A gyerek és a sport | Gyereksarok

Olimpiai lázban ég a világ. Sok sportoló nyilatkozatában hallani, hogy gyermekkori álma teljesült azzal, hogy kijutott. Többen azt is mondják, hogy mindegy is, hányadikak lesznek, a bejutással az álmuk már teljesült. Mit adhat egy sport a gyerekek számára? Eheti cikkünkben erre keressük a választ.

A sport jó hatásai

A San Diego-i Egyetem összegzése szerint a fiatalkori sport a testsúly és a testtartásra gyakorolt pozitív hatás mellett a különféle betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszik. A sportolás következtében ugyanis csökken a szívbetegségek, a rák, a sztrók és a cukorbetegség későbbi kialakulásának kockázata, javul a szem-kéz és mozáskoordináció, a mozgáskészség és az állóképesség is.

ejszakai furdozes

Kedvező hatása van a mentális egészségre is, hiszen a rendszeresen edző gyerekek stressz-szintje alacsonyabb, kisebb a szorongás és a depressziós tünetek jelenlétének aránya. 

A sportoló gyerekek javuló teljesítményről, magasabb önértékelésről és nagyobb kreativitásról számolnak be. A sport mindezek mellett elősegíti a jobb alvást és a minőségibb pihenést is.

A sport szerepe

Sokaknak a sportról elsőként az egészségmegőrzés jut eszébe, ez a napjainkban felkapott kifejezés korántsem elcsépelt fogalom. Az egészség ugyanis az emberi életminőséget javítani szándékozó értékkategória, célérték, a testnevelés és a sportban folyó nevelés legfontosabb céljainak egyike. Az egészség egyensúlyi állapot, melynek fenntartása folyamatos karbantartást, aktivitást és öntevékenységet igényel. Éppen ezért az egészség az ember életében egy instabil tényező.

A WHO 1946-os definiálása szerint „az egészség nem csupán a betegség és a fogyatékosság hiánya, hanem a teljes testi, mentális és szociális jólét állapota”.

Az egészség megtartása tudatos, következetesen végrehajtott testgyakorlással történhet. Erre szolgál a testnevelés, amely pedagógiailag átgondolt, tantervileg megformált, didaktikailag felépített, módszertanilag kimunkált iskolai tantárgy, melynek egyik fő jellemzője, hogy az általános kondicionális és koordinációs képességeket átlagos szintig fejleszti.

Erkölcsi és nevelő hatás

A sport az egészségmegőrzés mellett erkölcsi, nevelő hatással is bír. A sport hozzátartozik az egyetemes kultúrába, annak szerves része, a társadalomban értékteremtő funkcióval bír. Az edzések és versenyek bőséges lehetőséget nyújtanak arra, hogy a sportoló magatartása erkölcsileg pozitív irányba mozduljon, kemény munkára, önfegyelemre, kitartásra, akarati erőfeszítésre nevelik. Közben fogalmat alkot az erkölcsi normákról és személyiségét öntudatlanul is erősebbé formálja. Sportolás közben számos lehetőség nyílik arra, hogy bizonyíthassa bátorságát, rátermettségét és határozottságát. Ezek a kvalitások a mindennapi életben is hasznosak.

Önállóságot ébreszt bennük, növekvő felelősségérzetet gerjeszt és képesek kockázatot vállaló döntéseket is hozni, ahogy ezt a sportban is megteszik.

A sport tudatos fegyelemre nevel, mely az önuralom, a helyes önértékelés, a szabályos és követelmények elfogadása, illetve a közösséghez való alkalmazkodás képességével alakul ki. Közösségfejlesztő hatása különösen a csapatsportoknál jellemző, ahol az eredmény több sportoló együttes tevékenysége, együttműködésének köszönhető.

Erősíti a jellemet

A sport pszichés hatásai között fontos megemlíteni, hogy csökkenti a belső feszültséget, oldja a szorongást és egyértelműen javítja az énképet. Segíthet az evés- és alvászavarok leküzdésében, elősegíti a közösségbe való beilleszkedés folyamatát. A sporthoz kötött, de edzésen túli közös élményeket is szerezhetünk általa, mint például a közös utazások, az ünneplések során, vagy a vereségek feldolgozása közben.

A sport veszélye?

Ahelyett, hogy a sport, akár a csapatban végzett közös sportolás örömforrásként létezne a gyermek életében, ez az a terület, melyben a szülők hajlamosak lehetnek rátelepedni a gyerekekre. Nyomásgyakorlással rajtuk keresztül próbálják megvalósítani saját vágyaikat, álmaikat, titkon – vagy nem is annyira titkon – remélve, hogy talán majd neki sikerül, ami neki nem. Szülőként hasznos volna ezt felismerni és teret adni a gyermek önállóságának.

Forrás:
Bíróné N.E.: Sportpedagógia (2011 Dialóg Campus Kiadó)
sulinet.hu
wmn.hu

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább