A cikk megjelent a Klikk Out 2024/07. számában.
Az elmúlt hetekben sajnos élőben nézhettük végig, hogy mennyi egymásnak ellentmondó információ, pontatlan hír, sőt, szándékos ferdítés lát napvilágot akkor, ha egy, az ország élén álló politikust merénylet ér. Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico jelenleg is lábadozik, de már jó úton van a gyógyulás felé. Csakhogy nem minden államfőnek volt szerencséje, sokan az életükkel fizettek egy ehhez hasonló támadás során. Az amerikaiak egyik legnépszerűbb elnöke, John F. Kennedy például golyó általi halált halt.
Ama végzetes lövés 1963. november 22-én dördült el.
JFK épp a Texas állambeli Dallasban tett látogatást. Feleségével, Jackie Kennedyvel, valamint Texas kormányzójával, John Connallyvel és annak nejével ült az elnöki limuzinban, és az őt éltető tömegnek integetett, amikor rálőttek. Az első golyó a háta felső részén érte őt, a torkánál távozott a testéből, és súlyosan megsebesítette az előtte ülő kormányzót is. Ezt valószínűleg még túlélhette volna, csakhogy pár másodpercre rá egy második lövedék a fején találta el. Aki mellette volt, annak szinte rögtön egyértelművé vált, hogy az elnöknek vége, ettől függetlenül azonnal a legközelebbi kórházba szállították, hogy megkíséreljék megmenteni az életét. A próbálkozás sajnos kudarcot vallott.
Az óriási fejetlenség és pánik ellenére azonnal elkezdték keresni az elkövetőt. Egy szemtanú értesítette a rendőröket, hogy egy színesbőrű fegyveres férfit látott kihajolni az egyik közeli raktárépület, a Texas School Depository ablakán, majd mindezt egy másik tanú is megerősítette, annyi különbséggel, hogy ő fehérnek látta az elkövetőt. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és ugyan a fegyveres addigra már felszívódott, a puskáját megtalálták, rajta egy részleges tenyérlenyomattal, valamint szövetdarabkákkal.
Nemsokára azt is tudni lehetett, hogy ki tehette ezt. A raktár főnöke ugyanis észrevette, hogy az egyik alkalmazott hiányzik. Lee Harvey Oswald a sikeres merénylet után hazasietett, új lőfegyvert vett magához, és megpróbált lelécelni. Egy rendőr, akinek gyanús volt a viselkedése, megállította őt, Oswald azonban őt is lelőtte. Csakhamar egy moziban találtak rá, és ártalmatlanították. Tagadta, hogy bárkit is bántott volna, de ez annak a fényében, hogy megint hadonászni kezdett a pisztolyával, valahogy senkit sem hatott meg.
Ami az összeesküvések zömét elindította, azonban két nappal ezután történt.
Lee Harvey Oswaldot a dallasi rendőrfőkapitányságon tartották fogva, és november 24-én szállították volna át az állami börtönbe. Nagy volt a médiaérdeklődés, kamerák kereszttüzében sétált az épület alagsorában a rabszállító kocsi felé, amikor egy éjszakai szórakozóhely tulajdonosa, Jack Ruby kivált a tömegből, és rálőtt. Mindezt élő adásban. A sors fintora, hogy Oswaldot ugyanabba a kórházba szállították, mint anno JFK-t, de áldozatához hasonlóan az ő életét sem sikerült megmenteni.
Oswaldot ugyan természetesen kihallgatták az elfogása után, csakhogy a vallomásáról nem maradt fenn hangfelvétel, mindössze az őt vallató rendőrök feljegyzései. Halálával pedig lehetetlenné vált pontosan, részletekbe menően rekonstruálni a motivációit, és megnyugtatóan lezárni az ügyet. Ez pedig – nem épp meglepő módon – azoknak a malmára hajtotta a vizet, akik úgy gondolták, hogy a fejétől bűzlik a hal. Szerintük ugyanazok, akik az elnököt eltették láb alól, gyorsan kivették a képletből a merénylőt is, nehogy fény derülhessen a mesterkedéseikre. Jack Ruby pedig szintén nem sokáig maradt az élők sorában: a tárgyalásán azzal védekezett, hogy motoros epilepsziában szenved, ezért nem vonható felelősségre, azonban mielőtt eljutottak volna a jogi végkifejlethez, rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála, ami csakhamar végzett vele.
Ezek után minden kétségessé vált az egész incidenssel kapcsolatban.
Például, hogy ugyanaz a golyó hogyan tudta olyan sok helyen megsebesíteni az elnököt és a kormányzót egyaránt. Ugyan a ballisztikai elemzés szerint ez egyáltalán nem volt lehetetlen, ha tekintetbe vesszük, hogy honnan, illetve milyen szögből érkezett a lövedék, na meg hogy a két férfi egymáshoz viszonyítva hogy helyezkedett el, de ilyen apróságok nem állhatnak a képzelet útjába. Mert nyilván az merült fel, hogy Oswald nem egyedüli elkövető volt, csupán egyedüli bűnbak: a nagy felfordulásban érkezhettek lövések máshonnan is. Vagy: ha nem is volt más fegyveres, akkor sem a saját meggyőződése vitte rá a dologra, hanem valakik felbérelték, felbujtották, esetleg rákényszerítették a dolgot.
Gyanúsnak tűnt, hogy bizonyos, az üggyel kapcsolatos anyagok eltűntek, másokat pedig sokáig, vagy akár mindmáig nem hoztak nyilvánosságra. A boncolást siettették, a helyszínen jelenlévő szemtanúk pedig sokszor egymásnak ellentmondó kijelentéseket tettek. Olyan nagy jelentőségű személyiségek, mint például Bertrand Russell Nobel-díjas matematikus-filozófus is azt hangoztatták nyilvánosan, hogy a hivatalos verzió nem hihető. Vagy ezer könyv született, amely a feltételezett összeesküvést taglalta, na meg rengeteg dokumentumfilm, és gyanítom, ha lett volna akkoriban YouTube, ez a cunami csak még nagyobbra nő.
Persze kicsinek így sem nevezném, főleg, hogy afféle boszorkányüldözés is kerekedett az ügy nyomán. 1967-ben megvádolták Clay Shaw-t és David Ferrie-t, a New Orleans-i meleg közösség két tagját a merénylet kitervelésével. Az ügyész, Garrison a Tonight Show adásában egy nagyobb CIA összeesküvés főbb résztvevőiként beszélt róluk. A meghurcoltatás hatására Ferrie önkezével vetett véget az életének. Shaw-t végül felmentették, de később a perről mint az igazságszolgáltatás meghazudtolásáról beszéltek, melyet főként a homofóbia szült.
A CIA-n kívül azonban volt még gyanúsított bőven.
Ők az esetleges feloszlatásuktól tarthattak, mert JFK-nek állítólag nem nagyon imponáltak az amúgy valóban megkérdőjelezhető ügyködéseik. Aztán ott volt az FBI, a szövetségiek, karöltve a hadiipari mágnásokkal – nekik az nem tetszett, hogy Kennedy szeretett volna véget vetni a vietnami háborúnak. Vagy éppen a maffia, ugyanis az elnök a szervezett bűnözésnek is szeretett volna a sarkára lépni. Az alelnök, Lyndon B. Johnson, aki a törvény értelmében átvette az elhunyt elnök helyét, sem menekült a gyanú rávetülő árnyéka elől. Egy Madeleine Brown nevű hölgy, aki Johnson szeretőjének vallotta magát, állította, hogy a merénylet előtti estén egy partyn a férfi a fülébe súgta, hogy a Kennedyk hamarosan már nem fogják tudni kellemetlen helyzetbe hozni.
Mindezt csak bonyolítja, hogy Lee Harvey Oswald exhaditengerész volt, aki az intézményből kiábrándulva a gyűlölt Szovjetunióba távozott, majd onnan beújítva egy feleséget hazajött, és a talán még inkább gyűlölt Kubával kezdett el kokettálni. Így nyilván szóba kerültek az oroszok meg a kubaiak is, mint lehetséges összeesküvők, ők pedig cserébe az amerikai titkosszolgálatra mutogattak ujjal.
A teóriáknak tehát csak kedvezett az a bizalmatlan politikai légkör, ami amúgy is uralkodott akkoriban. De az a helyzet, hogy a Gallup felmérések szerint az amerikaiak zöme, konkrétan 65%-a máig abban hisz, hogy Kennedy összeesküvés áldozata lett, bár ez a szám volt 70 és 80% között is már. Mindez annak ellenére, hogy kiterjedt nyomozás folyt az ügyben, amelynek semmiféle bizonyítékot nem sikerült találnia effélére. A Warren Bizottság jelentése azonban nemigen változtatta meg az emberek véleményét. Egy, szinte végletekig polarizált társadalomban ugyanis a hivatalos intézményekbe vetett bizalom mértéke nem túl magas.
