Ezt az irományt elsősorban gondolatébresztőnek szánom. Szeretném a szépség kérdését „anyaszemmel” körbejárni vele, miközben összegyűjtök pár nézőpontot, ami a gyermekünkkel töltött mindennapjainkat szebbé, jobbá és ezzel kicsit többé teheti.
A szépség sokféle. Az biztos, hogy mindenki számára egyedi, azaz teljesen szubjektív. Ezért nem is fogom megmondani itt, hogy mi az, vagy mi sem. Most arra kérlek csak, hogy engedd áramlani magadban azt érzést, ami a szépség szó hallatán előtör belőled. Szépség.
Neveljük a jóra
A szépség valahol jóság is, egyfajta jóra való törekvés. Érzed? Néha a maga rusnya, morbid esztétikumával együtt is. Abban a legtöbb szülő kezet fog, hogy szeretné a jót átadni gyermekének, amivel persze a jóra való törekvés, az arra való ösztönzés is együtt jár. Azt hiszem, nem fogok mellé, ha azt mondom, ebben valahol a szépségre való törekvés is benne van.
TIPP: vonatkoztassunk el a saját komfortzónánktól is. Legyünk gátlások nélkül jók, iránymutatástól, megfelelési kényszer nélkül, akár láthatatlanul. Adakozzunk, segítsünk! Nem csak akkor, amikor a helyzet megkívánja, hanem tervezetten, hogy az az életünk részévé váljon. Ha ez a mi életünk szerves része is, előtte is példa lesz, talán még követendő is és az önkéntes segítségnyújtás, az empatikus odafordulás, a boldogan adott minőségi idő sem lesz idegen a számára.
Rend az életben
Mi még a szépség a jóságon kívül? A rend. A maga rendetlenségével is az. Segítsük megkedveltetni vele az egymásutániságot, hogy a dolgoknak megvan a maga megmásíthatatlan ideje: van eleje, közepe és vége, no és persze még megannyi stációja.
TIPP: örüljünk együtt a napszakoknak, a napfelkeltének, a kellemes délidőnek, a levegős sűrűségének, vagy épp könnyűségének, a naplementének, vagy épp a teliholnak. Ha késő is van, hívjuk ki őt egy esti sétára, ki a városból a zöldbe. Hadd hallja a nappali hangok mellett az estieket, akár az éjjelieket is. Örüljünk az élet kezdetének, de az elmúlásnak is, a teljes körforgásnak, amiből megannyi kis élet születik és teljesíti sorsát.
Színek
A színek szemet gyönyörködtetőek. Egyértelműen hatnak ránk, zsigereinkben érezzük őket. Használjuk bátran otthonunk díszítésekor is. Ne csak a gyerekszobában legyenek, s ne csak pasztellek. Merjünk érezni – merjünk színekben élni.
TIPP: fessünk együtt! Nagy papírra, ahányan vagyunk, közösen. Amivel szeretnénk: ecsettel, az ujjunkkal, tenyérrel, akár krumplipecsételővel, amit magunk faragtunk a kívánt formára. Keressük a színátmeneteket, ismerjük meg az árnyalatokat, a színek összjátékát. Hagyjunk a papíron dimanikus vonalakat, fussunk bele a másikéba, átérezve azzal, amit ő érzett akkor, amikor azt a nyomot hagyta. Az egy időben, egy helyen való alkotás rendkívül felemelő és egységformáló.
A tudás
Családi sztorikkal, amolyan eredettörténetekkel közelebb hozzuk hozzá a múltat. Testközelibbé tesszük rokonaink, azaz az ő rokonai, felmenői szépség iráni igényét. Megismeri általuk a szenvedélyüket, az ő mércéjüket, céljakat, szépről alkotott vélekedésüket.
TIPP: mutassunk régi kézimunkákat, meséljük el, a ház mely szegletét díszítette az az abrosz, vagy az a festett szék, horgolt terítő. A mama melyik verset szerette és a dédpapa, a többieknek mi volt a kedvenc meséjük vagy történetük. Vagy csak úgy, tárgyak nélkül is, meséljünk arról, milyen volt ő kisebbként, mit szeretett, mit nem. Átemelve azt a mába, az akkori szép pillanatok újaélednek, szívmelengetően nosztalgikusakká válnak és a jelenben követendőek lesznek.
Saját kedvenc pillanatom: amikor a fiammal együtt belefeledkezünk a napfelkeltébe. Amikor az iskolaudvaron nyargalva szembe csap a napfelkelte tarkasága. Soha nem mentünk el mellette. Egyszerűen nem tudtunk. Megálltunk egy pillanatra, volt, hogy többre is, az iskolatáska húzta a hátunkat, inkább az én hátamat, körülöttünk jöttek mentek. Mi pedig csak álltunk belefeledkezve a pillanatba. Ha kérditek, mire vagyok legbüszkébb, akkor ezek a momentumok biztosan benne lennének. Megtanítottam gyermekemnek a megállást, a pillanatnyi elcsendesülést, a napfelkelte és naplemente szépségének élvezését. Sokszor már ő szól rám – „Anya, nézd!”