A kényszerhelyzetek kreatív megoldásokat szülnek | Csajos

Az interjú megjelent a Klikk Out 2024/05. számában.

Biztosan veletek is történt már olyan, hogy a bútorboltból hazacipelt új szerzeményt nem sikerült összerakni, esetleg apróbb javításokra volt szükség a lakásban, de épp senki nem volt kéznél. Ezekre a helyzetekre nyújt segítséget a Budapesten és vonzáskörzetében működő Pótférj, akit munkájáról, élményeiről és jövőbeli terveiről faggattam.

Kedves András, kérlek mutatkozz be a Klikk Out olvasóinak!

Urbanovich András vagyok, a potferj.hu megálmodója, megalapítója és mindenese. Vállalkozó, ügyeskezű, problémamegoldó, aki nem szereti az „ezermester” kifejezést.

szaunamaraton

Milyen alapötlet hívta életre a vállalkozásodat, ki a célközönsége?

Régóta végzem a tevékenységet családon belül, baráti körben, persze eleinte még nem vállalkozás formájában, csak szívességként. 10 éve én sem gondoltam, hogy meg lehet élni ikeás bútorok összeszereléséből, de az igények idővel azt mutatták, hogy igen – ezért döntöttem úgy, hogy belevágok. A vállalkozás egyedülálló nőknek kínál megoldást olyan otthoni problémákra, amiket férj hiányában nem tudnak megoldani.

Pótférj,Otthon,Interjú,Csajos

Ha az arányokat nézzük, inkább nők, vagy férfiak kérik a segítségedet? A pasiknak nem derogál, hogy egy másik férfi oldja meg azt, amire ők idő/ügyesség hiányában nem képesek?

Kb. 80:20 a nemek aránya. Elsősorban nők keresik a szolgáltatást, az életkoruk 25-50 év között mozog. Az idősebb korosztállyal sincs gondom, viszont ők nehezebben használják pl. a Google naptárat vagy gondot okoz nekik, fotót csatolni egy e-mailhez. Volt olyan ügyfelem, ahol a pár női tagja hívott ki, majd mikor odamentem, a férfi ellenségesen fogadott. Bántotta az önérzetét, hogy a Pótférj oldja meg a dolgot. Persze idővel javult a kapcsolatunk – azóta a srác keres meg, és jó ajánlóim lettek. Sokan hiúságból nem hívnak, de ez talán nem is akkora baj.

Történt-e olyan, hogy már csak akkor kerestek fel, amikor már elég nagy bajt okozott a házi hibaelhárítás? Esetleg találkoztál olyan kreatív megoldással, amire még te is azt mondtad: Ez igen!

Előfordult, hogy „tűzoltásra” mentem ki, tehát annyira elrontottak valamit, hogy nem tudták tovább kezelni a helyzetet, illetve leleményes ötletekkel „meg-MacGyver-ezték“ a dolgot. Ezeknek a megoldásoknak én egyébként lelkes rajongója vagyok – nem a gányolásnak, de a hirtelen jött, kényszerszülte ötleteknek. Ezeket jómagam is alkalmazom, ha nincs megfelelő eszköz, alapanyag vagy szerszám a közelben. Ilyenkor aztán képzeletben vállon veregetem magam. 🙂

Pótférj,Otthon,Interjú,Csajos

Mik azok a feladatok, amikhez mi, laikusok inkább egyáltalán ne nyúljunk hozzá, és mindig kérjük szakember segítségét?

A gáz- és villanyszerelést mindenképp ide sorolnám, ezekhez kell szakértelem, ön- és közveszélyes, ha valami balul üt ki. Az apróbb szereléseknél viszont bátrabbnak is lehet lenni, megfelelő felkészülés mellett. Ha nem 100%-os szakmunkát várunk el magunktól, akkor pl. egy tisztasági festés sem lehetetlen küldetés. Bár minőségben nem tudjuk azt produkálni, mint a szobafestő, de többet jelenthet, ha saját magunk boldogultunk vele.

Mik az idei terveid a vállalkozással – gondolkozol-e bővítésben, vagy marad a „one man show“?

A következő lépcső értelemszerűen az lenne, ha alkalmazottakkal, külsős vállalkozókkal dolgoztatnék, de ez az út egyre kevésbé tűnik járhatónak. Fejlődni szeretnék, de valószínűbbnek tűnik egy adminisztratív munkaerő bevonása, esetleg franchise-építés. Az utóbbi években kiderült, hogy egy Instagram-oldal is lehet termék vagy táborok, workshopok szervezése. Edukatív jellege is lehet egy ilyen vállalkozásnak, a barkácsvonalon maradva. Nagy dolog, ha pl. egy apa-fia páros alkot valamit közösen. Megfelelő háttérrel webshopot is működtetnék, barkácseszközökkel, festékekkel, ahol megmutatnám, hogyan lehet házilag megoldani kisebb feladatokat. Ezzel nagyobb piacot lehet megcélozni. Mert egy napba akkor se tudok 3-4 címnél többet belezsúfolni, ha csak egy villanykörtét kell kicserélnem. Olyan megoldásokban gondolkozom, amelyekhez nem kell az én fizikai jelenlétem.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább