok pedig előszeretettel köpték be volt társaikat a hatóságoknál, melyek nyilván nem nézték jó szemmel, hogy egy csoport az ő befolyásuk gyengítésén fáradozik.
Szóval a társaságot hamar be is tiltották, letartóztattak pár tagot, a rajtaütéskor pedig egy csomó kompromittáló dokumentumot foglaltak le. Ezek olyan, ördögtől való dolgokat támogattak, mint például az öngyilkosság, az abortusz, vagy épp az ateizmus. Ez éppen elég volt a vallás és az állam elleni összeesküvés vádjához, 1787-ben pedig kihirdették, hogy aki minden eddigi tiltás ellenére a kompánia része akar maradni, azt halálbüntetéssel sújthatják. Természetesen ilyen sötét kilátások mellett csakhamar mindenkinek elment a kedve a konspirálástól, és az Illuminátusok szépen lassan eltűntek a süllyesztőben. Atyjuk, Weishaupt ugyan nem került börtönbe, de el kellett hagyja Bajorországot.
Az Illuminati tehát megszűnt, idővel bizonyos értelemben mégis nagyobbra nőtt, mint valaha.
Mégpedig az emberek fantáziájában. Weishauptot például, akármennyire próbálta is meghúzni magát társai lefülelése után, azzal vádolták meg, hogy ő indította be a francia forradalom gépezetét. Erre persze semmi konkrét bizonyítékot nem tudtak felhozni, de hát egy minden hájjal megkent konspirátor esetében elég, ha a gyanú felmerül. Lehetségesnek tűnt, hogy az Illuminátusok sem tűntek el, hanem egyszerűen innentől kezdve rejtetten folytatták felfordító tevékenységüket.
Bizonyos források szerint ezután a titkos társaságot 150 évnyi csönd övezte, és csak a hatvanas évek hippikorszakában szedték őket elő újra. Tom Phillips és John Elledge Conspiracy című könyve szerint viszont a mítoszukat már a múlt század fordulóján leporolta egy angol hölgy. Nesta Webster írással próbálkozott, s a regény műfajával kezdte, csak hogy vegyen egy kanyart a non-fiction irányába. Lehet, hogy pont ezt nem kellett volna. Történelmi-politikai témák felé fordult ugyanis, és erős nézeteknek nem volt épp híján. A demokráciát – finoman fogalmazva – nem tartotta valami sokra, ellenben a brit fasiszta pártban vállalt fontos szerepet, és missziójává tette, hogy egy fontos összeesküvésre hívja fel kortársai figyelmét.
Nesta úgy gondolta, hogy az Illuminátusok nem tűntek el, sőt! Valójában ők ugyanaz a társaság, mint anno a szabadkőművesek, meg előttük a templomos lovagok, na meg a rózsakeresztesek, és már a 12. századtól irányítják a háttérből a történelmet. Ők a felelősek az összes forradalomért, kezdve a franciától, egészen az 1917-es oroszig. Webster a demokráciánál jobban csak a kommunistákat utálta, akik szerinte egyben zsidók is voltak, csakúgy, mint az Illuminátusok. Noha a történész kortársai erős fenntartásokkal viseltettek mismásolt „bizonyítékai” iránt, bizonyos körökben igenis rezonált mindaz, amit mondott, vagyis jobban mondva: írt. Webster fasiszta nézeteivel együtt a második világháború atrocitásainak köszönhetően egy időre kiment a divatból, de hát a múlt század során gyakran fordult a kocka.
A kommunistákat ugyanis Amerikában nemigen szívlelték.
Webster elméletei a tengerentúlon találták meg közönségüket, többek közt az antiszemita Lady Queensborough-t, akit gazdag férjjel és rengeteg szabadidővel áldott meg a sors. Mivel ezt nem átallotta írásra vesztegetni, rajta keresztül William Guy Carr fantáziáját is megragadta a téma. Ő addig-addig kutatott, amíg rájött, hogy a titkos szervezet olyan ősöreg, hogy – na most kapaszkodj meg – már Jézus haláláért is ők voltak a felelősek. Bizony, az illuminátusok, akik egyben zsidók, kommunisták, na meg sátánisták is, és a céljuk az, hogy végül az egész világot uralmuk alá hajtsák, elhozva az Új Világrendet.
Az 50-es, illetve 60-as években, amelyekben a kommunisták elleni paranoia a csúcsra járt, a republikánus párton belül komoly befolyással bírt a John Birch Society, melynek alapítója, Robert Welch ugyanezt a vonalat vitte tovább. Jóllehet ő az Illuminátusok nevet „bennfentesekre”, azaz INSIDERS-re cserélte (igen, így, csupa nagy betűvel, pedig akkor a Caps Lock gomb még nem is létezett), pontosan ugyanazt a csoportosulást értette alatta, mint elődei. Úgy gondolta, hogy az egykor önálló és független Amerika minden maradék befolyását az ENSZ-nek akarják alárendelni, hogy egyszer majd a kommunista világkormány uralkodhasson az egész bolygó felett.
A politikai spektrum ellentétes oldalán pedig gyakorlatilag egy vicc indította útjára az Illuminátusoktól való parázást. A diszkordianizmusnak nevezett vallás(paródia) két híve, az anarchista Robert Anton Wilson és haverja, Kerry Thornley azon a véleményen voltak, hogy a világ túl autoriter jelleget öltött, és jó lenne a berögzött rendet egy kicsit kibillenteni. Úgy vélték, ehhez a legmegfelelőbb eszköz a dezinformációk orrba-szájba nyomása lesz, hátha a sokféle narratíva majd elbizonytalanítja az embereket mindenféle propaganda iránt, és rákényszeríti őket, hogy kifejlesszék magukban a kritikus gondolkodás képességét. Mivel Wilson a Playboy magazinnak (mi másnak, ugye) dolgozott, kézenfekvő módon az ottani olvasói leveles szekcióba kezdték el tolni az általuk írt bolondságokat. Nem tudom, mit szívtak, mindenesetre a dolog nem jött be: nem tudtak olyan hülyeséget kitalálni, amit valaki, valahol ne vett volna komolyan.
Az internet korában mindez csak még inkább kiéleződött.
Hála többek közt az olyan személyiségeknek, mint a Snooker-közvetítőből new age guruvá, majd fő konteós YouTube-sztárrá avanzsált David Icke. Az ő és társai univerzumában aztán már tényleg minden mindennel összefügg, az összes lehetséges titkos társaság az Illuminatiban forr össze, akik a vakcinák, 5G-hálózat, meg a jóisten tudja, mi más segítségével hajtják az egész világot az uralmuk alá. Persze nem csoda, hogy ez sikerül nekik, ha egyszer nem is erről a bolygóról származnak, hanem egy távoli galaxisból. Rosszindulatú, alakváltó hüllő-ember hibridek, akik közé egy csomó híres politikus és sztár tartozik, vagy akik elméjük irányítása alatt tartják e hírességeket.
Ami pedig nevetséges és szomorú egyben, hogy maguk a politikusok is ugyanezeket, vagy ehhez hasonló a zöldségeket ejtenek ki a szájukon, ha az érdekük éppen úgy kívánja, mi meg csak nézünk, mint a moziban. Sebaj, pár hónap, legfeljebb év, és olyan Hillary Clintonos gyíkká átváltozós videót csinál nekünk majd az AI, hogy a fal adja a másikat!