Pénteken és szombaton Tündérkert művészeti fesztivál Dunaszerdahelyen!

Idén június 21-én különleges szabadtéri rendezvényre várják a kicsiket és nagyokat egyaránt Dunaszerdahelyen, a sportcsarnok melletti parkban, valamint 22-én a Művészeti Alapiskola előadótermében.

A program részletesen:

Péntek:

16:00-tól: kézműves foglalkozások, interaktív fajátékok és fából készült hinták várnak minden apróságot.

16:00: fellépnek a Csallóközi Táncegyüttes gyermekcsoportjai, zenél a Pósfa zenekar.

17:00: a Ládafia Bábszínház bemutatja: Az ördög kilenc kérdése

19:00: fellépnek a Csallóközi Táncegyüttes felnőtt csoportjai, zenél a Pósfa zenekar.

20:00: rituális tűzgyújtás, beszédet mond Antal Ágota, a fesztivál megálmodója és korábbi főszervezője.

20:30: a Tosoda Projekt koncertje

kb. 22:00: tűzugrás, Boros Volner Erika és Varga Denisa énekével kísérve.

Tündérkert,Dunaszerdahely

Szombat:

19:00: Ásó, kapa meg a nagy! (érzékenyjáték egy felvonásban / felnőtteknek szóló előadás)

Négy női sors, megcsalások, csalódások. Élethelyzetek, amelyek ismerősek számunkra, hallottunk róluk, hiszen az ismerősünk ismerősével is pontosan ez történt. Most a négy főhősnő történetén keresztül elevenednek meg a színpadon azok a pillanatok, amelyekről mindenki tud, s amelyekről talán még soha senkivel nem beszélgettünk őszintén.

Rendezte: Romankovics Edit.

Szereplők: Bandor Éva, Hostomsky Fanni, Holocsy Krisztina, Romada Rakottyay Katalin

21:00: Itt és most (improvizációs est)

Játékmester: Czajlik József

Játszanak: Molnár Xénia, Gál Tamás, Szebellai Dániel, Tóth Károly, Olasz István

A nyári napforduló alkalmából szervezett esemény célja, hogy a résztvevők közösen ünnepeljék a fény és a meleg évszak beköszöntét, miközben gazdag kulturális programokkal és látványos tűzugrással szórakozhatnak.

Tündérkert,Dunaszerdahely

Régi csallóközi hagyomány a tűzugrás

Június 21-én van az év leghosszabb nappala és a legrövidebb éjszakája, ez a nap ősidők óta különleges jelentőséggel bír. A napforduló ünnepe az új kezdet, a termékenység és a bőség szimbóluma, amit számos kultúrában tűzszertartásokkal ünnepelnek. A tűz az élet, a megújulás és az energia jelképe. A rendezvény központi eleme is a tűzugrás lesz, amely ősi hagyományokra tekint vissza.

Pénteken a programok már kora délután megkezdődnek, amikor a látogatók kézműves foglalkozásokon, zenés-táncos bemutatókon, gyermekszínházon vehetnek részt. A gyermekek számára különleges játékok és interaktív programok biztosítják a szórakozást, míg a felnőttek különféle kulturális előadásokon, koncerten mélyülhetnek el.

Szombaton (június 22.) a Művészeti Alapiskola előadótermében az Ásó, kapa meg a nagy! című darabbal folytatódik a Tündérkert művészeti fesztivál. A színielőadás után improvizációs est következik, ahol a Jókai és a Thália Színház színészei különböző vicces szituációkat játszanak el improvizatív formában.

Az esemény ideje alatt finomabbnál finomabb (húsmentes) ételekből, italokból válogathatnak a kilátogatók, sőt, megkóstolhatják a város egyetlen kávépörkölőjének kávékülönlegességeit is. A szervezők mindenkit kérnek, hogy óvja a bolygót és a környezetet, hozzon magával tányért, poharat, étkészletet!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább