A cikk megjelent a Klikk Out 2024/05. számában.
Szégyenszemre be kell vallanom, hogy nem olvasok aktívan magyar irodalmat. Nem azért, mert nem lenne jó (ilyenről szó sincs!), viszont egyszerűen más az érdeklődési köröm. Ennek ellenére, van egy író, akinek neve hallatán mindig fellobban bennem a kíváncsiság: ő pedig nem más, mint Erdős Virág. Több versét olvastam, és mindegyik egy külön élmény volt. Nincs ez másként legújabb verseskötete, az Eltérő tartalom esetében sem.
A költőnő intenzív és szókimondó stílusa abszolút jelen van minden egyes versben, minden egyes sorban. Pár vers lehangolt, pár vers pedig lassan építkezik, végül belecsúszva egy eksztatikus, nyers és szinte kellemetlenül személyes örvénybe, amely foggal-körömmel tartja az olvasót, kényszerítve őt olvasni a legutolsó sorig!
Annak ellenére, hogy társadalmunk legtárgyaltabb problémái (legyen az a politikai légkör az írónő hazájában, vagy a szomszédban dúló háború) a hangsúly végig az „én”-en marad. Egyszerű nyelvezete néha olyan érzést kelt, mintha elhagyná a költészet mivoltát és átmenne egy napló intimitásába és prózaiságába.
