POÓR TIBOR: Egy dolgot tisztázzunk: az az elképzelés, hogy a mai meccsel helyre lehetett volna hozni lényeges, hangsúlyozom, lényeges mínuszokat a csütörtöki meccsből, picit félrevezető elmélkedés. Lényeges károkat, gazdaságiakat is, amelyeket a Zira elleni kiesés okozhat, egy Niké-ligás meccsnek nincs nagyon lehetősége helyrehozni. Arra van a visszavágó, ahol nem az a kérdés, hogy lehetséges-e visszahozni a meccset vagy nem, hanem az, hogy a játékosaink ezt megteszik-e vagy sem, illetve, mindent megtesznek-e, ha már az első meccsen nem értették meg a nemzetközi szereplés lényegét. Másik dolog, hogy mennyire befolyásolta a játékosokat a bakui hidegzuhany. Elsősorban a védelemben, ahogy csütörtökön, úgy ma is hiányzott Csinger Márk. Akik ma játéklehetőséget kaptak, egyrészt pontatlanok voltak, főleg a meccs első félórájában (Bajo), és ez a mai rotáció elsőre hiányolta, érthetően, az összhangot is. Ami az elejétől jó volt, az Herc szerepe, és hát Almási góljára nagy szükség volt. A második félidőre várható volt Trusa, később Vitális és Andzouana érkezése, amitől picit higgadtabb játékot vártam a csapatunktól. Nem így történt, és főleg Andzouana, az egyik húzóemberünk ebbe a meccsbe sem szállt be jól – lehűlt bennem a vér, főleg akkor, amikor eléggé bizarr módon rányeste a labdát Popović kapujára. A tizenegyes a pakliban volt, mert a meccs végére magunkra húztuk a hazai csapatot, ez nem aktív védekezés volt, hanem passzív. Mindkét csapat a meccs túlnyomó részében szétszórtan játszott, pár jó momentum volt, de színvonalas meccs ez bizony nem volt.
MARCZIBÁL LEVENTE: Bár minden szezonkezdet fontos, a mai első meccsnek főleg pszichológiai jelentősége volt. Mennyire képes a csapat gyorsan felocsúdni a rá mért azeri vereségből. A kezdőt látva nyilvánvaló volt, Muñoz edző nem csak regenerációs okokból cserél, valószínűleg több játékos teljesítményével/hozzáállásával is elégedetlen volt – jogosan. Habár rizikósnak tartottam a hat cserét – főleg figyelembe véve, hogy tulajdonképpen az egész rájátszást ugyanaz a kezdő játszotta végig –, viszont hosszú távot tekintve két gondolat aggasztott jobban. Egy, hogy a kassai kezdő papíron nagyjából hasonló játékerőt képvisel, mint az azeri. Magyarán, az új igazolások, kezdők és cserék közt nincs markánsabb minőségi különbség, egyelőre egy eleve nem kiemelkedőnek mondható szűk keretet bővítettünk hasonló színvonallal. A másik Dimun pozíciója, ami jelzi, egy háromvédős rendszerben van négy középhátvédünk, ám Kašával még sérülés esetén sem szívesen számolunk – ezt mihamarabb orvosolni kell.
Az első félidőben ismét hosszú labdákra és kontrákra építettünk, valamint beadásokra – főleg a jobb oldalról –, amit ezúttal négy-öt érkezővel tettünk hatékonnyá, Almási gólja (itt hozzátenném, hogy egy ilyen beadást nagyon kevesen tudnak így befejezni) és Mendez helyzete is ebből született. Az első félidő negatív hőse egyértelműen az utóbbi – Mendez gyermeteg hibájából gólt kaptunk, majd nyolc perccel később ziccert hibázott. Dimun a számára szokatlan pozícióban is nagyon stabilan teljesített, a mellette sokat bizonytalankodó Kacharabával ellentétben. Bajo a hibái ellenére üde színfoltja lehet Muñoz merev és minimalista labdás támadójátékának, Bernát szintén a jobbak közé tartozott.
A második félidőre Muñoz feltekerte a letámadás intenzitását, ami a második gólt eredményezte – habár Herc individuális alakítása kellett hozzá. A gól után visszaesett a játékunk és a meccs színvonala, Muñoztól megszokottan, a vezető gól után passzívan visszaálltunk és kontrákra építettünk, a középpálya csak a védekezéssel foglalkozott, Bajo szinte eltűnt. Ennek is köszönhető a véleményem szerint jogos büntető. Habár a meccs nagy részében mi voltunk a jobb csapat, a passzív taktika miatt a döntetlen sajnos megérdemelt.
A szezonkezdet így egyelőre csalódás, de megyünk tovább.
