Jelentés a Habos Napokról | E03

Győzelem! Harmadszorra sikerült, tovább élnek a magyar remények!

FOTÓK: FEKETE NÁNDOR 

Hol is kezdjem? Hatott a kalcium szirup, ezúttal nem rekedtem be annyira. A második magyar vereséget követő napon arról beszélgettünk, hogy a feltétlen hűség és alázat kéz a kézben járnak. Isten látja lelkemet, nem értem azokat a „magyar” embereket, akik nevető smájlit raknak, ha a magyar nemzeti tizenegy kikap?! Olyan sem történhet velem, hogy a magyarok ellen fogadjak!

Csütörtök dél tájban érkeztek az első fotók, és a már szokásos aftermovie mellé a Valaskó Feri-féle Nélküled, illetve a Himnusz képsorai. Na igen, a képek. Poór Tibi azt üzente, hogy Rióban volt része hasonló látványban. Szent Ágostontól származik egy idézet, ami így szól: „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” –  Cséfalvay Á. András pontosan egy ilyen fotót lőtt rólam, amikor égett bennem az, amit lángra akarok lobbantani másokban.

Rátok gondolok, kedves szurkolótársak, akik – akár naponta – megtiszteltétek a Habos Napok sörsátrát a jelenlétetekkel.

7. nap, csütörtök: Vendégünk volt Harsányi Zoltán, a DAC egykori labdarúgója – napjainkban játékosügynök, valamint Köteles László, testvérklubunk a Győri ETO sportigazgatója. Az esti spanyol–olasz (1:0) mérkőzésre Xisco Muñoz, a DAC spanyol mestere érkezett, asszisztensével, a szintén spanyol Roberto Cuesta Romannal. Osztoztunk örömükben, hiszen a La Furia Roja legyőzte a Squadra Azzurra-t.

Minden mulandó, a közösségünk örök! – képkiállítás a DAC elmúlt 120 évéről.

8. nap, péntek: Délután szeretett klubunk képkiállítását vettem szemügyre a MOL Aréna kerítésén. Arra azért ügyeltem, hogy fotós kolléga ne dolgozzon a közelben, mert aztán az Isten se mossa le rólam, hogy nem a szlovák–ukrán (1:2) meccsre érkeztem. Nyilván marasztalt a Klikkout stábja, de én beértem egy mangalicakolbásszal. Pedig begyűjthettem volna pár aláírást is, pl. Straka Gabitól, a lengyel–osztrák(1:3) meccsen, valamint a DAC jelenlegi játékosaitól is, akik közül Káčer és Yapi maradt a holland–francia (0:0) derbire.

37 éve, 1987. június 21-én hódítottuk el a Csehszlovák kupát Kopřivnicén: Sparta Praha–DAC, büntetőkkel 2:3.

9. nap, szombat: A délelőtti vihar elverte a port, gyermekeink bánatára viszont az ugrálóvárat is. Délután a sörsátorban Simon Gyula egykori kiváló labdarúgónk, valamint Šanta Imre – aki 19 évig volt a DAC klubelnöki funkciójában – idézte fel a sárga-kékek 1980-as évekbeli aranykorát (is). „Sörorvosi javaslatra” Kaltenecker-napot tartottam, miközben ismét megtalált egy tévéstáb:

– Milyen volt ennyi év után újra vezérszurkolóként?

– Abból a szempontból különleges, hogy négyéves ikergyermekeink még sosem látták apát így „megvadulni”.

„Felemelt fejjel nem lehet. Leszegett fejjel nem szabad.” – Furmann Imre magyar jogász, miniszteri tanácsadó és költő motivációs idézetével indítottam a napot.

10. nap, vasárnap: Arizóna koncert, a vendéglistán újfent Németh Krisztián, a DAC Akadémiai igazgatója, valamint felnőtt csapatunkból Redzic Damir, Tuboly Máté és Szendrei Ákos. Az est egyetlen, s egyben a Habos Napok utolsó mérkőzése: Magyarország–Skócia, amelyet Bálint és Boti vezényelt le a dunaszerdahelyi nagyérdeműnek. A képlet egyszerűnek mutatkozott, a csoport másik mérkőzésének eredményétől (Svájc–Németország 1:1) függetlenül győzni – lehetőleg minél több góllal –, majd várni a többi kvartett végeredményét. A négy legjobb csoportharmadik továbbjut.

Nemzeti zászlók, Sepsiszentgyörgy, Párkány, Marosvásárhely, Dunaszerdahely felirattal – a stuttgarti lelátón egymásra találtak az elszakított országrészek.

Harmadik meccs az Eb-n, harmadszor tiszta fehérben a magyar nemzeti tizenegy. Rossi mester két helyen változtatott, bekerült a kezdőbe Botka és Styles. Először fordult elő az Eb-n, hogy nem az öreg kontinens adta a játékvezetői hármast – argentin bírói triót nevezett az UEFA. A 8. percben Bolla lőtt rá jó húszról, a skótok kapusa csak kiütni tudta a labdát. Ennél nagyobb helyzetünk az első félidőben talán csak a 40. percben adódott, amikor Szoboszlai ívelt szabadrúgását Orbán fejelte centikkel fölé.

Nem játszottunk ugyanakkor alárendelt szerepet, hiába birtokolták többet a labdát a skótok, veszélyes helyzetig nem jutottak.

Ugyanaz a tizenegy magyar játékos futott ki a 2. félidőre, elindult a Habos Napok utolsó 45 meccsperce – legalábbis ebben a formában biztosan. Aktívan kezdtük, de a skótok is rákapcsoltak. A 68. percben aztán percekig állt a játék, amikor Varga Barnabás ütközött a skót kapussal. A Ferencváros csatárát hordágyon kórházba szállították, drámai pillanatokat éltünk át. Az eset miatt a rendes játékidőn túl 10 perc ráadás következett, és a magyar válogatott helyzetei:

 

Schäfer, Szoboszlai, Nagy Zsolt, Csoboth – ekkor még nem volt szerencsénk.

Egyre jobban kinyitottunk, így a skótok ellentámadásai is veszélyessé váltak, majd egy szigetországi szöglet után mi is végigvisszük a kontrát: Sallai középre tett labdáját a 100. percben Csoboth Kevin lőtte kapuba! Ott van, b@zdmeg! Vége, megnyertük! Nyeltem egy nagyot, na most figyeljetek:

Talán az első, vagy a második magyar mérkőzés után beszélgettünk Varga Balázzsal, a Klikkout marketingfelelősével: 2016. Belgium, vereség. 2017. Andorra, vereség. 2024. Svájc és Németország vereség. Mind a négy mérkőzésen én voltam a Habos Napok cápója. Biztos rám van szükségetek?

Az éjjel soha nem érhet véget,
Varázsolj nekünk valami szépet,
Repülj velünk a szerelem szárnyán!
Indul az utazás, csak erre vártál…

A magyar labdarúgó-válogatott Csoboth Kevin 100. percben szerzett góljával legyőzte a skótokat, így csoportja 3. helyén végezve életben tartotta továbbjutási reményeit! Hosszú lesz a következő pár nap, mindörökké Magyarország!

SKÓCIA–MAGYARORSZÁG 0:1 (0:0)

Gólszerző: Csoboth Kevin

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Dárdai M. (74. Szalai A.) – Bolla (86. Csoboth), Styles (61. Nagy Á.), Schäfer, Kerkez (86. Nagy Zs.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. (74. Ádám M.).

(Roberto)

KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Skócia–Magyarország (0:1) Eb-mérkőzésről
FOTÓK: Habos Napok – eksztázis a sátorban a magyar gól után

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább