Frissítő olvasmányok a júliusi kánikulában | Klikk Out-előzetes

Borítókép: Ugróczky István

A rekkenő hőségben először is igyunk eleget, főleg hideget, amit pedig melegen ajánlunk, az e havi számunk. Kukkantsanak bele!

Editorial / Szerző: Szilvási Tibor

Nem így kell ezt csinálni, a kutyafáját!

Július 3-a sokak emlékezetébe úgy íródhat majd be, mint a nap, amikor a józan ész csődöt mondott, elúszott a remény. A tovább szélesedő társadalmi szakadék napja, amikor a magát józannak tartó réteg visszafordíthatatlan és megemészthetetlen vereséget, megalázottságot, csalódottságot, keserűséget, tehetetlenséget érez, valamint szekunder szégyent azok helyett, akik nem is tudják, most minek örülnek, mert ha nem csalók és tolvajok, vagyis bűnözők, akkor kizárólag annak örülhetnek, hogy kedvenc politikusuk mindent elsöprő győzelmet aratott.


Klikk Out,Előzetes,Július
Autó / Szerző és fotók: Ugróczky István

Peugeot 3008 – az elegáns oroszlán

Megérkezett az új 3008, ami immár a harmadik generációja ennek a méltán sikeres modellnek.


Klikk Out,Előzetes,Július
Magunk között / Szerző: Menyhárt Dodi

Száz szerdahelyi történet

Mi volt a Pókhegy, vagy a szerdahelyi Czéczeg? Mikortól Szent György a város védőszentje, merre állt a szerdahelyi vár, hol voltak a település korai vásárterei? Miért éppen Szent Péter volt a város történelmi pecsétjében, kiről nevezték el Sikabonyt, ki volt a szerdahelyi Lucifer, hogyan készült a híres csíkos káposzta, és vannak-e kísértetek a Sárga Kastélyban? De azt is feltehetném kérdésként, hogy miért lett sárga-kék a DAC színe? Rengeteg kérdés, amelyekre Nagy Attila helytörténész „100 szerdahelyi történet” címmel megjelent színes, gazdagon illusztrált helytörténeti albumában bizonyosan választ találunk. De hogy kedvet kapjunk mindezek elolvasáshoz, magát a szerzőt hívtuk meg egy magunk közötti beszélgetésre.


Klikk Out,Előzetes,Július

Sokszög / Szerző: Menyhárt Dodi

Légy résen!

„Légy résen!” mondja Bruce Willis az Utolsó cserkész akciófilmjében – de hogy mit csinál ma egy cserkész és hogy hány tagja van a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának, azzal kevesen vannak képben. (…) A világ, majd a magyar cserkészmozgalomnak a létrejötte után 1990. március 11-én megalakult a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, amelynek tagjaiból kértem fel beszélgetőtársnak Gál Várady Tamarát, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség mentorkoordinátorát, Balogh Gábort, a SZMCS elnökét és Csémi Szilárd Kismedvét, a SZMCS szervezeti alelnökét, irodavezetőjét. Jó munkát, cserkésztestvérek! Azzal a kérdéssel indítok, hogy hogyan is találkoztatok ezzel a mozgalommal: kezdjük a hölggyel! Tamara, mikor lettél cserkész és hogyan, melyik csapatnál, miért pont a cserkészet fogott meg?


Klikk Out,Előzetes,Július

Bia bekérdez / Szerző: Bokros Bia

Becsöngettek a szünidőre

Nehéz megállapítani, hogy a nyári szünetet a diákok, vagy pedig a tanárok várják jobban, de talán egy döntetlenben biztosan ki tudna egyezni a két tábor. A legjobb dolog az egészben az, ha mindenkinek sikerül annyira feltöltődnie, hogy a következő tanévet teli energiával tudja elkezdeni. Két dunaszerdahelyi pedagógus, Kiss Szilvia, valamint Szedlák Ildikó osztják meg a szünidőre időzített terveiket.


Klikk Out,Előzetes,Július

Költőtoll / Sipos Janka, Kovács Andrea (Këri)

Egyperces novellák

Az e havi KöltőToll rovatban, tőlünk szokatlan módon, nem verseket, hanem két rövid novellát, egypercest olvashattok. Örkény István kiemelkedőt alkotott e téren, próbáltuk tehát az ő szellemiségét, hangulatvilágát is „megidézni”. Izgalmas kihívást jelentett kivételesen nem lírai, hanem prózai vonalon mozogni, komplex szöveget alkotni úgy, hogy mellette a műfaj szabályainak megfelelően, rövidek és tömörek maradunk. Kellemes nyári olvasást mindenkinek!


Kapcsolódó tartalom
Klikk Out,Előzetes,JúliusKönyvjelző / Sipos Janka, Varga Ottó

Grecsó Krisztián – Lányos apa

Grecsó Krisztián a Lányos apában rövidke tárcanovellákat gyűjtött össze, melyek korábban már megjelentek a Nők Lapjában és más folyóiratokban. Nagyon jól működnek azonban kötetként is, egymást erősítik a szövegek, és majdhogynem akár egyfajta különös regényként is olvashatók. (sj)


Klikk Out,Előzetes,JúliusWilliam S. Burroughs – A benti macska

A minap az Instán láttam egy mémet a macskákról. Valahogy így szólt: „A macska csak egy apró teremtés a házadban. Megöleled. Nem beszéltek közös nyelvet. A legjobb barátok vagytok. Megharap. Apró énekeket szerzel róla. Nem tudja a neved. Egymás mellett alszotok.” Ezt azért is írom, mert William S. Burroughs „A benti macska” című könyve pontosan erről az ember-macska kapcsolatról szól. (vo)


Hangfal / Szilvási Tibor

Azahriah – Skatulya I

Lil Frakk – Innen a név

Shakira – Las Mujeres Ya No Lloran

Tyla – Tyla

Vampire Weekend – Only God Above Us

Khruangbin – A La Sala


Cinemax / Szilvási Tibor

Vigyél a Holdra!

Vetítik kb. július 11-től.

Twisters – Végzetes vihar

Vetítik kb. július 11-től.

Deadpool & Rozsomák

Vetítik kb. július 25-től.


Klikk Out,Előzetes,Július
Gasztrobetyár / Szerző: Mundi József

Hullámhegyeken

Miután felkérést kaptam egy magántársaságtól arra, hogy utazzam el velük egy egyhetes hajóútra, egyben lássam el őket mindenféle finom falattal az utazásunk során, még nem gondoltam volna, hogy mekkora kihívást is jelent egy közel harminc méteres „ladikon”, egy bárkán a hullámokat meglovagolva főzőcskézni, ám mivel imádom a nem mindennapi kihívásokat, szinte azonnal IGENT mondtam…


Klikk Out,Előzetes,Július

Havi kreatív / Kürthy Judit

Örök virágok Annától

Egy vágott virág vagy virágcsokor 5-7 napig bírja ki a vázában, de mit tehetünk akkor, ha ez egy nagyon fontos emlék számunkra és nem szeretnénk megválni tőle? Fotónk ugyan lehet róla, de jó lenne megfogni, alakba önteni és még sokáig nézegetni. Farkas Anna tökéletes megoldást kínál erre. A számunkra fontos virágokat, virágcsokrokat lepréseli, majd a már száraz elemekkel alkotja újra egy faliképben, újra élővé téve az emléket, amit aztán a lakás bármely pontján elhelyezhetünk. E havi kreatív rovatunkban Farkas Anna válaszolt nekünk.


Klikk Out,Előzetes,Július

Süt & főz a jó öreg csallóközi / Kovács Ákos

Friss hűs, aranszíllű-míjtányíros mëggyleves

No. A hideg mëggyleves üdíttő, ídëkés-sevenkás leves, ami főleg házná termëtt, ugyanaarúja ketteslétrárú ugyanbbaja cinkánnábo szëdëtt meggybű van csinávo mindënévënn. Ez a nehéz benne, nemtuggya más ilyenre csináni, mer a mëggy a mienké. Ettű a Piri még a júniusi nagymelegbe is formájábo marad, mer jól lehűtti ütet. Mindën fírfitársomnak erőssen ajánlotta eekíszíttíse!


Klikk Out,Előzetes,Július
Kávészünet / Összeesküvők / Sipos Janka

Elnöki ügy

Az elmúlt hetekben sajnos élőben nézhettük végig, hogy mennyi egymásnak ellentmondó információ, pontatlan hír, sőt szándékos ferdítés lát napvilágot akkor, ha egy, az ország élén álló politikust merénylet ér. Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico jelenleg is lábadozik, de már jó úton van a gyógyulás felé. Csakhogy nem minden államfőnek volt szerencséje, sokan az életükkel fizettek egy ehhez hasonló támadás során. Az amerikaiak egyik legnépszerűbb elnöke, John F. Kennedy például golyó általi halált halt.


Klikk Out,Előzetes,Július
Hónap nője / Katona Chiara / Fotók: Ajpek János

MissQ Hónap Nője: Vigyázz, kész, rajt!

Verőfényes napsütés, száguldó autók, motorok és kamionok sokasága. Ez volt a vasárnapi program az e havi Hónap Nője számára. Júliusban Seszták Sárára esett a választásunk, akit bár kicsit nehézkesen hallottunk a versenyző járművek hangjától, annál könnyebben fotóztunk és videóztunk.



LELŐHELYEK:


DUNASZERDAHELY
Mecse, Torony, Chilli House, Kék Duna (szolárium), MissQ, Pizza Extra, New York, Tabu, Sultan, Junior, Kulacs, Istanbul, Istanbul melletti fagyizó (buszállomásnál), Merkúr borozó, Korona, Csámcsogó, Nero, a vele azonos soron a fodrász, Zserbó cukrászda, sarki élelmiszerbolt, Vovoland, Fácán, Észak II-esi újságos, Nova Fitness, Pelikán, Vito, Meskete, Itsipitsi, Park presso, a rendőrség előtti újságos, 7moments, Artica, Kelet lakótelepi újságos, Atlantis, Dunauto, Tesco: fodrászat / palacsintázó, Hazai ízek / Duntel, Baranyai, Turul, Street, Street melletti sörkert, Csokiszoli, Wagner, Fitklub, Venezia, Kubačka masszázsszalon, Almási Anikó kozmetika, Big Man Shop, Maduro kávézó, Szicsek, idegenforgalmi iroda, Country, Fontána, NFG, Vespresso, Choco Arden, St. Patrick’s, DejaVu kávézó, VÚB melletti parkolóházban lévő kis trafik, Buena kávézó, Robi ABC, Golden Scissors fodrászat, Lady’s Plus fodrászat, Budapest kávézó, Vila café, Minit pogibár, Tilos sörbár, Clinique Jolie, Wagner cukrászda (Galántai út), MAX (keddtől): szolárium, Duntel, Pizza Extra.

HODOS
két élelmiszerbolt, kocsma, Kakadémia, újságos.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább