FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Tőkési-ág a Kis-Duna jobb oldali ága, amely a Csallóköz szívében található és a szlovákiai törvények szerint ötös védelmi fokozatot élvez. Ez a szint nem enged semmilyen beavatkozást a folyóba, sem pedig a környező erdőkbe, száz méter széles szakaszon. A Tőkési-ágnak nincsen forrása és nem is egy felszíni leágazás, hanem a talajból tör a felszínre Patonyrét községnél, ezért a vize nagyon tiszta. A víz több község rétjén, szántóföldjén, területén halad át. Az ág hossza mintegy 31 kilométer, Nemeshódos, Nagyabony, Pozsonyeperjes, Dunatőkés érintésével áthalad Csallóközkürt, Felsővámos, Vásárút és Nyárasd települések kataszterein. Pár éve felröppent a hír, hogy ez, a vízililiomairól híres ág akár teljesen el is pusztulhat. A ritka természeti kincs megőrzésére alakult a Zöld Örökség nevű polgári társulás, amelynek fő célja megőrizni ezt a csodát a következő generációk számára, illetve aktívan bevonni a fiatalságot a természet védelmébe. És hogy miként és hogyan teszik mindezt, milyen eredményeket értek el idáig, nos, erről beszélgetünk Csudai Péterrel, a társulás elnökével és Nagy Attila alelnökkel. Uraim, köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást!
Rögtön ez elején megkérdezném, hogy jött, hogy jön az ötlet, hogy valaki egy olyan polgári társulat alapítson, amely a környezet védelmével, konkrétabban a saját zöld örökségének a védelmével van összefüggésben?
Cs.P.: A csapat tagjai, tehát mindannyian a Tőkési-ág mentén lakunk. Főleg csallóközkürtiek, felsővámosiak, tőkésiek alkotják a gárdánkat. Mivel gyakran kijártunk a Tőkési-ághoz, észrevettük, hogy valami nincs vele rendben.
Ezek szerint a gyerekkorodat is itt töltötted.
Cs.P.: Pozsonyban születtem, 13 éves koromban költöztünk Csallóközkürtre, viszont a barátokkal gyakran jártunk ki fürdeni az ágba.
Voltak tehát emlékeid arról, hogyan nézett ki 13 éves korodban, mostanra azonban valami megváltozott.
Cs.P.: Igen. Azt vettük észre, hogy egyre kevesebb benne a víz, koszosodik, iszaposodik, nem úszkálnak benne olyan halak és nem találhatók meg azok rákfajták, amelyek azelőtt ott voltak. Fokozatosan eltűnt a kavicsos rész és lett belőle egy iszapos valami.
Ati, te ezt hogyan élted meg?
N.A.: Csallóközkürtön születtem, de Vásárúton élek. Gyerekkorom nagy részét az ágnál töltöttem, rengeteget sátoroztunk ott. Az akkori igazgatóval még az alapiskolából is jártunk ki, sportnapokat tartottunk. Szép volt a táj, amely karban volt tartva.
4-5 éve, amikor felvetettük a megalakulásunk ötletét, kimentünk és megnéztük, miért is alakulnánk meg. Hihetetlen módon eltévedtünk, az útnak, amelyen lejártunk a vízig, még a nyomát sem találtuk meg.
Gondolom, ez nem azért volt, mert elfelejtettétek az utat, hanem mert annyira megváltozott a környezet.
N.A.: Rengeteg fa bedőlve, az invazív növények és mivel ötös szint, nem lehet hozzányúlni.
Ez régebben is így volt? A kilencvenes évek elején lett az ág ennyire komoly környezetvédelmi tájnak kinevezve.
N.A.: Előtte karbantartották a folyamot is, egy kishajóról vágták a sást, lehetett horgászni, halászni. Ezt most is lehet, de csak meghatározott számú engedélyt adnak ki. Viszont a sok bedőlt faágtól és az iszaposodástól lehetetlen. El lehet képzelni, milyen vastag ott az iszapréteg, ahol már a nád sem akar megnőni. Napestig sorolhatnám, mi van még ott: többek között hordalék, falevelek.
Videóinterjú
Menyhárt Dodi vendége Csudai Péter és Nagy Attila | Magunk között
Peti, azt mondtad, kevesebb is lett a víz.
Cs.P.: Látszólag igen. Viszont mivel laikusként kapcsolódtunk be ebbe az egészbe, először a Tájvédelmi Hivatalba mentünk és megkérdeztük, tényleg rosszabb állapotban van-e az ág. Akkor azt a választ kaptuk, hogy szerintük elkezd iszaposodni, majd fokozatosan kiszárad, végül pedig eltűnhet.
Azt mondták, nagyjából tíz éven belül eltűnik a Tőkési-ág és hiába van az ötös szintben, minden állat és növény lakhelye megszűnik így.
Rengeteg védett növény, állat és egyéb teremtmény él ezen a vidéken. Én csak a vízirózsát említettem, de sok, jellegzetesen idepasszoló állat van.
N.A.: Közülük is rengeteg az olyan, amely ritka és csak ebben a folyamban fordul elő.
Cousteau kapitányék és említették ezt a környezetet, ugye?
Cs.P.: Igen. Egyébként szintén a projekt menete alatt derült ki, hogy amikor meghozták ezt a védelmi fokozatot, kavicsos környezetben élő élőlények és növények laktak itt. Mióta iszaposodik, ezek eltűntek és iszaposak lettek. Ez is a projekt egyik gondja volt, hogy meg kellett mondaniuk, mit akarnak elérni. Ha azt, hogy minél több minden éljen az ágban, akkor voltaképp kavicsosnak és iszaposnak is kell lennie. Később kitalálták, hogy jobb lenne, ha a kavicsos felé mozdulna el a dolog, de ugyanakkor megmaradna iszaposnak is. Már a legelejétől komplikálttá tették saját maguknak, amit el szerettek volna érni.
Még mielőtt rátérnénk a projektre, ejtsünk néhány szót a polgári társulásról. Néhányan összefogtatok és úgy gondoltátok, összehoztok egy olyan csapatot, amely olyan állapotban, vagy még jobban akarja továbbadni a környezetet, mint ahogy gyerekkorotokból emlékeztetek rá. Hányan vagytok, mekkora a Zöld Örökség gárdája?
Cs.P.: Voltaképpen öt alapítótag maradt, de eredetileg többen voltunk. A segédtagokkal együtt – akiket folyamatosan veszünk fel – most körülbelül tízen vagyunk.
Mit tud tenni tíz ember, ha úgy dönt, hogy meg szeretné őrizni a térségének egyik természeti kincsét? Ti hogy fogtatok hozzá?
Cs.P.: Próbáltam utánaolvasni, kideríteni, miért nincs az ágban víz. Akkor jöttem rá, hogy nincs összeköttetésben a Kis-Dunával, 700 méter hosszan le van vágva az a rész. A keresztapám testvére a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnál dolgozott és elmonda, hogy egyszer volt egy ötlete, amely alapján a Kis-Dunából pótolnák a hiányzó vízmennyiséget. Ezzel meglenne a kellő mennyiségű víz, amely lemosná a kavicsréteg fölött felhalmozódó iszapot. A Tőkési-ágat eredetileg tápláló buzgárok már szintén el vannak iszaposodva. Ez elvileg olyan vízréteg, amely a Kis-Dunából ered és a kavicsrétegen keresztül szivárog be az ágba, de vannak saját forrásai is, amelyek azonban nagyrészt el vannak iszaposodva.
N.A.: Nagyjából tíz évre visszamenőleg sok, úgynevezett kanálist is belevezettek az ágba, ennek köszönhetően nem látszik még annyira a vízhozam csökkenése. Ezek viszont hozzák magukkal a hordalékot is.
A tisztaság ilyenkor már egy kérdőjeles dolog?
N.A.: A tisztasággal nincs gond, mert nem a szennyvíztisztítókból van idevezetve a víz.
Cs.P.: A szennyvíztisztítóból eleve olyan víznek kellene kijönnie, amely tisztának számít, de sajnos a projekt menete alatt rengeteg szögből meg kell néznünk a dolgokat. Jóformán ahány embert megkérdezünk, annyiféleképpen állnak hozzá.
Beszéljünk a projektről. Hányan fogtatok hozzá, mikor kezdődött és kik támogatták?
Cs.P.: Úgy kezdődött, hogy elmentünk az állami természetvédelemhez, mert ők döntik el, mit lehet azon a területen csinálni, amely ötös szintű védettséget élvez – ha egyáltalán lehet valamit. Megkérdeztük, ki lehetne-e húzni a beesett fákat, hogy meggyorsítsuk a folyást, vagy mit lehetne még tenni. Felvázoltak egy ötletet abból, amiről akkor beszélgettünk és elmondták, hogy ehhez nagyjából félmillió euró kellene. Ekkor elhatároztuk, hogy csinálunk egy polgári társulást és elkezdtünk projekteket keresni, amelyek esetleg fedezhetnék ezeket a költségeket.
N.A.: Közben felajánlottuk az önkéntes segítségünket is, az elején saját szerszámokkal, saját benzinből, anyagi forrásból, hobbiszinten csináltuk. Jó csapatépítő aktivitás volt.
A saját időnket, forrásainkat, anyagi eszközeinket használtuk. Elcsíptünk egy kis időt a családtól is, de reméljük, hogy meglesz a gyümölcse.
Gondolom, azért ezt megbocsátották nektek a családtagok. Hogy jutottatok odáig, hogy egy komoly projekt végén vagytok?
Cs.P.: A projektet 2021 októberében hagyta jóvá a Természetvédelmi Minisztérium. Először Šoltész professzort kerestük meg a Szlovák Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Karáról és megírtam neki, hogy van egy norvég alapból fedezett projekt, amely a dunai ágak revitalizációjáról szól. Volt egy norvég alap, azon belül pedig egy kiírás, amelyben a dunai ágak revitalizációjának felfrissítéséről lehetett készíteni tervezetet. Írtam a professzor úrnak, akit a vízgazdász ismerősöm ajánlott, régebben osztálytársak voltak. Ő megkereste a vízgazdászokat és kiderült, hogy amikor a nyárasdi záróművet építették, akkor azzal a feltétellel járult ehhez hozzá az állami természetvédelem, hogy utána csinálnak egy tanulmányt a Tőkési-ág revitalizációjának lehetőségéről. Voltaképpen jókor voltunk jó helyen, vagy nem is annyira biztos. Majd idővel kiderül.
Ekkor jött a lehetőség, hogy egy norvég alap egy komoly összeggel támogatta meg az indulást.
Cs.P.: Igen, és mivel a vízgazdászok nem tudták beadni a projektet, mert ők ugyanezen az alapon belül már adtak be mást, megkérték a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetemet, hogy adják be ők. Megkérdezték, hogy nem akarjuk-e vezetni ezt a projektet, de azt válaszoltuk, hogy az első projektünk alkalmával ez még korai lenne.
A kezdők szerencséje – ha már nekiálltatok, akkor rögtön komoly projekttel indultatok. Nem ijedtetek meg?
N.A.: De igen. Három éven keresztül nap mint nap megrettentem, ha arra gondoltam, mibe is vágtuk a fejszénket. Ez egy harmincéves történet, mindenki azt mondogatta, hogy valamit kellene már csinálni.
Viszont ti csináltatok is valamit, nem csak beszéltetek róla. Megtaláltátok hozzá a forrást, innentől pedig már beindultak az események. Mi mindent csináltatok, miből állt a revitalizáció?
Cs.P.: Rengeteget aggódtunk, de azon kívül a társulás dolga volt a lakosság körében népszerűsíteni a projektet. A professzionális, akadémikus nyelvet le kellett fordítanunk magyarra, de el is kellett tudnunk magyarázni, hogy voltaképpen miről szól a projekt. Ezenkívül felajánlottuk a segítségünket az invazív növények eltávolításánál, de ez a mai napig nem igazán valósult meg – ebbe majd később még besegítünk. Minden önkéntes fizikai munkát mi csinálunk.
Ezt közösen szervezte az a tíz ember?
N.A.: Igen. A környékbeli falvak meg lettek szólítva, hogy hirdessék, osszák meg a felületeiken a projektet.
Láttam, hogy a csallóközkürti polgármester asszonnyal és a vásárúti polgármester úrral is volt közös együttműködés.
N.A.: Igen, készségesen állnak hozzá. Bármilyen kérésünk volt, eddig még nem érkezett nemleges válasz.
Köszönet illeti őket, a közösségeket, de elsősorban titeket, hogy ezt így megszerveztétek. Ezen túl még mi minden van?
Cs.P.: Tanösvényt kell kiépítenünk a kürti kataszterben és kellene vennünk egy telket, amely a társulás ifjúsági részének lesz a bázisa. A jövőben ott szeretnénk e természetvédelemmel kapcsolatos projektekről beszélni és kitalálni, mit lehetne még csinálni.
Merthogy a fiatalságot is bekapcsoljátok.
N.A.: Pontosan. Programokat szeretnénk szervezni, jó barátságban lettünk a szenicei vízicserkészekkel, nekik is ígértünk egy látogatást, de csak akkor, ha már a tanösvény is átadásra került.
Ők hogyan találtak rátok?
N.A.: Ez is egy érdekes történet, de Peti jobban tudja, hiszen ő a mi szerencsehozónk.
Cs.P.: Túzokoson voltam megnézni, hogyan is zajlik a Hyperikum verseny, szerettem volna ötleteket gyűjteni. Ez egy, a természetről szóló verseny alapiskolák számára. Akikkel eddig kommunikáltunk a természetvédelmi körökből, szinte mindenki benne volt a szervezésben. Ott találkoztam Ondrej Odokienkoval, a szenicei vízicserkészek kapitányával, aki alapiskolai tanár. Elmentünk őt meglátogatni, mivel azt ígérte, ad nekünk egy csónakot. Adott is.
A cserkésztörvények között szerepel az is, hogy a cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket – gyakorlatilag ez is egy kapcsolódási pont. A Tőkési-ág környékén lakó vásárúti, nyárasdi, csallóközkürti fiatalok mennyire veszik komolyan, hogy egy csoda folyik a környezetükben?
N.A.: Tudják és eddig is tudták, hogy a tőszomszédságukban van egy Közép-Európában egyedi folyóvíz, de az ötös szintű besorolás miatt még fürdeni sem lehet benne, nemhogy megközelíteni vagy kiirtani az invazív növényeket. A projekt és a társulás megjelenése ösztönzés és útmutatás is arra vonatkozóan, hogyan is kellene ezt csinálni…
Iskolákba is jártok? Például a vásárúti vagy a nyárasdi alapiskola tud ezekről a dolgokról?
Cs.P.: Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy a szlovák vízgazdászoktól Supeková mérnöknővel jártunk óvodákba, alapiskolákba kisebb előadásokat tartani, amelyek visszajeleztek, hogy ez a téma érdekelné őket. Ezek főleg az élővilágot célozták meg. Ők elmondták szlovákul, én pedig fordítottam magyarra.
Voltunk a felsővámosi óvodában, a csallóközkürti alapiskolával kilátogattunk a szigeti hídhoz, nemrég pedig a Jilemnický Utcai Alapiskola jött el hozzánk, és még sok más ilyen tanintézményben mutattuk be a programot.
Szóval működik az ifjú nemzedék megszólítása.
Cs.P.: A projekt része egy propagációs csomag: kötelesek vagyunk minél több intézményt felkeresni és a lakosságot is minél alaposabban megismertetni a problémával.
Jól gondolom, hogy pontosan ez a Zöld Örökség célja?
Cs.P.: Igen. Eredetileg az volt a terv, hogy a projektbe belerakott ötletekbe – a tanösvény, a telek és magának a Tőkési-ágnak a megőrzése – egész végig kapaszkodni fogunk és nem lesz változtatás. Ezzel be akartuk bizonyítani a fiatalságnak, hogy nemcsak a levegőbe beszélünk, hanem tényleg meg szeretnénk csinálni azt, amit mondunk. Ezáltal bízom benne, hogy a jövőben hamarabb meg tudjuk majd őket győzni, hogy csatlakozzanak és vegyenek részt a természetvédelmi aktivitásokban a Tőkési-ág mentén.
Nemrég az egyik lapban láttam felvételeket arról, milyen komoly földmunkák zajlottak, zajlanak. Megpróbáltátok átvezetni a vizet az egyik helyről a másikra, vagy esetleg zárás készült? Milyen munkálatok zajlottak?
Cs.P.: Maga projekt nem arról szól, hogy úgy csináljuk meg a Tőkési-ágat, hogy aztán ne kelljen vele tovább törődni, hanem arról, hogy a partnerek és a szlovák vízgazdászok közösen kidolgozzanak egy olyan tanulmányt, amely az adott terület menedzsmentjének az alapja lesz.
Tehát folytonosságot szeretnétek.
Cs.P.: Igen. Elképzeljük, mit és hogyan lehetne csinálni, majd ezeket az ötleteket a társulás és az állami természetvédelem kivitelezi. A lakosság folyamatosan azt kéri tőlünk, hogy emeljük ki a bedőlt fákat, mivel logikus módon ez meggyorsítaná a vízfolyást. Viszont sajnos az állami természetvédelmi szerv rögtön a projekt legelején leszögezte, hogy nem szabad kihúzni a fákat, mert azokon bizonyos organizmus él, amely szintén része az ottani biotópnak, az állatokkal és a növényvilággal együtt. Nekiálltak keresni egy olyan megoldást, amely ezt elkerüli. A Szlovák Műszaki Egyetem vízgazdászai közösen a Vízgazdálkodási Hivatallal csináltak egy modellezést.
Drón segítségével felvették az egész Tőkési-ágat, megmérték a mélységeket, magasságokat, a hőmérsékletet, a part távolságát, továbbá, hogy mennyi köbméter/szekundum vízmennyiség folyik át. Az adatokat áttanulmányoztak a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetemmel, és az lett a modellezés eredménye, hogy ha leszűkítenék a profilt, az egész Tőkési-ág szélességét, nagyobb nyomással menne le a víz és ez könnyebben lemosná az iszapot. Ha valaki megnézi a képeken a tervet, elég nehezére esne elhinni, hogy ez működhet, de már most mérésekkel kimutatták, hogy ha nem lennének azok a kanálisok – például Dióspatonyból vagy a bősi vízi erőműből –, akkor már csak egy kis csermely volna benne.
A tőkési malomnál található gát duzzasztja meg, átnyomja Tőkésen Csallóközkürt felé. Ott azért olyan magas a vízállás, mert ott található a gát és a kanálisok. A Tőkési-ágban fél köbméter/szekundumot mértek, főleg a felső szakaszon több helyen, és csak a tőkési malomnál, továbbá ahol a kanálisok belefolynak, mértek magasabb számot, 2,5 köbméter/szekundumot. A feltérképezésnél kiderült az is, hogy a felső szakaszon – nagyjából Patonyréttől Nemeshódosig – már alig van benne víz. Ez azért is van, mert az emberek sok helyen beásták magát a vizet, a folyamot, és csináltak maguk kis utakat keresztben. Van, ahol egyáltalán nincs vízáteresztés és van, ahol csak nagyon kevés. Ha valaki a Wikipédián utánanéz a Tőkési-ágnak, akkor az tündéri helyként van feltüntetve, de az igazság az, hogy az emberek rengeteg dolgot nem úgy csinálnak, mint ahogy azt egy ötös szintű védett helyen kellene. Sok helyen beledobálják a szemetet, például találtak már benne hűtőt és mosógépet is. Nem tudom, kinek érte meg oda kivinni, néhány kilométerre a civilizációtól. Egyrészt a helyiek szidják az állami szférát, hogy rárakták a védelmi fokozatot, és ezt okolják, amiért rossz a helyzet. De igazából sok olyan helyi van, akik nem tudják tiszteletben tartani az ágat.
Ati, te mit tapasztaltál? Bekapcsolhatók az emberek az ilyen dolgokba? El tudjátok nekik mondani, hogy mit is csináltok?
N.A.: Egy részüknek el, a többi továbbra is csak a magáét fújja: húzzátok ki a mederből a fákat, az majd segít. Nekik lehetetlen elmagyarázni, miért nem lehet ezt megtenni, hiába mutogatunk nekik képeket, búvárfelvételeket, bármit. Számukra az csak egy akadály a vízben. Az előző kérdésre visszatérve, nemcsak a fiatalság fogékony, de a lakosokat is meg lehet arról győzni, hogy lesz ennek pozitív vonzata is.
Április végével hároméves munka zárul le egy négyszereplős projektben, amelyben ti vagytok az itteni kapcsolattartók. Mit hozott ez a három év? Gondolom, rengeteg tapasztalatot, örömöt, bánatot, talán csalódást is. Ati, hogy élted meg? Mondtad, hogy sokat izgultál, aggódtál.
N.A.: A legelején el sem akartam vinni, mikor Peti felhívott és elmondta, hogy megnyertük a projektet.
Cs.P.: Két nappal előtte mondta, hogy szkeptikus a projekttel kapcsolatban.
N.A.: Utána elkezdtem kicsit izgulni, hogy akkor most nekimegyünk a falnak, mert az ötös védettségi szint szó szerint egy fal volt előttünk, amiről nem tudtuk elképzelni, hogyan fogunk rajta átjutni, ledönteni. De szerencsére úgy néz ki, sikerrel jártunk. A végére maradt egy kis stresszes, izgulással teli finishangulat, de a nagyja még csak most jön.
Maga a tanösvény kiépítése komoly munka, mert egy szezon tönkre tudja tenni. A sok bedőlt ág, a bokrok, a burjánzó aljnövényzet miatt állandó karantartást igényel. Most, hogy már táblák is kihelyezésre kerülnek, látjuk a tanösvény végén a fényt.
Hogyan tovább? Ennek most vége van, de ha jól értelmezem, ennek sosem lesz vége: a folytonosság, fenntarthatóság a ti célotok.
N.A.: Vannak elképzelések, amelyeket egyelőre még nem szeretnénk kikotyogni, mert szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy ha valamit elmondok, akkor az biztos nem fog összejönni. Szeretnénk nyomot hagyni magunk után és megmutatni, hogy a projekt által kapott pénzt nemcsak „eltapsoltuk”, hanem ebből a jövő generációja is profitálhat.
A mondás szerint a világot csak kölcsönbe kaptuk az unokáinktól, ennek a gondolatnak pedig ott kell lennie a fejünkben. Az, hogy ilyen környezettudatos emberek vannak, nagyon jó dolog, mert ebben az irányban kellene gondolkodnunk. Figyelni kell arra a kincsre, ami itt van körülöttünk… Peti, mennyi erőt érzel magadban a folytatáshoz?
Cs.P.: Őszintén szólva, nagyon sok mindent áldoztam erre a projektre, sokszor hétfőtől vasárnapig még este tízkor is ezzel foglalkoztam. Rengeteg munkám és energiám van benne, ezért is nagyon szeretném, hogy sikerre vigyük. Vannak hosszútávú céljaim, de ez a fő cél most, hogy ezt befejezzük és sikerre vigyük. Majd, ha ez sikerül, kitalálok egy új célt. Mivel a projekt menete során otthagytam a munkahelyemet és azóta sem találtam olyat helyet, ahol dolgozni szerettem volna, vállalkozni kezdtem, így azt szeretném folytatni.
Kívánjuk, hogy ez sikerüljön is!
Cs.P.: Ahogy azt Ati is elmondta, a társulás nem saját magunk miatt alakult, hanem a fiatalság miatt. Elegünk volt abból, hogy olyan projekteket láttunk, amelyek során csak eltapsolták a pénzt. Mi azt akartuk, hogy a munkánknak legyen látszata is. Ezért is örülünk a tanösvénynek, remélhetőleg a napokban lerakjuk a táblákat is. Ezt nemcsak karban akarjuk tartani, hanem meg szeretnénk mutatni a helyi iskoláknak, óvodáknak. Remélhetőleg majd ők is fel tudják használni és megtanulják ugyanazokat a dolgokat, mint mi a projekt során: hogy csendben kell kint lenni, tudatosítani kell, hogy nemcsak mi, emberek, hanem más állatok is vannak ott. Vannak még hosszútávú ötleteim, de igazából azt szeretném, ha csatlakoznának hozzánk fiatalok és elmondanák a saját ötleteiket. Ami pedig jártható út, azt a projekt során szerzett kapcsolatainkkal meg is tudnánk valósítani.
Legyen így! A továbbiakban is töretlen munkakedvet, a Zöld Örökségnek sok követőt és ténylegesen tevékeny embert kívánok. Le a kalappal: azt gondolom, hogy ez a csapat bizonyította, hogy ha van akarat, szándék, akkor megjön hozzá a kegyelem is. Lehet, hogy most, a projekt vége felé picit fáradtabbak vagytok, de azt kívánom, hogy ha ez lezárul – és biztosra veszem, hogy sikerrel zárul le –, minél többen látogassák a tanösvényt is, és legyenek, akik folytatják a munkátokat. Köszönöm a beszélgetést és azt kívánnám magunknak itt, a Csallóközben, hogy sok ilyen ember legyen, mint a Zöld Örökség tagjai, akik tényleg komolyan veszik azt, amibe belevágnak és nem rettennek meg a feladattól, legyen az fal vagy víz – minden esetben teszik a dolgukat.
