Én személy szerint kifejezetten szeretem a novella műfaját. Rövidsége miatt termékeny homályt képes generálni, és nagyszerűen közvetíthet hangulatokat, érzéseket, vagy zárulhat le egy váratlan csattanóval. Az – úgymond – egyperces novellákra pedig ez hatványozottan igaz. Örkény egypercesei a magyar irodalom gyöngyszemei. Ezért is volt érdemes és izgalmas számomra egy ilyesfajta szöveg megalkotása és csiszolgatása.
Sipos Janka: Balaton
Huszonkilenc és fél fok, hétágra süt a nap. A Balaton még hullámozni is lusta, a vízfelszín csaknem sík tükör, épp annyit fodrozódik csak, hogy meg-megcsillanjon rajta a délelőtti fény. A felszálló pára még útközben eloszlik, nem lesz belőle fátyolfelhő, ami elhomályosítaná a ragyogást.
A derékig érő vízben fiatal férfi lépdel céltudatosan a part felé. Először csak egy fürdőző lesi, de mindjárt meglöki a másikat, és hamarosan már féltucatnyian bámulják elkerekedett szemmel, a szarkalábaikban megkövesedni készül a félelem. A férfi markában hosszú haj, a hozzá tartozó nő mozdulatlan testét arccal lefelé vonszolja maga után. Mikor már elviselhetetlenné válik a feszültség, a vízfelszín nyugalmát buborékok törik meg, a lány prüszkölve emeli a levegőbe az arcát. Mélyet lélegez, körbenéz, majd kacagni kezd a sok döbbent fej láttán, és nevet vele a férfi is. A színjáték szemtanúi közül többen maguk is elvigyorodnak, mások az őszinte felháborodás horkantásával fordulnak el.
Egész héten ezt játszottuk, kinevetve a halált és a gyászt. És most, évekkel később, amikor a hétköznapok hullámaiba veszve fuldoklom, immár igazából, az utolsó pillanatban még mindig te emeled fel a fejem.
