FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”
Az a sportág, amelyben az ember igazán kiteljesedhet, felemelő érzés. Zirig Ádám életét már gyermekkorától kezdődően körüllengi a labdarúgás szeretete. Fiatal játékvezetőként rengeteg kihívással néz szembe a mérkőzéseken, de igyekszik elegendő tisztelettel, elhivatottsággal és kitartással venni az akadályokat. Az interjú során pozitív gondolatokkal és széles mosollyal mesélt a futball világáról, a bírói hivatásról, a személyiségfejlődéséről és a céljairól.
Ádám, milyen szerepet tölt be az életedben a sport?
Mindig is nagyon nagy szerepet töltött be a sport az életemben. Már 4-5 évesen nagy dolgokban gondolkodtam, de idővel rájöttem, hogy technikai beállítottságú is vagyok. Egy igazi sportszerető család vagyunk. Emlékszem, mikor gyermekkoromban megkaptam az első Playstationt, amelyre elsőként a FIFA-t telepítettük fel. Hajdú B. István kommentálása azonnal megtetszett, és éreztem, hogy a jövőben szeretnék valamilyen szinten a labdarúgással foglalkozni, akár sportkommentátorként, akár játékosként. Ennek indíttatásaként kezdtem el focizni, de kivételesen nagy hangsúlyt fektettem a szabályok elsajátítására. Ez volt az első jele a hivatásomnak, s még nem is tudtam róla! Az a legjobb, ha a játékvezető ismer minden szabályt, ura a helyzetnek a pályán, egy erős személyiség, aki mégis láthatatlan! Ez azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját. Persze, vannak olyan helyzetek, mikor a középpontba kerülök, mert muszáj reagálnom, ez pedig a legtöbb esetben valamelyik félnek nem tetszik – egyszer fent, máskor lent!
Játékvezetőként szinte lehetetlen, hogy mindenkinek megfelelj… Mekkora kihívást jelent ez a számodra?
Erről eszembe jutott a legelső felnőtt mérkőzésem, mikor először léptem bíróként a pályára. Ekkor jöttem rá, milyen rossz lehetett régen az óvónéninek, mikor a szüleimmel arról kellett diskurálnia, hogy rosszul viselkedtem. A labdarúgást kicsit ehhez a helyzethez hasonlítanám, hiszen vannak szituációk, mikor a játékosok nem viselkednek jól, szabálytalankodnak, így muszáj valahogy mindezt lereagálnom. Ezért is nehéz minden esetben észrevétlennek maradni a pályán. Kíváncsi vagyok, milyen változásokat hoz majd az Európa-bajnokság újítása, ahol a játékvezetők csak a csapatkapitányokkal fognak kommunikálni. Ha valaki más odamegy, s nemtetszését fejezi ki, azonnal sárga lappal lesz büntetve.
Mit gondolsz, játékvezetőként milyen személyiségtípust képviselsz? Belefér, hogy valaki szubjektíven, a saját érzéseire hagyatkozva reagáljon egy mérkőzésen?
Én alapvetően tisztelem a másikat, s attól, hogy eltér a véleményünk, még elfogadom az ő álláspontját. Úgy gondolom, sokkal célravezetőbb ez a hozzáállás, mintsem elkezdjek bárkit is az igazamról győzködni.
Nem szeretek direkt módon konfliktusba keveredni, de előfordul, hogy elkerülhetetlen beleállni egy nézeteltérésbe. Próbálok minden szituációt illedelmesen kezelni, ezzel is oldva a kellemetlenséget a játékos és közöttem.
Mindig kihangsúlyozom: nem rosszat akartam azzal, hogy lefújtam egy bizonyos helyzetet, hanem vártam előnyszabályt alkalmazva, hogy egy sokkal jobb helyzetet generáljak. Igyekszem mindig minden esetben tisztességes és becsületes lenni, de ez csak ott érvényesülhet igazán, ahol igény van rá. Sokszor nehéz elviselni mások agresszív, vagy épp kompromittáló reakcióját, de ezt meg kell tanulni higgadtan kezelni.
Érezhetően, nagyon sokat hozzáadott a jelenlegi gondolkodásodhoz és személyiségedhez a játékvezetés. Kijelenthetjük, hogy aki bíró akar lenni, annak folyamatosan fejlődnie kell!?
Minden fejlődés változás, nem minden változás fejlődés. Tizenhat évesen jelentkeztem játékvezetőnek, az első hivatalos felnőtt mérkőzésemet 18 évesen vezényeltem le – lépésről lépésre, tégláról téglára építkezve. Az évek alatt hatalmas változáson mentem keresztül. Emlékszem, hogy a legelső játékvezetésem katasztrofális volt: a kezeim remegtek, feszült voltam, és megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy biztos ezt akarom-e. Nekem a foci erősen befolyásolta a hozzáállásomat. Játékosként mindig elgondolkodtam, hogy mit és hogyan lehetett volna jobban csinálni.
Volt, hogy megnéztem azért a mérkőzést, hogy szemügyre vegyem, hogyan játszik egy hátvéd, vagy épp milyen megoldásokat vet be egy csatár. Most sincs ez másképp, csak a pozíció változott, hiszen azt nézem, hogy a pályán hogyan reagál le egyes szituációkat a játékvezető.
Mit jelent számodra a foci és a játékvezetés?
Számomra a labdarúgás a sportnak azon része, amely az élet igazi oldalát mutatja meg! Ezt úgy értem, hogy amit a foci megtanít, azt az életben is képes vagyok alkalmazni. Gyakorlatias és mindig kritikus vagyok magammal szemben. Nem félek beismerni a hibáimat, ha méltó teret biztosítanak rá.
Jelenleg hol vagy játékvezető, és mi a célod a jövőre nézve?
A Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó Szövetségnél, járási szinten vagyok labdarúgó-játékvezető. Efelett áll a kerületi, majd az országos szövetség. A cél nyilvánvalóan az, hogy feljebb kerüljek a ranglétrán, ehhez viszont az utamon támogatókra is szükségem van. Fiatal vagyok, még sokat kell fejlődnöm. Mindemellett egyetemre is járok, építészmérnökire, ami ugyanúgy érdekel.
A jövő titka, hogy merre visz az élet, de szerencsés vagyok, mert több mindenben is megtaláltam önmagam. Számomra mindez alapvetően egyfajta tartást és önkifejezési lehetőséget teremt.
A játékvezetés határozottan egy hivatás, amelyben a legnagyobb kihívás talán az, hogy megértessem a legnehezebb szituációkban is: bárhogyan is lesz, nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami minket egyesít és összeköt – a szeretet e csodás sport iránt.