A többgenerációs vagy kiterjesztett családról írtunk már korábban, de mégis milyen tanácsot ad egy szakértő akkor, ha konfliktusok, súrlódások akadnak egy ilyen formájú együttélés során. Ezen a héten is Vörös Zsuzsanna, EQ- és személyiségfejlesztő állt rendelkezésünkre.
Mi határozza meg a többgenerációs együttélés „sikerességét”?
A többgenerációs, vagy kiterjesztett család fogalma ugye alapjáraton azt jelenti, amikor az anyán, apán, és gyerekeken kívül egy háztartáson belül élnek még a nagyszülők, esetleg dédszülők, vagy más rokonok. Az, hogy a kölcsönös segítségnyújtás, és az ebből adódó azon pozitív jelenség, hogy a gyerekek a tiszteletet, empátiát, türelmet és sok egyéb szociális kompetenciát tudják tanulni, én azt gondolom nagyban függ attól, hogy ezt a többgenerációs családi együttlétet önként választották-e a családtagok, vagy egy szükséges rosszként élik meg. Rá tudja a mindennapokra nyomni a bélyegét, ha anyagi gondok, vagy egészségügyi problémák miatt alakult ki ez a szituáció, hiszen ezáltal legtöbbször mindenki áldozatként éli meg a helyzetet, ami azt az érzést nyomatékosítja, hogy nem dönthettek önállóan a saját életük felett.
Hogyan kezeljük az esetleges konfliktusokat akkor, ha minket fogadnak be?
Lényeges kérdés az is, hogy meddig áll fent ez a helyzet. Amikor anyagi megoldásként, és átmenetileg választja valaki az összeköltözést a szülőkkel, nagyszülőkkel, akkor bizonyos tekintetben annak a félnek, akinek ez átmenetileg jelenti a segítséget és a megoldást, sokkal nagyobb alkalmazkodási magatartásra van szüksége. Nyilván ez is, mint minden más, nagyban függ a személyiségétől az egyénnek, és sajnos sokszor aztán innen erednek a legnagyobb konfliktusok.
Ami ilyenkor nagy segítség lehet, hogy mélyen önmagunkba nézünk, és amennyiben mi vagyunk azok, akiket úgymond befogadtak, akkor elsősorban a hálát próbáljuk gyakorolni.
Arról viszont nem szabad elfeledkezni, hogy bármi miatt is alakult így a szituáció, minden embernek joga van arra, hogy saját határait megtarthassa. Nincs feljogosítva az otthont adó fél arra, hogy a másik életében vájkáljon, irányítást gyakoroljon felette.
Az esetben, ha mi kínáljuk fel otthonunkat az alattunk vagy a felettünk, és/vagy mellettünk lévő generációnak, hogy járjunk el?
Amennyiben mi magunk vagyunk azok, akik befogadtuk a másikat, az esetleges konfliktusokra bár maximálisan nem lehet előre felkészülni, mégis érdemes tisztáznunk magunkban azt, hogy milyen szabályok mentén tudunk részt venni ebben az együttélésben.
Én azt látom magam körül akár kliensekkel való munka során, de emberi kapcsolataimban is, hogy sok esetben az alapvető együttélési szabályok lefektetése hiányzik az életükből, és aztán ez lesz minden konfliktus forrása, pedig bármilyen csoport – és a család is, legyen bármekkora, egy csoportnak minősített közösség – életében egyik legfontosabb tényező a szabályok lefektetése, elfogadása, és a be nem tartás esetén pedig a következményekkel való szembesítés.
Egyébként a mai társadalom alapvető problémáját maga a következetesség hiánya jellemzi. Ezt viszont csak azután lehet igazán tanulni, ha az ember saját maga ismeri fel ennek hiányát az életében.
Amennyiben az együttélés nem önként választott, mi a fő irányvonal?
Természetesen sok olyan eset is van, amikor egészségügyi gondok miatt kényszerülnek rá családok, hogy együtt éljenek. Ilyenkor nem elég csak érzelmi síkon mérlegelni a helyzetet, hiszen számos tényező van, ami a racionalitást követeli meg. Sok esetben kerül ilyenkor krízishelyzetbe a párkapcsolat is, amikor egy idős szülő, nagyszülő ápolása miatt vállalja a család az összeköltözést.
Ilyen esetben hasznos lehet egy külső embert bevonni, aki segíti a két félt abban, hogy a konfliktusaikon átlendülve ismét közös nevezőre tudjanak jutni.
Én szakmailag ennél a témánál megemlíteném még azokat, a ma már nem ritka eseteket, ahol egy családon belül az apa-anya-gyermek háromszög mindannyian más-más generáció szülöttjei. Amikor a fiatal lány egy nála 15-20 évvel idősebb férfit választ párjául, ahol eleve generációs különbségek is lesznek a párkapcsolatban, és amennyiben még a gyerekvállalás is kitolódik, akkor például maga az apa és a gyereke között a több generációnyi különbség is egy fontos tényező. Azt gondolom, hogy az ebből eredő konfliktusokat tudatosan át lehet hidalni, de ahhoz a mély önismeretre is szükség van.
Mi az első, amit ilyenkor tennünk kell?
Elsősorban a párkapcsolat erősítését kell célként kitűzni, mert az intimitás elengedhetetlen, hiszen ahhoz, hogy jobban megértsük a párunkat, tisztában kell lennünk azokkal a dolgokkal, amiken keresztülment élete során, és amik azóta benne zajlanak, és ehhez véleményem szerint elengedhetetlen a mély és őszinte beszélgetés.
Ez természetesen igaz azokra a párokra is, akik azonos generáció szülöttjei, de mivel senki sem gondolatolvasó, így az empátia fejlesztését, az elfogadást is tanulhatjuk azzal, ha megismerjük, megértjük azt a világot, amiben a partnerünk a kapcsolatunk előtt élte az életét. Az pedig, ha valakinek a saját gyermeke egy, a sajátjától sokkal távolabbi generáció szülöttje, nem feltétlenül átok, hiszen rengeteget tanulhatnak kölcsönösen egymástól, viszont itt is, mint életünk minden területén a legfontosabb, hogy saját magunkat ismerjük kellően ahhoz, hogy a kapcsolódás megtörténjen, és a kapcsolat minősége azzal a másik emberrel folyamatosan fejlődni tudjon.
