POÓR TIBOR: A mérkőzés előtt azért sejtettem, hogy az előző hetek kudarcait nem fogja a csapatunk sziporkázó produkcióval elfeledtetni, másfelől bíztam abban, hogy a kötelező három pontot hozzuk. Nem lenne szép tőlem, amikor a csapatunk csetlik-botlik, ha teljesen a víz alá süllyeszteném az ellenfél keretének és játékának minőségét. Viszont az tény, hogy ez inkább második-harmadik ligára való teljesítmény volt tőlük. Részünkről kiemelném azt, hogy tudatosítottuk, nekünk van jobb csapatunk, és azt is, hogy ha ma kikapunk vagy pontot vesztünk, akkor ennél sokkal többet veszíthetünk. Például újabb szurkolókat a lelátókról. Talán ennyi a meccsről, a második gól után le is fújhatta volna a játékvezető a mérkőzést.
Más. Andzouana a cserepadon. Sejthető volt, hogy cserepadon lesz, mert az ominózus incidens során nem éppen kapitány módjára viselkedett, sőt. Bővebben a SzerdaHelyzet hétfői epizódjában beszélünk róla, mert szerintem –sajnos – hatással bír az eset a kabinra, és a szurkoló-klub-csapat viszonyokra is. Most csak annyit, ha Andzouana ezek után kapott perceket és Almási egyet sem, engedtessék meg nekem, hogy ezt egy kaján mosollyal kísérjem. Persze, ha Lacus nem volt sérült… Összegezve, hála istennek a három pont letudva, de kötelező volt, mint a lélegzés, és itt kihagynám azt a közhelyet is, hogy ez a győzelem nehéz helyzetben sikerült a csapatnak.
MARCZIBÁL LEVENTE: Xisco Muñoz tulajdonképpen az állásáért meccselt, és magához képest meglepően sok rizikót vállalt. Új formáció, ismét új kezdő, csapatkapitány a padon – a játékról pedig később. Hatodik meccsen a hatodik különböző kezdővel álltunk fel, nyilvánvalóan a tavaszi első fordulókhoz hasonlóan most is az ideális kezdő megtalálása folyik. A névsort látva kíváncsian vártam, vajon az öt középpályást miképpen osztja el Xisco a pályán – a megfejtés egy 3-1-5-1 / 3-4-2-1 formáció, amit idén még szintén nem láttunk (ez az ötödik formáció idén), ahol Dimun középhátvéd, és ami Bajo és Vitális variabilis mozgásának köszönhetően váltakozott. Andzouana csapnivaló performanszait látva nem meglepetés a kihagyása, annál inkább a cserepad, ami meccsről meccsre egyre rövidebb – már hat magyarral. Jürgens távozásán kívül Kaša és Dolček is eltűnt a keretből, róluk azért a klub naprakészebben informálhatna.
Érzékelve a meccs eleji hangokat, közeget, inkább egy Slovnaft Cup mérkőzés érzése lehetett az embernek, amiből a hazai csapat végig ki sem szakadt, de ehhez a meccs elején figyelemhiányban szenvedő játékvezető is hozzájárult. Roppant gyenge csapat benyomását keltette ez a Nagymihály. Ellenben a DAC az első negyedóra kivételével meglepő intenzitással, dinamikával, kedvvel, és főleg tervvel játszott, amit az idő haladtával egyre inkább fokozott. Főleg a két szélen próbáltunk bontani, mögékerülésekkel, amit a nagy középpályás létszámfölénnyel egészítettünk ki. Habár a vezetés büntetőből született, legalább három góllal vezethettünk volna félidőben, ami tényleg csak centiken és a befejezéseken múlott. A második félidő is hasonlóan folytatódott, és a második gól mindent eldöntött. Az utolsó fél óra kevesebb izgalmat hozott, ám Xisco jóval kevésbé fogta vissza a srácokat, mint az eddigi meccseken, így az állása, egyelőre, minden bizonnyal megmenekült, mindenképp az idei legjobb teljesítményt hozva. Kiemelném még a tizenöt éves Bősze Levente pályára lépését, aki így az európai kupák után a szlovák ligában is történelmet írt, hiszen az éppen miatta megváltoztatott szabályt kihasználva (eddig csak 16 éven felüliek léphettek pályára), immáron itt is a legfiatalabb, ráadásul egy gólpasszt is kiosztva a végén. Gratulálunk, és csak így tovább!
