Gyenge második játékrész és vereség a maratoni mérkőzésen

(DAC–Vyškov [1:4] felkészülési mérkőzés, kicsit másképp)

ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓ: SZABÓ PÉTER PÁL

A nyári felkészülési időszak második tesztmérkőzésén a cseh 2. ligás Výškov gárdáját fogadta akadémiánk centerpályáján a DAC. Szeretett csapatunk 2 x 60 perc játékidő után 1:4 arányú vereséget szenvedett. Xisco Muñoz mester védencei az ellenfél mellett a kellemesen lengedező szél kísérte hőséggel is kénytelenek voltak megküzdeni, de sem ez, sem a rendhagyó játékidő nem szeghette volna kedvüket, hogy a szép számban kilátogató nagyérdemű előtt ismét megcsillogtassák játéktudásukat.

A hét nagyszerű híre, hogy visszatért a sárga-kékekhez Almási Laci, aki annak idején úgy hagyta itt anyaegyesületét, hogy bizony meggyűlt a baja szurkolóink „rossz nyelvével” is. Aztán láss csodát, bejárata csaknem a fél világot – ám Somorját, Ligetfalut, Rózsahegyet, Groznyjt, Ostravát és Eszéket biztosan – miközben ontotta a gólokat, s még a felnőtt válogatottba is többször behívót kapott. Laci a Výškov elleni felkészülési mérkőzés második felében kapott lehetőséget.

Az ostravai bányászoktól egyéves kölcsönjátékra érkező Almási szerződése további hároméves opcióval számol.

Több cimborámmal beszéltem Laci történetéről, s bizony csak azt tudtam szajkózni, amivel a klubunk hivatalos közösségi oldalán megjelenő hírt is kommentáltam:

– Amikor a DAC-ban focizott, morogtatok rá. Amikor elment, azon morogtatok, miért ment el. Most inkább menjetek ki a konyhába és igyatok egy sört. Isten hozott otthon, Laci!

Kedves szurkolótársaim, barátaim, olvasóim! Nem megszokott tendencia, hogy egy kegyvesztetté vált „mi kutyánk kölyke” végül hazatérhet, ezért megkérlek benneteket, megkülönböztetett figyelemmel és alázattal legyünk Laci iránt! Szerencsére Maroshinho barátunk biztosított róla, hogy:

– Aki ezek után még szidni fogja, annak én csúszok be páros lábbal!

Almási mellett Redzic szintén a DAC-ban folytatja. A félig magyar, félig bosnyák – magyarul anyanyelvi szinten beszélő – Damir végérvényesen a dunaszerdahelyi egyesület játékosa lett.

A múlt idényben a Ferencvárostól kölcsönben szerepelő magyar szélsővel 2027. júniusáig szóló szerződést kötött a DAC. Ami a második nyári tesztmérkőzést illeti, gyakorlatilag négy negyedből, tehát az ivószünetekkel együtt 4×30 percből állt, és a „nagyszünetben” – a bécsi Austria elleni mérkőzéshez hasonlóan – a teljes kezdő tizenegyet lecserélte Muñoz mester. Az első 60 percben egy szlovén belső védőt, bizonyos Žan Flist teszteltünk, aki egy hete érkezett próbajátékra a Csallóköz fővárosába.

Tuboly Máté szerezte az első „nyári” gólunkat. Sajnos egyben az eddigi egyetlent is.

A találkozó első 30 percében enyhe mezőnyfölényben futballoztunk, de sem Tuboly, sem Niarchos próbálkozásai nem találtak utat az ellenfél hálójába. Félóra játékidő után 2 perc ivószünet következett, egyelőre térfélcsere nélkül. Kissé leült a mérkőzés, amit a 38. percben egy bedobást követően új szerzeményünk, Tuboly Máté gólja színesített – 1:0. A fiatal, U19-es magyar válogatott középpályás pontos találata egyben a nyári felkészülésünk első gólját is jelentette – hiszen egy hete, a bécsi lilákkal 0:0-ás döntetlent játszottunk.

Az első 60 perc után térfelet és teljes csapatsort cserélünk. Helyenként felhőbe burkolózott a napocska, amit a helyszínre kilátogató szurkolóink – s talán pár cseh turista a strandról – ugyancsak értékeltek.

Fordulás után a csehek egy védelmi hibánkat kihasználva szinte azonnal kiegyenlítettek – 1:1. Sőt, a vendégek frissen pályára lépő játékosai fokozták a nyomást Muñoz mester szintén friss, ám az összeszokottságot látszólag nélkülöző védenceire, aminek következtében a 79. percben a vezetést is megszerezték – 1:2. Az újabb ivószünet előtt Redzicnek akadt lehetősége az egyenlítésre, de kapura tartó lapos lövését védte a výškoviak hálóőre.

1:2-es vendég vezetéssel kezdődött a „negyedik negyed”. Nyilván ez csak egy edzőmeccs, viszont ha már odahaza kihűl a leves és megmelegszik a sör, legalább az eredményen alakítsunk, fiúk! – akár ez is lehetett volna az utolsó 30 perc fogadalma.

A 93. percben azonban már 1:3-ra módosult az állás. Ugyan továbbra is akadtak lehetőségeink, de a vendégek a mérkőzés ezen stádiumában már abszolút uralták a játékteret. A 116. percben ráadásul egy távoli, megpattanó lövésük ismét utat talált fiatal görög kapusunk, Kaltsas hálójába – 1:4. A maratonira sikeredett felkészülési mérkőzés végül ezen eredménnyel zárult.

Valljuk be, sokat nem tettünk hozzá, ami a kemény felkészülési időszak számlájára is írható.

Egy mondás szerint azonban: A jó versenyló a derbi napján futja a legjobbat! – számunkra ez majd az EKL és hazai bajnokság lesz. Addig pedig még két felkészülési mérkőzés vár a sárga-kékekre, hogy a ráncok mellé mosolyt is csalhassanak az arcunkra. Legközelebb a Győri ETO ellen, jövő hét pénteken, ugyancsak az akadémiánkon. Hajrá, DAC!

DAC 1904 – VÝŠKOV 1:4 (0:0, 1:0 / 0:2, 0:2)

Gólszerzőnk: Tuboly

DAC 1904 – 1.félidő: Popović – Yapi, Csinger, Kacharaba, Flis – Tuboly, Dimun, Mendez, Vitális – Dolček, Niarchos.

DAC – 2.félidő: Kaltsas – Lami, Kaša, Brunetti – Andzouana, Herc, Káčer, Záhradník, Bősze – Redzic, Almási.

(Roberto)

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább