FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”
A munkám során egyre több lehetőségem nyílik arra, hogy olyan sportágak képviselőivel beszéljek, akikkel eddig nem nyílt alkalmam. Végre belekóstolhattam a kézilabda világába is Mészáros Réka által. A fiatal lány szívvel-lélekkel játszik a pályán immáron 16 éve. A háttértörténetét tekintve kijelenthetjük, hogy Rékának a kézilabda lett az élete! A sok lemondás és áldozat meghozta a várva várt gyümölcsöt, mikor tavaly a HC DAC színeiben sikerült megnyerniük a csehszlovák MOL Ligát és a szlovák bajnokságot. Az interjú során szóba került Réka sportmúltja, a kézilabda különlegessége, a csapatszellem és a mindennapi kihívások sokasága!
Az első kérdésem csak az, hogy ki is az a Mészáros Réka? Hogyan találtál rá a kézilabdára?
Huszonkét éves vagyok, dunaszerdahelyi születésű. Már gyermekkorom óta az életem része volt a sport. Eleinte focizni kezdtünk a testvéremmel, de édesanyám nem díjazta ennek ötletét, mivelhogy túl „fiús” sport. Ezután kezdtünk el jobban érdeklődni a kézilabda iránt. A Szabó Gyula Alapiskolában nyílt egy sportkör Méhes Tibor tanító bácsi vezetésével, ennek eredményeképp kerültünk el végül Mészáros Ildikó edzőhöz. Tizenhárom éves korunkig Dunaszerdahelyen játszottunk, majd a pályafutásunkat Győrben folytattuk. Jelenleg pedig a dunaszerdahelyi HC DAC felnőtt női kézilabdacsapatának a játékosa vagyok.
Volt valamilyen különleges oka annak, hogy a kézilabdában találtál rá önmagadra?
Mindig is nagyon eleven gyermek voltam, ezért a szüleim mindenhová beírattak, csak mozogjak és levezessem az energiámat. Végül a kézilabda volt az, ami igazán megfogott. Hiába próbáltam ki több sportágat, nem vett ki belőlem annyi energiát, így vágytam egy erősebb sportágra. A testvéremmel sokszor néztünk kézilabda-mérkőzéseket, ami hihetetlen belevaló és kemény mozgásformának tűnt. Ez egy nagyon összetett sportág, pontosan erre volt szükségem.
Másrészről édesanyám is kézilabdázott azelőtt, kapus volt, ami egy erős indíttatás volt számomra. Úgy érzem, megállom a helyemet ebben az egészben, ez pedig boldogsággal tölt el. Tizenhat éve aktívan kézilabdázok, és a mai napig örömmel járok az edzésekre. Ez az életem!
Elképesztő elszántsággal mesélsz a kézilabdáról. Mit adott ez számodra? Gondolok itt a lelki dolgokra és a fizikai teljesítményre.
Fizikálisan sok mindent adott számomra ez a sportág, főleg az erőnlétben. Rengeteget kell futni, ami sokat javított az állóképességemen és a teljesítményemen. Igaz, sok mindenről kellett lemondanom az évek alatt, nem jártam bulizni, hanem az edzésekre és a fejlődésre összpontosítottam. Ennek ellenére úgy érzem, nincs mit sajnálnom, mert a kézilabda által bejárhattam a világot. Megtanultam az évek alatt, hogy mi az a fegyelem, a tisztelet, a kitartás, az emberség és az empátia. A jelenlegi csapatunkban több nemzetiségű játékos is van, így fontos, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sokszor többet vagyunk a csapattal, mint a saját családunkkal.
Egy igazán kitartó személyiség vagy, végig összeszedetten és inspirálóan beszélsz. Képes vagy lemondani dolgokról, mert látod magad előtt a célt!
Pontosan, kitartó vagyok, ami elengedhetetlen ebben a sportágban. Ez a hozzáállás pedig az életben is kulcsfontosságú. Egyébként egy nagyon gátlásos ember vagyok, így, ha nekem azt mondják, hogy „nem”, akkor nem fogom feszegetni a határokat.
Ha a házirendben az van megadva, hogy 11 órakor takarodó, akkor nem próbálkozom még 5 perc késéssel sem. Igyekszem úgy viselkedni és úgy állni másokhoz, hogy az mindenkinek jó legyen.
Mindenkivel próbálom megtalálni a közös hangot, de persze, előfordulnak súrlódások és nézeteltérések csapatszinten, amit fontos lekommunikálni. Az évek során az ember realizálja magában, hogy a kézilabda nem egy egyéni sportág, mert mindegy, ki lövi azt a bizonyos gólt! A lényeg az, hogy a végeredményt jelző táblán 60 perc után a mi nevünk legyen a nyerő. Szeretek csapatjátékos lenni!
Mindig is csapatjátékos voltál?
Úgy gondolom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, mert mind a 16 játékos hozzátesz valamit az adott mérkőzéshez. Képes vagyok helyzetben lepasszolni a labdát a csapattársamnak, mert felmérem, hogy neki még nagyobb helyzete van! Erről szól igazán a csapatjáték. Ez egy nagyon komplex dolog, amelyhez sokat hozzátett a családi hátterem is. Nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott családunk van, ennek köszönhető, hogy 22 évesen ilyen sziklaszilárd felfogással élem a mindennapjaimat. Tény és való, hogy a 60%-át ennek a sport alakította ki, hiszen alig vagyok otthon. A legtöbb időt az edzőimmel és a csapattársaimmal töltöm, ez pedig megedzi a személyiségemet.
Térjünk át egy picit a csapat struktúrájára. Milyen pozícióban játszol a csapatban?
Eleinte kapus voltam, de az akkori edzőm úgy gondolta, ez nem megfelelő számomra. Ő berakott először jobbátlövő, majd irányító posztra. Végül az irányító maradt, ebben találtam igazán önmagamra. Ennek egyik fő oka a gyorsaságom, a másik, hogy mindig odafigyelek az edzők utasítására. Sok energiát fektetek abba, hogy ott legyek fejben és testben az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt.
Vitathatatlan, hogy szereted a kihívásokat. Mi jelenti számodra az igazi kihívást?
Egyértelműen az, ha a csapat a csúcson van, mint ahogy a tavalyi évben is, mikor sikerült megnyernünk a MOL Ligát, a szlovák bajnokságot. Örülök, ha a csapatunk jól játszik, és a mérkőzés végén úgy ülünk fel a buszra, hogy „ez jó volt, otthagytuk a szívünket a pályán!”.
Nemrégiben négy idegenbeli meccsre elég foghíjasan mentünk, sok volt a sérült és a beteg, de beleadtunk apait-anyait, és 10 emberrel sikerült behúznunk a pontokat a győzelemmel.
Ha pedig szó szerint kellene megmagyaráznom a kihívást, akkor azt mondanám, hogy azért megyek el mindig edzeni és azért küzdök, hogy egyre jobb legyek. Úgy gondolom, hogy ez segít hozzá ahhoz, hogy tudjunk élni a lehetőségeinkkel, képesek legyünk megragadni az esélyünket.
Ha már a sikernél tartunk, melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés, amire a mai napig extázissal gondolsz vissza?
A 2018-as évben volt egy junior válogatott mérkőzésünk a vb-n a németek ellen, ahol majdnem sikerült a bravúr, a történelemírás. Hihetetlen érzés volt amellett, hogy az akkori meccs emberének is választottak. Ha pedig az elmúlt pár évet nézzük, akkor mindenképp a tavalyi év az igazán emlékezetes. Sikerült megnyernünk a csehszlovák MOL Ligát és a szlovák bajnokságot is!
Az embernek ez egyfajta visszaigazolás, hogy igen, megéri a sok lemondás és küzdelem, ha ott állhat a siker kapujában.
Nem utolsósorban, meg kell említenem a szurkolóinkat, akik hatalmas élményt nyújtottak nekünk a szurkolásukkal és a támogatásukkal. A mai napig kiráz a hideg és libabőrös leszek!
