Így játsszunk a vízben, a töretlen jó időben! | Gyereksarok

A gyerekek a legtöbbször remekül elfoglalják magukat a vízben és a vízparton is. De vannak olyan helyzetek is, amikor ők is elunják magukat és valami újdonságra vágynak. Ne a telefon nyomkodása, vagy a tablet előkapása legyen az első! Íme pár szórakoztató vízi játék, amivel a felnőttek és a gyerekek egyaránt jól érezhetik magukat nyaralás közben.

Az angolna és a cápák

Ezt a játékot sekély vízben játsszátok! Választunk egy „angolnát”, akinek a fürdőruhájába, vagy a fürdőnadrágjába hátul betűrünk egy kendőt. A cápák feladata lesz ezt a kendőt megszerezni. Nagyobb gyerekek és felnőttek nehezítésképpen csak a cápához hasonlóan az állkapcsukkal kaphatják el a „zsákmányt”, a kisebbek pedig csak egy kezüket használhatják. Az angolna bármikor lemerülhet a vízbe és kicsusszanhat az üldözői „karmai” közül – ha víz alatt van, tilos elkapni. Aki megszerzi a kendőt, az lesz az új angolna.

Labdagyűjtő

Ehhez a játékhoz több kislabda kell, de használhattok bármit, ami fent marad a víz felszínén, például felfújható játékokat, úszógumit, vagy akár parafadugót. „Rajt”-ra a gyerekek berohannak a vízbe és egyesével kihordják a játékokat. Aki a legtöbbet gyűjtötte, az a győztes!

szaunamaraton
Segítség, cápa!

Két oldalon felsorakozunk egymással szemben, középen egy cápa lapul a vízben. A kishalak megpróbálnak átjutni egyik oldalról a másikra. A cápa eközben váratlan helyeken bukkan fel és elkapja a halacskákat. Ezután már ők is cápák lesznek és segítenek elfogni a többieket.

Miért is hasznos a vízben való mozgás?

A vízben máshogyan kell mozogni, mint a szárazföldön, némelyik mozgásforma könnyebb, van, ami pedig nehezebb (futás, járás). A víz körbeveszi a gyerekeket, érzik a bőrükön a selymességét, az izmaikkal mozgás közben az ellenállását, mindezek pedig információt biztosítanak számukra testük határairól, testrészeik elhelyezkedéséről.
A fogócskás játékok során gyorsan kell reagálni, hirtelen kell irányt, mozdulatot változtatni, ezek a játékok ezért a különböző idegrendszeri területek kapcsolatait is serkentik.
Ovis korban még tökéletesednek a nagymozgások: járás, futás, ugrás – mindezek alkalmazása egy  új közegben még fejlesztőbb hatású.
Ezekben a vizes játékokban sok-sok izmot mozgatnak meg a gyerekek, a vízben való játék során pedig gyorsabbak, erősebbek, edzettebbek lesznek.
Terpeszfogó

Ez szárazföldi játék, amit gyakran játsszanak az oviban. A hagyományos fogócska játék változata, lényege, hogy akit a fogó megfogott, az terpeszbe áll. Csak akkor szaladhat tovább, ha egy jószívű társa átbújik a lábai között. Vízben játszva ez még izgalmasabb, hiszen ha át szeretnénk bújni a terpeszen, le kell bukni a víz alá.

Bakugrás a vízben

Talán már ki is próbáltátok a bakugrás vízi változatát, hiszen itt kevésbé kell félni attól, hogy a gyerekek megütik magukat. A résztvevők magasságától és életkorától függően kell megválasztani, hogy térdig, vagy csípőmagasságig érő vízben játszotok. Az első játékos terpeszállásban áll a vízben és térdeire támaszkodik, a felnőttek a térdüket is behajlíthatják. A gyerekek nekifutásból a hátára támaszkodnak és átlendülnek fölötte. Vízbe érkezés után ők is felállhatnak térdükre támaszkodva és várhatják a fölöttük átugró játékosokat. TIPP: csípőmagasságig érő víz esetén a játékos egy bakugrás után a víz alá bukik és átúszik a következő résztvevő lábai között. Aztán megint ugrik, majd megint lebukik – attól függően, mennyi résztvevő van a sorban.

Fabábu

Álljatok körbe derékig érő vízben, valaki pedig álljon a kör közepére. A középen álló játékos próbáljon meg teljesen mereven eldőlni erre-arra, miközben a többiek egymásnak „adogatják”. Ha a „fabábu” behajlítja a lábát, vagy a vízbe esik és esetleg magával ránt másokat is, más valakit választunk a helyére.

 Adj király katonát! – vízi változat

Ehhez a játékhoz is több résztvevő kell, hiszen két sorban kell felállni egymással szemben – ugyanúgy, mint az „Adj király, katonát!” játékban. Az egyik csapat odakiált a másiknak:

„Adj király, katonát!”

„Nem adok!” – feleli a másik sor.

„Ha nem adsz, szakítok!”

„Szakíts, ha bírsz!”

Ekkor az egyik játékos nekifut és megpróbálja elszakítani a szemben levő, egymás kezét fogó csapat alkotta láncot. A csapattagok jó szorosan fogják egymás kezét, hogy megakadályozzák ezt. Ha nem sikerül elszakítani sehol a kézfogást, akkor a „katona” is  beáll az ellenséges csapatba. Ha valahol sikerült szétszakítania a kezeket, akkor onnét a neki tetsző játékost a saját csapatába viszi. A játék addig folyik, amíg az egyik csapat el nem fogy. A víz sokkal érdekesebbé teszi ezt a játékot, mert nekifutni nehezebb, viszont jó nagyot lehet vetődni, csobbanni a vízben – belerántva a csapat többi tagját is.

Vízi versenypálya

Jelöljetek ki egy célt, amit sokféle módon el lehet érni. Ki jut célba először?

– Vízben futás oda és vissza. Családi változatnál apa fut az egyik gyerekkel kézen fogva, anya a másikkal.

– Valaki felfekszik a gumimatracra, a társa pedig futva tolja a célig és vissza.

– Egy labdát teszünk a gumimatracra, így kell tolni a matracot – egy kicsit nehezebb, mert a labda könnyebben legurul.

– Gumimatracon hason fekve, kézzel evezve kell elérni a célt.

– Úszógumiba ülve kell a célig jutni kézzel-lábbal kalimpálva.

„Vízi” állatok

Próbáljátok meg sokféle állat mozgását utánozni a vízben. Lépegessetek talpon-tenyéren, mint a medvék, próbáljatok meg úgy úszni, mint a kutyák, vagy a sekély vízben hason fekve tekergőzni, mint a sikló. Kipróbálhatjátok a rák-járást, vagy a békaugrást is.

(Forrás: jatsszunk-egyutt.hu)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább