„A darts talált rám, majd megtetszett és magával ragadott” – interjú Katona Adriánnal

FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”

A tavalyi évben lehetőség nyílt jobban megismerkednem a darts világával Szigeti Gergely által. Most egy újabb sikeres fiatallal készíthettem interjút, aki a darts nagy szerelmese. Katona Adrián életében mindig is nagy hangsúlyt kapott a mozgás, eleinte a fociban és a pingpongban jeleskedett, míg rá nem talált a dartsra. A motiváltsága leírhatatlan, amely az egész beszélgetést jellemezte. Kitartó abban, amit csinál, és a jövőre nézve is vannak sziklaszilárd elképzelései. Az interjú során örömmel mesélt a darts különleges világáról, az edzésekről, a technika fontosságáról és a jövőbeli céljairól.

Mesélj picit a sportmúltadról, milyen út vezetett el téged a darts világába?

Gyermekkorom óta, körülbelül 10 éves koromtól aktívan focizok. Mikor felkerültem a nagy csapatba, nem jöttem ki jól az edzővel, így elkerültem a csallóközkürti, az udvarnoki, majd a feketenyéki csapatba. Egy kisebb kihagyás után Hodosban folytattam a labdarúgást, ahol a mai napig tagja vagyok a csapatnak. A foci mellett nagy szerelem volt számomra a pingpong is, amit hasonló intenzitással műveltem, mint a focit. Végül 2020-ban rátaláltam a dartsra, és azonnal magával ragadott. Az első alkalommal megéreztem, hogy ez az a sportág, amiben otthon érezhetem magam. Elkezdtem itthon és Magyarországon is versenyekre járni, és igyekszem folyamatosan fejlődni. Vannak rosszabb és jobb időszakaim, de próbálom kihozni magamból a maximumot. Jelenleg a fő hangsúlyt a dartsra helyezem, de a foci és az asztalitenisz is az életem része maradt.

A foci és a pingpong után honnan jött a sugallat, hogy elmenj egy darts edzésre? Mi volt ennek az egésznek a fő oka?

Úgy gondolom, hogy a környéken az amatőr dartsjátékos fő indíttatása abból ered, hogy kipróbálja pár alkalommal a helyi szórakozóhelyen a dartstáblát. Majd decemberben megnézi a darts vb-t, és kedvet kap a folytatáshoz. Először csak kikapcsolódási lehetőségként tekint rá az ember, de ez idővel megváltozik. Velem sem volt ez másképp,

az egyik barátom elhívott az egyik versenyre, némi ráhatás után pedig ellátogattam a dunaszerdahelyi klub egyik edzésére is.

A darts talált rám, majd megtetszett és magával ragadott. Az elmúlt években négy fordulót hagytam ki, legutolsó alkalommal munka miatt, ami picit kihatással volt az eredményeimre. Nem mondom, hogy nem tudtam volna nyerni, de jobb játékosok voltak.

Melyik klub tagja vagy?

A dunaszerdahelyi darts klub tagja vagyok (régebben Cornisland Darts Club), ahol ez évben én voltam a csapatvezető. Klubszinten úgy érzem, nem úgy sikerültek az elmúlt időszakban a dolgok, ahogy kellett volna. Elégedett vagyok az eredményekkel, egyénileg az enyémmel is, hiszen erős ellenfeleim voltak, de hiszem, hogy jobban teljesíthettünk volna. Az őszi szezonban meglátjuk, hogy mennyire leszek képes összerázni a csapatot. Több dolog is közrejátszik, vannak olyanok, akiknek családjuk van, vagy elveszítették az ambíciójukat, így nehéz összehozni az edzéseket. A klubban 24-en vagyunk jelenleg, akik közül aktívan 9-en játszottunk csapatban a versenyeken.

Gondolom, vannak közös és egyéni edzések is. Mesélj erről egy picit, hogyan képzeljük el a felkészülési időszakot?

Nyáron vannak leginkább felkészülési edzések közösen. A szezon végén, június első hetétől egészen a következő versenyidőszak kezdetéig folyamatosan edzünk. Minden héten van rá lehetőség, hogy a klubon belül részt vegyen az edzéseken. Számomra ez az időszak az egyik legnehezebb, nem viselem jól a meleget, így kevésbé van kedvem eljárni a klubba. Otthon, a saját kis környezetemben, a hideg szobámban sokkal könnyebben és hatékonyabban tudok készülni a versenyekre.

A közös edzések alkalmával kisebb meccseket játsszunk egymással, amit ugyanúgy kell elképzelni, mint a bajnokságot. Minden héten van egy kör, azaz csoportmérkőzések, amelyek után egyenes kiesés következik.

Az elnökünk, Bugár Sanyi mindig kitalál valamiféle játékot, akár dupla beszállót vagy kiszállót, hogy változatosan tudjunk edzeni. Otthon igyekszem heti három alkalommal csiszolni a technikámon és dobálni a dartstáblát.

A darts egy igazi szellemi játék, hihetetlen erős összpontosításra van szükség ahhoz, hogy valaki jól tudjon játszani.

Egyetértek, hiszen 80%-ban ott kell lenni fejben, mert ha nem tiszta gondolatokkal mész bele a mérkőzésbe, akkor nem fog sikerülni a dobásod. Az ember nem fogja tudni megmutatni igazán önmagát sem. Ha nem vagy ott fejben, képtelen vagy koncentrálni, az tükrözni fogja a játékod sikerességét is. Egyébként érdekes, hogy nekem munka után sokkal jobban megy a játék. Ennek az lehet az oka, hogy az ember napközben kimerül, így vágyik a kikapcsolódásra és a lazításra. Sokkal jobban érzem magam, mert kikapcsolom az agyam és csak a dartsra figyelek.

Az évek során mi az, amire megtanított téged a darts?

Önkontroll a legbiztosabb, ezt száz százalékig állíthatom. A pingpongnál voltak alkalmak, mikor annyira „felhúztam” magam, hogy eltörtem az ütőmet. Ez pedig egyáltalán nem jó, nem borulhat így el az agyam, nem tesz jót a csapatnak sem. A darts sokat segített abban, hogy leküzdjem a bennem rejlő idegességet.

Bevallom, nem szeretek veszíteni, és ennek köszönhetően, már sokkal jobban tudom kezelni ezeket a helyzeteket. Kezdem megtanulni, mennyire fontos kizárni a körülöttem lévő külvilágot.

Persze, ez még mindig nem megy százszázalékosan, mert sokszor olyat is meghallok, amit nem kellene, vagy nem akarok. Ez pedig kizökkent az adott dobásból.

A darts és a pingpong is igazi türelmi játék, mindkettőhöz fontos a tiszta gondolkodás.

Részben igaz, de a darts főként a koncentráció sportja, míg az asztalitenisz többnyire a nyitottságról szól, hogy kivárjam azt a megfelelő pillanatot, amikor a labdát le tudom ütni. Ezzel szemben a dartsnál erre nincs lehetőség, nincs megfelelő pillanat a nyíl eldobására. Ezt úgy értem, hogy abban az adott helyzetben vagy jól dobsz vagy rosszul, de olyan nincs, hogy „itt a lehetőség, ha ennyit dobsz, ebben az adott pillanatban, akkor megnyered”.

Ha jól értem, fontos a technika, de ha nem vagy ott fejben, akkor nem számít. Mit mondanál egy kezdőnek, hogyan kezdjen neki a saját technikájának a kialakításához?

Nekem az vált be, hogy eleinte célzás nélkül edzettem. Az volt a lényeg, hogy ugyanakkor, ugyanabban a pillanatban, ugyanolyan erősséggel engedjem el a nyilat. Nem érdekelt, hová megy, csak a mozdulatot tudjam kialakítani helyesen. Próbáltam elsajátítani a beállást is, hogy a tábla előtt hogyan állok, milyen dőlésszögből engedem el a nyilat. Valakinek a jobb oldal, valakinek a bal, valakinek egyenes háttal vagy épp bedőlve a hatékonyabb. Dobástechnikából kismillió létezik, ahány ember, annyi fajta, meg kell találni a számunkra legmegfelelőbbet.

A jövőbe tekintve, milyen további elképzeléseid vannak a dartsot illetően?

Erre az évre nincsenek nagyobb terveim, mert tudom, milyen hiányosságaim vannak. Fontos, hogy mindenekelőtt mindezt kijavítsam. A jövő évben szeretnék eljutni a legjobb nyolcig az egyik fő versenyen. Örülnék, ha elnyerhetném a kupát és a bajnoki címet, ami nagyon nehéz, mert jó játékosok vannak, erős a mezőny. A legfőbb célom pedig az, hogy felkerüljek az európai ranglistára, amihez az kell, hogy valamelyik ország „OPEN” versenyén legalább a legjobb 16 közé jussak. Jelen esetben kicsit irreális ez az elképzelés, de motivált és bizakodó vagyok. Utolsó gondolatként pedig szeretném motiválni azokat, akik még nem találtak rá a saját sportjukra. Azt ajánlom mindenkinek, hogy próbáljon ki minél több mozgásformát, egy idő után úgyis megtalálja azt, amelyben kiteljesedhet. Ez ugyanolyan, mint a legjobb munka keresése. Én annak a híve vagyok, hogy ahol nem tetszik vagy nem érzed jól magad, akkor tovább kell lépni.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább