FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Smetana liget a dunaszerdahelyi Észak 2. lakótelep része, nevét Bedřich Smetana cseh zeneszerzőről kapta, akire a cseh nemzet függetlenedését elősegítendő zenei motívumvilága miatt mint a cseh zene atyjára tekintenek. Legismertebb művei közt szerepel: Az eladott menyasszony (Prodaná nevěsta) c. operája, illetve a Hazám (Má vlast) c. szimfonikus költeménye. Az Észak 2. lakótelep építésének kezdetekor születtem, és gyerekként bizony még volt alkalmam dolgozó toronydarukat látni a környéken.
De vajon miért éppen Smetana ligetnek hívják a városhoz legközelebb eső részét, ahol lényegében a lakótelep szociális ellátottságának javarésze is található? Mi köze lehet egyáltalán a cseh zeneszerzőnek Dunaszerdahelyhez, s ha már zeneszerző, miért nem inkább Erkel, Liszt vagy Bartók? – ez az a kérdés, amire valószínűleg sosem kapunk választ.
Gyerekkoromban a Smetana liget nyugodjék nagybácsimat – édesanyám öccsét – jelentette, és persze annak családját. A karácsonyra vagy húsvétra címzett képeslapokon is ott állt: „Smetanov háj”.
Aztán sokáig semmi, majd kb. egy évtizedig a városi újság, vagyis a DH kézbesítői minőségében róttam a köröket. De ennek is vége szakadt már egy ideje. „Enyém volt” az egész Észak 1 és 2, télen-nyáron, lépcsőházról lépcsőházra jártam. Mondhatni élveztem, mert bár brigádmunka volt, amolyan szellemi gondolatépítőnek fogtam fel. Számtalan történet fogant meg közben a fejemben, amit aztán alkalmas időben lejegyzeteltem. Ahogy ez emberi vonásokat, a lakók természetét.
Mert volt, aki hozzám vágta volna a lapot, de olyan is, aki utánam szaladt érte: „Olvashassam el, ki halt meg, mennyi gyerek született és kik kötöttek házasságot…”
Ilyenkor sok emberrel találkozol, közülük néhányan szívesen elbeszélgetnének veled, pedig neked rohannod kéne, hogy fogyjon a darabszám. Ez is egy ilyen alkalom volt:
– Fiatalember, maga a rendes postás? – kérdezte egy idősebb asszony, én pedig ösztönösen válaszoltam:
– Nem, én a rendetlen postás vagyok, bár annak állítólag a legjobb!
Majd jött a világjárvány, s mivel a feleségem éppen várandós lett, úgy döntöttem, éppen „elég” nekem az a nyavalya, amit a vasút mellől „hazavihetek”. Ne kelljen még pluszban postaládákat is fogdosnom!
Ha mégis a Smetana ligetben járok, „Kovácsnét a gyermekével” – akik a Kukučínról „költöztek ide” – mindig meglátogatom. Hogy mondod? Nem tudod, ki az a Kovácsné?
Nem, nem ő Bedřich Smetana eladott menyasszonya, hanem egy homokkőből készült szobor a szlovák gimnázium mögött. Nos, be kell, hogy valljam, én neveztem el őt így. Viszont az, hogy a Kukučínról költözött ide 2007 környékén, egyáltalán nem fikció. Évtizedekig a Kukučín és a Komenský utcák sarkán, a mai Bihari szobor helyén állt – Bihari János cigányprímás szobrát, mint az köztudott, 2007-ben, halálának 180. évfordulóján állították. Egy anyát ábrázol, térdén gyermekével, talapzatán alig olvasható felirattal:
„V. VAVRO / 1964.”
Legutóbb néhány hónapja, amikor a gyerekekkel a Fenyvesen lévő „Méhecskés” játszótéren jártunk, Kovácsnéhoz is elsétáltunk. A környékén lakóknak bizonyára mindennapos látvány, de vajon ismerik-e az alkotóját, a szobor történetét? Egyáltalán jegyzi-e valaki a városban az ilyen és ehhez hasonló, nem szakrális, és nem egy konkrét történelmi személyiséget ábrázoló szobrokat? V. VAVRO, vagyis Valerián Vavro – egyes helyeken Valér Vavro – pöstyéni születésű szlovák szobrász, a szocialista realizmus képviselője. 1964, vagyis az alkotás dátuma pár évvel a Kukučín első nyeregtetős blokkjainak átadása utánra tehető, amikor a lakótelep parkosítására is sor került.
A Smetana ligetben álló „Kovácsné” szobra tehát éppen idén 60 éves. Kicsit megkopott, de cseppet sem öregszik.
Az egyszerűsége miatt kedvelem, mivel az egyszerű embert mutatja be, anyát a gyermekével. Sajátos szemlélet „kommunista” jelzővel illetni, csak azért, mert a múlt rendszerből maradt ránk. 2015-ben mégis megtették, festékkel öntötték le, ahogy több hasonló szobrot a városban… És ekkor Máté fiam gondolt egy merészet, és felmászott a szoborra, hogy közelebbről szemügyre vegye:
– Apa, szerintem „Húz, húz engemet…” játszik az anyuka a gyerekével. „…amelyikünk elesik, az lesz a legkisebbik!”
– Szerintem is, kisfiam. Már 60 éve ezt játsszák – válaszoltam. S közben átfutott az agyamon, hogy akik ezért annak idején festékkel öntötték le, valószínűleg nem volt gyerekszobájuk…
MÉG TÖBB FOTÓ A SMETANA LIGETRŐL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
