Minden év májusában eljön a nap, ami tényleg az anyukákról szól. Az anyák napja egy csodás ünnep. Tudom, minden évben előhozom, de ez nem véletlen. Az édesanyák megérdemlik a figyelmet, én pedig imádom az anyukámat, így míg világ a világ, nem fogok megfeledkezni erről a napról.
Mindenki számára a saját anyukája a világ legjobbja, így vagyok ezzel én is. Meggyőződésem, hogy az én anyukámnál nem találni jobbat az egész földkerekségen.
Mindig, minden körülmény között számíthatok rá. Visszagondolva a gyerekkoromra, egészen idegesítő kislány voltam. Persze, anyukám ezt sosem mondta, ez az én meglátásom. Legalábbis úgy vélem, sok türelem kellhetett ahhoz, hogy mosolyogva elviseljenek a szüleim. Hogy miért? Állandóan a nyomukban voltam.
Anyukám bárhová ment, én ott voltam a sarkában. Szó szerint a sarkában. Jóformán megfordulni sem tudott úgy, hogy ne ütközzön belém.
Nehezen tudtak lerázni magukról éjszaka is. Nem voltam az a tipikus másnál alvó kislány. Ha azt mondták, aludjak mondjuk az unokatestvéreméknél vagy egy barátnőmnél, hát nekem aztán minden bajom volt. Az ottlétet persze élveztem, csak az a fránya éjszaka ne lett volna. Nekem ugyanis, kérem szépen hiányzott az anyukám. Akkor éreztem biztonságban magam, ha ott volt a közelemben. Elég sokáig játszottam például azt, hogy felkeltem az éjszaka közepén, átsétáltam anyuék szobájába és felébresztettem őt, mondván, márpedig én nem tudok aludni. Bekönyörögtem magam anyu és apu közé az ágyba, ahol persze fél pillanat alatt elaudtam. De ők becsületesen tűrték a lükeségeimet, pedig nem igazán hiszem, hogy kényelmes lett volna úgy aludniuk.
Aztán ott volt az iskola. Parázós gyerek voltam, minden dolgozattól és felelettől stresszbe jöttem. Úgy csináltam, mintha bántottak volna otthon, ha valamire nem egyest kapok. Pedig nem.
Sosem szidtak le, megértéssel fordultak hozzám és biztattak, hogy nem történt semmi baj, kijavítom azt a jegyet.Később, amikor jöttek a szerelmi ügyek, akkor is, mindig fordulhattam anyukámhoz.
Bármit megoszthattam és megoszthatok vele a mai napig. Beszélgethetek vele minden problémámról, mintha csak egy barátnőmmel beszélgetnék. Nem ítélkezik, meghallgat és elmondja a véleményét. Tanácsot ad, de ha mégis az ellenkezőjét csinálom annak, amit mondott, akkor sem tesz szemrehányást.
Annyi mindent tudnék még írni, de azt hiszem, ha folytatom, abból egy regény lesz. Így inkább röviden összefoglalom:
jóban és rosszban, boldogságban, vidámságban, szomorúságban, betegségben, egészségben, szóval mindig számíthatok az én drága anyukámra.
