FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A dunaszerdahelyi Észak 2. lakótelep folytatása, a Smetana liget utáni utca vagy tér, kinek hogy tetszik. Utána már csak a Lőrincz Gyula utca van hátra, bár nyugtával dicsérd a napot, hiszen ez hamarosan változni fog! SzNF tér, vagyis a Szlovák Nemzeti Felkelés tere – ezt a mondatot bizonyára felesleges volt leírnom, talán csak azok kedvéért, akik inkább „SNP-znek”. Mondom én, aki előszeretettel „Szever 2”-nek hívja a lakótelepet, amiért néha kap is a fejére: „Öcsém, te milyen magyar vagy?” Milyen, milyen, hát csallóközi!
Na szóval, anno a Vermes család tulajdonában lévő szántóföld, ahol az 1970-es évek második felében a város akkori legnagyobb lakótelepe kezdett kinőni a földből. SzNF tér szinte minden városban megtalálható, a Lőrincz Gyula utca arról a szlovákiai magyar festőművészről, grafikusról, illetve politikusról lett elnevezve, akinek a nevét még a múlt rendszerben a Vermes-villa galériája is viselte – mint a Szlovák Nemzeti Galéria kihelyezett részlege.
Csak panel és semmi más?
Színtiszta panel itt minden, mégis akad érdekessége. És lehet, most jókat nevetsz rajta kedves olvasóm, de hidd el nem szokványos dolog volt annak idején az a tartan járda vagy futópálya, ami a blokkok közti hatalmas parkban, vagyis az egykori grundon kanyarog.
– Az Rekotán! – mondja Dodi barátom, én viszont Tartannak ismerem.
Tulajdonképpen mindketten igazat szóltunk, hiszen a Rekotán valójában egy márkanév, ami a 1972-es müncheni olimpián használt, helyszínen öntött, gumigranulátumból és műanyagból készült sportpályák burkolata révén került a köztudatba.
Mondok egy példát: Ha ütvefúróra van szükséged – mert hát a panelban sima fúróval nem sokra mész –, tuti, hogy Hiltit kérsz kölcsönt, pedig a Hilti is csak egy ütvefúró márka a sok közül!
Angol nyelvterületen a Tartan márkanév járt ugyanígy. Annak idején nem akartam hinni a fülemnek, míg nem látom a saját szememmel. Hát elsétáltam! Azóta persze annyira elterjedt, hogy nyilván ma nem pislognék miatta, mint béka a porban. Ez a rugalmas, gumis anyag, ami a sportpályák és játszóterek burkolására szolgál, nos ilyen borítású a SzNF tér „futópályája” is. Ránézésre vörös, mint a salak, de aki futott vagy akárcsak sétált rajta, érezhette a különbséget.
Néhány éve a városban az összes iskola futó-, illetve sportpályája borítását rekotánra (tartanra) cserélték, mivel sokkal puhább, mint a salak, vagy az aszfalt, így kíméli a láb ízületeit.
A salakpályák elhasználódtak, több helyen benőtte őket a gaz, ezért karbantartásuk is körülményes volt. A SzNF tér hatalmas grundján lévő földes, vagy épp kaviccsal felszórt ösvényeit hasonló okokból látták el ezzel a gumis anyaggal. A lakótelep egykori, ám azóta felnőtt lurkói pedig nem győztek csodálkozni, hogy a hely, ahol naphosszat játszottak a nyáron, sokszor az anyaföldig koptatott, kiégett fűben, mostanra mivé lett. Ismerem ezt az érzést, s meglehet, egy kicsit még irigykedem is rájuk.
Az egykor csupán kopár lakótelepi grund ugyanis csinos kis park, amolyan oázis lett a nyolcemeletes panelblokkok árnyékában…
…ahol a játszótér sem az az EU-szabványos sorminta, mégis megfelel a modern idők követelményeinek. Senki se higgye azonban, hogy céltalanul bóklászva bukkantam rá. Történeteim térben és időben, mint Vámbéry utazásai, aki okkal tartott a messzi keletre felfedezni az ismeretlent. Mi a gyerekekkel „csak” a várost jártuk keresztül-kasul babakocsival. És milyen jó volt eljutni oda is, ahová egyébként nem menne az ember. Talán azért, hogy megismerve a helyek „titkait”, egyszer majd Emese és Máté is hasonló sztorikat írjon? Például arról az imádkozó sáskáról, amelyet a homokozó peremén pillantottunk meg, és bizony nagy volt a csodálkozás:
– Ez mi, apa? – kb. fél órán keresztül meg sem moccantak, nézték ezt az érdekes, élénkzöld szerzetet.
– Imádkozó sáska, másnéven ájtatos manó.
1980 körül pont annyi idős voltam, akárcsak ők most, amikor nagyapám elvitt magával az akkor csupán épülőfélben lévő „Szever 2”-re. A Smetana ligeti iskola helyén óriási tartályok álltak. Betonsilók a blokkok építéséhez szükséges alapanyagok előállítására. A gyerekek azonban előbb-utóbb felnőnek. Bárhogy számolom, ennek is már több mint 40 éve.
S akiket a SzNF térre hozott a gólya, lassan, de biztosan nagyszülővé válnak.
De vajon mire számíthatunk újabb 40 év elteltével, ha egyesek szerint a panel élettartama csupán 50 év lenne? Kicsit elmélyedtem a témában, és szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy igazából a panelházak tartószerkezetének 80-100 éves időtartamot jósoltak a tervezéskor. Akkortájt ez a fajta építkezési stílus volt divatban, gyorsan és sok panellakás épült. A mostanában épült bérházakkal pedig gyakorlatilag ugyanez a helyzet, mégsem kérdezi senki, hogy a „Big Brother”-féle házak meddig állnak majd? És miért nincs köztük ekkora zöldterület, mint a SzNF téren?
MÉG TÖBB FOTÓ A SZNF TÉRRŐL
