A cikk megjelent a Klikk Out 2024/04. számában.
„Mindenkinek szüksége van arra, hogy tudja, valakinek szüksége van rá.”
Fredrik Backman
Znamenák István, a Magyarázat mindenre c. magyar film egyik főszereplője mondta nemrég, a mű vetítése után lezajlott beszélgetésen, hogy azért tudta ilyen hitelesen visszaadni a filmbéli karakterét, aki politikailag teljesen más irányt képvisel, mint ő maga az életben, mert a saját családjában is vannak ilyen figurák, és mert szeretettel gondol rájuk.
Valami erős alapnak meg kell lennie a hozzánk közel állókkal, hogy ne veszítsük el egymást, egy asztalhoz tudjunk ülni, amikor arra alkalom nyílik, és a „politikát”, mint egy koszos ruhát, otthon tudjuk hagyni és bedobni a szennyesbe.
Az életünk nem szólhat a politikusokról és az ő litániáikról, üzeneteikről, mivel közvetlenül nem befolyásolják azt. Nem ugorhatunk neki a másik politikai irányt magáénak valló hozzátartozónknak azért, mert a „saját” jelöltünk azt mondta, hogy áruló, bérenc, stb.
A „kedvenc” politikusainkkal, már ha lehet így fogalmazni egyáltalán, az életben egyszer-kétszer, ha találkozunk választások előtt, míg a családunkkal, ismerőseinkkel napról napra, hétről hétre. Ez utóbbit nem is lehet józanul más alapokra helyezni, csak a szeretetére. Hogy akarunk-e segíteni a másiknak, ha épp van rá alkalmunk és erőnk, vagy nem, mert ő a ballibsi vagy épp a konzervatív, nemzeti érzelmű…
A közösségi médiában való jelenlétünk nyersebb, gátlástalanabb, esetenként – urambocsá’ – bunkóbb, mint az életben. Ez a hazai pálya előnye, hiszen otthonról, safe place-ről csináljuk, ahol szégyenérzet nélkül mászkálhat bárki kakis alsóban is. Nem lát senki, nem tud frusztrálni.
Mármint ha csak az orrunkig látunk. Mivel eggyel előrébb lépve már rájöhetünk, hogy minden látszik, és ami az internetre felkerül, azt onnét soha le nem szedjük.
Ha ostobák vagyunk, azt az internet felerősíti, de ha barátságosak, azt is. Nem mindegy, hogy kártyavárat építünk nullákból és egyesekből, vagy épp kővárat, miközben egymásnak adogatjuk a téglákat.
