A cikk megjelent a Klikk Out 2024/04. számában. Fotók: Ugróczky István
Márciusban a dunaszerdahelyi NFG klubban – szinte a szlovákiai bemutatóval egyidőben – levetítették Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmjét, a Magyarázat mindenre címűt, ami tulajdonképpen a magyar társadalom 2010-es, 2020-as éveinek korrajza, látlelete. Mindenkinek szól mindenkiről.
MAGYARÁZAT MINDENRE
R.: Reisz Gábor
Fsz.: Adonyi-Walsh Gáspár, Znamenák István, Rusznák András, Hatházi Rebeka, Sodró Eliza, KIzlinger Lilla, Urbanovits Krisztina.
Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes.
MAGYARÁZAT MINDENRE
A film tavaly, a Velencei Filmfesztivál Orrizonti nevű szekciójának fődíjasa lett, Reisz Gábor Gold Hugo-díjat kapott rendezőként, Schulze Évával megosztva pedig Silver Hugo-díjat forgatókönyvíróként a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, legutóbb pedig a szlovákiai Febiofest fődíját nyerte el. A megvalósítását a szlovák Audiovizuális Alap támogatta, a magyar filmalapnál nem is pályáztak rá, mivel tulajdonképpen csak időhúzás lett volna, a rendszer ugyanis nem igazán szívleli a rendezőt, noha két sikeres nagyjátékfilm van mögötte (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek).
A Magyarázat mindenre dunaszerdahelyi vetítése a teltházas NFG előtt zajlott, a két és félórás film után pedig az alkotók érkeztek a pódiumra, ahol Győry Attilával (Süne) beszélgettek a filmről. Jelen volt a rendező, Reisz Gábor, a producer, Berkes Júlia, a szlovákiai társproducer, Prikler Mátyás, valamint a film főbb szereplői közül kettő, Adonyi-Walsh Gáspár és Znamenák István.
Ahogy a rendező is elmondta, a film cselekményváza egyetlen mondatban összefoglalható, ami a bonyodalmat okozza. Ábel megbukik a történelem érettségin, és otthon azt hazudja, hogy ez a zakóján maradt kokárda miatt történt, ami miatt a történelemtanára kérdőre vonta.
„Az ötlet még 2020-ban jött. A Nemzeti Filmintézetnél még volt egy projektünk fejlesztés alatt. Felhívtam Julit, tetszett neki az ötlet, viszont megvártuk, míg az akkori projektünket elkaszálták, azután tértünk vissza ehhez” – árulta el a rendező.
A fordulópont akkor következett, amikor társforgatókönyvíróként beszállt a projektbe Schulze Éva, aki Reisz Gábor tanára is volt korábban az egyetemen. Gábor elmesélte, hogy eleinte novellákat írt a főbb szereplőkről, egyes szám első személyében, így jött létre a film szerkezete, amely lényegében három személy, az érettségiző, szerelmes Ábel, az édesapja, a jobboldali György és a kokárdát kifogásoló történelemtanára, Jakab nézőpontjait veszi górcső alá.
A forgatókönyv 2021 júliusának közepére készült el, augusztusban pedig már forgattak. „Egyrészt akkor ért rá a stáb, a színészek is, és akkor tudtunk forgatni egy iskolában, ami meghatározó” – fűzte hozzá a rendező.
Berkes Júlia, aki tulajdonképpen az egyetem óta ismeri Reisz Gábort, elmondta, hogy már három kisfilmen és két nagyjátékfilmen voltak túl, amikor jött ez az ötlet.
„A legnagyobb döntésünk az volt, mikor Gáborral abban maradtunk, hogy nem várunk tovább. Csináltunk két elég sikeres nagyjátékfilmet, utána két pályázatunk el lett kaszálva. Összenéztünk és mondtuk, hogy telnek az évek és most bármit is adnánk be, azt nem fogják finanszírozni. Nem is a témája miatt, hanem mert mi adjuk be” – jelentette ki.
Kifejtette, hogy az első filmjük is hasonló körülmények között született. 10 ezer eurót kaptak egy kisfilmre, aminek a vége egy nagyjátékfilm lett. „Nyilván abban már volt tapasztalatunk, hogy egy ilyen típusú filmnek, amire nincs pénz, mik az alapszabályai. Tehát mindent, ami luxus, azt ki kell belőle irtani. Ez alatt értek olyan dolgokat is, amik teljesen alapjáraton szoktak lenni forgatáson, mint pl. sminkes, vagy kameracsapat. Nagyon-nagyon kevesen voltunk és a Gáborral megbeszéltük, hogy neki olyan történetet kell írnia, ami megvalósítható, tehát például nem lehet kosztümös” – húzta alá.
A beszélgetés egy pontján kitértek arra is, hogy milyen volt Reisz Gábor kamaszként, van-e közös pontja Ábellel.
„Szerintem mindenkiben van egy lúzer személyiség. Engem nagyon zavar, ha azt látom, hogy az emberek felnőtteknek hiszik magukat, és sok esetben baromira nem azok. Én irtózatosan önbizalomhiányos, frusztrált, kisebbségi komplexusokkal küzdő fiatal voltam. Rájöttem, hogy fontos, hogy ezeket én használjam, mivel ez egy terápia” – magyarázta.
Kifejtette, hogy a gimiben végig vízilabdázott, emiatt aztán elsőre a testnevelési egyetemre ment, utána pedig tanított is egy évig. „Nem szerettem, de párhuzamosan már jártam az ELTE filmszakára, és ott jöttem rá, hogy addig teljes tévúton voltam. Másodéves voltam az ELTE-n, mikor felvettek a filmművészeti egyetemre” – tette hozzá.
Adonyi-Walsh Gáspár lényegében 17-18 éves volt, amikor a gimnáziumi drámatanára megmutatta a castingra szóló felhívást. „Jelentkeztem, volt egy folyamat, 3-4 alkalom után megkaptam a szerepet. Engem nagyon vonzott a színészet. Nem állítom, hogy kisgyerekkorom óta erre készülök, de szerettem volna színész lenni. Egy szerencsés véletlennek tűnt akkor, hogy bekerültem a filmbe. Még mindig annak tűnik, csak közben azóta tudatosan is megragadtam ezt magamban. Felismertem, hogy végre van valami, ami érdekel és amit szívesen csinálnék. Most már filmrendezést tanulok az ELTE-n – fejtette ki. –
Óriási hatása van rám a filmnek, és ha megnézem, milyen voltam előtte, és milyen lettem utána, ez nagy karakterfejlődést jelent számomra. Egy álmodozó gyerek voltam, akinek közben nem sok köze volt ahhoz, amiről álmodozik.”
Znamenák Istvántól megtudhattuk, hogy miért is sírta el magát tulajdonképpen a Velencei Filmfesztiválon. „Lehet díjakat kapni, de nekem az a hitvallásom, hogy egy ilyen filmfesztivál vörös szőnyegén ott állni, ahol felsorolni sem lehet, kik álltak már, ennél nagyobb dolog nincs, és ez volt rám hatással” – magyarázta.
Őt egyébként Barcs Kata casting director ajánlotta Reisz Gábornak. „Miután beszélgettünk, hogy mit kéne játszani, én ezt egyszerűen akartam. Az a helyzet, hogy ma a mi országunkban minden egyes családban elképesztő polarizáltság van. Az én rokonaim között is van ember, aki erősen jobboldali, én pedig bevallottan kifejezetten baloldali vagyok.
Amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy lesz ebből a fickóból mégiscsak – nem egy példaértékű felmutatás, hogy lám, ilyenek a fideszesek – egyszerű dologra kellett csak gondolnom, hogy én szeretem a rokonaimat. Valamiért szeretem őket, és akkor gondoltam, ezt bányásszuk ki.
Ők is nyilvánvalóan szeretnek engem, és ez segít. Ez amúgy is segítene. Úgy egészséges, ha egy vita nem dől el egyik vagy másik javára, hanem meghallgatjuk egymást, mert mindenkinek valamiben igaza van és valamiben mindannyian tévedünk. Azt hiszem, a legfontosabb ebben a filmben, hogy nem kell arra gondolni, hogy ez ki van méricskélve. Szeressük már egymást, a kutyafáját! Részemről ez az üzenete” – szögezte le a Györgyöt alakító színész.
Ezután arra terelődött a szó, mennyire határozza meg a filmet a magyarokhoz kötődő motívum, a kokárda. Értik-e ezt nemzetközi szinten, Velencében vagy épp a szlovákok Pozsonyban. „Juli fontosnak tartotta a szempontot, hogy ezzel eljussunk egy nemzetközi fesztiválra, én pedig inkább azt, hogy elmesélhessem ezt a történetet. Sokat beszéltünk arról, hogy mit fognak ebből érteni. Szkeptikusak voltunk, viszont nagyon hamar kiderült, hogy ez nem egy magyar specifikus dolog, a világ talán minden táján, ahol eddig voltunk, értették.
A film ugyanis nem a kokárdáról szól, ami egy magyar nézőben más folyamatokat indít be, hanem az emberek egymás közti viszonyáról, olyan emberekéről, akik hadakoznak egymással. Ez a dramaturgia univerzális” – hangsúlyozta Reisz Gábor.
Prikler Mátyás elmondta, hogy a film már le volt forgatva, amikor pályáztak rá, illetve az utómunka költségeire a Szlovák Audiovizuális Alapnál. „Míg a pályázat lefutott, már kész volt egy első verziója a filmnek. Kérdezték, hogy ezt mennyi pénzből forgatták le, Juli mondta az összeget, és nem értették, hogy lehet ennyiből” – húzta alá.
Ami a film címét illeti, Reisz Gábor prózai okokat mondott, miért lett Magyarázat mindenre. „A szavakhoz mindenkinek más viszonya van. Nekem a magyarázat azért fontos, mert benne van az, hogy magyar, a mindenre pedig azért, mert mindkét oldalt jelenti” – jegyezte meg.
Elárulta, hogy ennek a filmnek az elkészítése számára tulajdonképpen egyfajta gyászfeldolgozás is volt. „Édesapám jobboldali volt, 3 éve hunyt el, és azután kezdtem el dolgozni a könyvön, nem véletlenül. Csak később jöttem rá, hogy ez egy gyászfeldolgozás is. Nagyon sokat vitatkoztam vele, talán a bátyám még többet, és voltak olyan pontok, amikor jobbnak véltük nem szóba hozni dolgokat. Eljutottunk oda, hogy ne menjünk bele, mert csak ordibálni fogunk.
Szörnyű, amikor az emberek már nem is beszélnek. Ez volt az én személyes inspirációm” – magyarázta.
A film csúcsjelenete egy vita György és Jakab között, amit a rendező lakásában forgattak. „Egy szabad improvizációval kezdtük, 18-20 percig üvöltözött Rusznák András és Znamenák István a mi albérletünkben, majd dumáltunk arról, mi az, ami működhet és mi az, ami nem biztos, hogy kéne. Elkezdtem írogatni, hogyan épüljön fel a z egész. Mindig erős szempont volt számomra, hogy középen maradjunk” – fogalmazott a rendező.
A beszélgetés végén mindegyik résztvevő kiválaszthatta a kedvenc jeleneteit a filmből. A rendező Ábel hazabiciklizős jelenetét említette. „Amikor aláraktam a referenciazenét, ott lehet meg is könnyeztem az egészet, még ha gázul is hangzik, mert baromira sokat jelentett, ahogy Gazsi (Ábel) néz ott előre. Egyetlen snittben nagyon sok változás történik, és nekem semmi közöm hozzá” – mondta.
A főhőst alakító Gáspár az utolsó, felszabadító jelenetet említette, valamint az érettségizést, Znamenák István pedig éppen azt, amikor Gáspár a falba veri a fejét. „Van ott egy feloldása annak a karakternek, amit én ebben játszom, másrészt ugyanannyi idős a nagyobbik fiam és ő is érettségire készült, az a jelenet pedig ott nagyon betalált. Azóta azt mondom, hogy meg kell ölelni őket ahhoz, hogy egészséges felnőttek legyenek, és talán itt van rá utoljára alkalom” – hangsúlyozta.
Végül Prikler Mátyás három szempontot említett. Emocionális szemszögből azt, amelyet Znamenák is.
„Ábel veri a fejét a falba és megöleli az apját. A történelemtanár meg nem ölel meg senkit, pedig intellektuálisan neki van igaza. A film legnagyobb trükkje, hogy György a szimpatikusabb” – húzta alá.
Intellektuális szemszögből az iskolaigazgató jeleneteit és viselkedését említette, mivel szerinte Kocsis Gergely ezekben nem csak egy igazgatót, de Magyarországot alakítja. „Hülye is vagyok, meg okos is, félek is, de lojális is vagyok” – magyarázta.
Filmnyelvileg pedig két jelenetet is említett, amelyek leírva inkább tűntek számára cikinek, mint működőképesnek. „Az egyik, ahogy a pletyka elterjed. Nem tudtam, hogyan fogják megcsinálni, de a montázs a bukásról és a hír terjedéséről működik. És a film vége is ilyen, amikor a lúzer gyerekből lesz a líder, aki a többieket kivezeti egy kényes helyzetből. Ahogy fut a zene, emelkedik a kamera, és működik az egész.”
És hogy mi a tanulsága mindennek? Reisz Gábor nem kívánta sulykolni a megoldást.
„A 18 éves fiataloknak ebben a szarban kell érettségizniük. Ilyen nyomás alatt kell megtalálniuk az utat ahhoz, hogy értelmes dolgot csináljanak, miközben balról és jobbról is ugatnak feléjük. Eközben szerintem az a dolguk, hogy ennyi idősen megéljék, milyen szerelmesnek és szabadnak lenni. Az érettségi éve utáni nyár ugyanis az, amikor utoljára lehetsz gyerek.”
