Így ünnepeljük a gyereknapot! | Gyereksarok

Nálunk is és számos más környékbeli településen köszöntötték a gyerekeket gyereknap alkalmából. Számos kül- és beltéri programmal várták őket, kézműveskedtek, előadásokat nézhettek, ettek, ittak, jól szórakoztak.

A gyermeknap a világ legtöbb országában ünnepnap. Ilyenkor felkerekedik a településvezetés, az intézmények összefognak és együtt szervezik a rendezvényeket, sőt, mi magunk otthon, belső körben is köszöntjük a gyerekeket.

Tudtátok?

ejszakai furdozes

A nemzetközi gyermeknap többnyire minden év június 1-jei megünneplése eredetileg Törökországból ered. Ez a nap különösen a volt kommunista országokban vált elterjedtté. Ehhez a kezdeményezéshez hasonlít az ENSZ által létesített egyetemes gyermeknap (Universal Children’s Day) intézménye. A törökországi ünnepet először 1920-ban tartották, azt követte később a genfi Gyermekjóléti Konferencia 1925-ben, ahol ugyancsak köszöntötték a gyerekeket.

Nemzetközi gyermeknap

Fehéroroszország 1997-ben gyermeknapi bélyeget adott ki, majd megalapult az egyetemes gyereknap intézménye (Universal Children’s Day). Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja az, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről, az egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

A június 1. tehát nem egyezményes ünnepnap. Az egyes országokban más-más napokon ünnepelnek. Magyarországon például az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha nem is minden évben. Edelsheim-Gyulai Lipót egyesületi elnök egy 1909. évi beszédében elmondta, hogy 1906-ban 46, 1907-ben 612, 1908-ban pedig 2262 vidéki város és község vett részt a gyermeknap megünneplésében.

Május és június

Az 1920-as években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki és később 1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyerekeknek, többnyire május első felében, mégpedig 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven.

1948 novemberében a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai tanácsülésén úgy határoztak, hogy „a jövőben június hóban a világ minden olyan államában, ahol a Nemzetközi Nőszövetségnek szervezete van, gyermeknapot rendeznek, amely minden országban a politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a gyermekek érdekeit fogja szolgálni. Az imperialisták befolyása alatt álló országokban a gyermeknap főtárgya a gyermekek kizsákmányolása elleni harc lesz, továbbá a gyermekek egészségvédelme és a tanulási lehetőségek megjavítása. A Szovjetunió asszonyai példát mutatnak az igazi hazaszeretetre, a békés építőmunka szeretetére való nevelésben.”

A fenti határozatnak megfelelően Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.

Szlovákiában 1952 óta tartják az ünnepet, mégpedig június 1-én. Több helyen azonban ezek a dátumok kitolódnak, meghosszabbodnak, vannak ugyanis olyan programok, intézmények, ahol a június teljes első hetét a gyerekeknek szentelik.

(forrás: wikipédia)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább