Abban, azt hiszem egyetért velem mindenki, hogy manapság rengeteg a válás. Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttem kisgyermekek között, s csodálkozva tapasztaltam, hogy kevesen vannak, akiknek a szülei egy párt alkotnak. A sokadig történet után, amit válásról hallottam, felmerült bennem a kérdés, hogy mára valóban ez a normális?
A gyerekek locsognak, mind tudjuk. Sokszor azt is elmesélik, ami nem biztos, hogy másra tartozik, de ez nem baj. Ebből is látszik, hogy a gyermeki lélek mennyire őszinte. Ha boldog, azt is elmondja, ha éppen szomorú, azt is. Sok-sok gyerekek által elmesélt történetet hallottam, amik nyilván a valóságot nem tükrözik teljesen, hiszen az ő szemükkel láttatják a dolgokat. Viszont, a lényeg ugyanaz akkor is, ha egy felnőtt mondja, s akkor is, ha egy gyermek. A lényeg alatt pedig ebben az esetben a szülők elválását értem. Ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek is különféle módon élik ezt meg.
A kicsik között vannak, akik szomorúan mesélnek erről, de bizony olyanok is, akik teljesen természetesnek veszik a dolgot. Utóbbi csoportba többnyire persze azok tartoznak, akik már régebb óta úgy élnek, hogy anya és apa nem egy pár.
Valószínűleg ők már megszokták ezt, természetessé vált számukra az a rend, az a körforgás, ahogyan a mindennapjaikat élik.
Számomra mégis félelmetes ez a dolog. Nem a válás, hanem az, hogy milyen nagy arányban végződnek a házasságok válással. Többnyire épp a gyermekvállalás után. Gyermeket vállalni és nevelni embert próbáló feladat, ebben biztos vagyok. Amint szülővé válik valaki, megváltozik az egész élete, mások lesznek a mindennapok, megváltozik a fontossági sorrend és még sorolhatnánk. Nyilvánvalóan a párkapcsolatokat is formálja a szülőség.
A kérdés csak az, hogy hol a hiba?
Semmiképp nem szemrehányásnak szánom az írásomat, sem pedig okoskodásnak. Hiszen egy válással végződő házasságnál sem voltam kisegér, aki mindent látott és hallott volna. Senki nem tudhatja, kit mi vezetett oda, hogy kimondja a végső szót. Inkább csak válaszokat keresek. Választ arra, hogy mi mindennek az oka?
Miért végződik oly sok házasság válással? Lehet, hogy túl hamar feladjuk? Vagy eleve nem a megfelelő társat választottuk magunk mellé? Vagy egyszerűen csak reménykedünk, hogy ha a meglévőt – amelynek problémáit már jól ismerjük – elengedjük, akkor majd jön egy sokkal jobb? Vagy mi, emberek, a legtöbben igazából nem is vagyunk képesek egy egész életre párt választani? Lehetséges, hogy a régi időkben tényleg csak a társadalmi elvárások tartották együtt a házastársakat?
Nem tudom a válaszokat, főképp, hogy tapasztalatom sincs, milyen a házastársi élet, vagy a gyermekvállalás. Viszont bevallom, egészen ijesztő, amit a világban látok, ezért is keresem a magam kis válaszait…
