FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Tulajdonképpen Sikabony történelmi határában a Rényi-major, vagy ahogy mostanság hívják Rényi-dűlő felé eső területen járunk. Esetünkben Rény a mai Sikabony egyik elődtelepülésének neve. Az utca a mára nyomtalanul eltűnt sikabonyi kertészetről kapta a nevét.
Egy korabeli, 1964-es térkép szerint mindössze 2-3 ház állt anno a Sikabonyi- (később Gorkij, ma Szabó Gyula utca) és a Nagyabonyi út között. Ezt a két utat, illetve utcát köti össze a Kertész utca. Régi, hosszúkás parasztházak – egykor a kertészetben dolgozók lakóhelyei, amelyekből kettő a mai napig fennmaradt.
A térkép továbbá magát a kertészetet is jelöli, annak hatalmas üvegházával és kéményével, valamint egy-egy kereszt erejéig a sikabonyi kápolnát és temetőt, illetve a hadifogolytemetőt is megtalálhatjuk rajta.
Tavaly, amikor a fiatalkori szövetkezeti élményeimen felbuzdulva A Sikabonyi szőlőskertben c. sorozatomat szerkesztettem, egyben rengeteg anyagom gyűlt össze a sikabonyi kertészet történetéről, valamint egy bizonyos „Misa” nevezetű bolgár főkertészről. S mert a Kertész utcai lakótelep alatt lévő sikabonyi kertészet maradékán még általam is bőszen gyűltek a terményekkel telepakolt zöld ládák, ide most a Szabad Földműves c. folyóiratból gyűjtöttem és válogattam egy „ládára való” tartalmat. Mindezt nagy izgalommal, az 1955 és 1965 közötti időszakból, tehát ha úgy tetszik, a sikabonyi kertészet „őskorából” tallózva.
Az utca névadója az egykori szövetkezet kertészete, amely kertészet történelmileg a Sikabonyi EFSz-hez tartozott. Majd 1959-ben, az egy évvel később amúgy is Dunaszerdahelyhez csatolt településrészek mezőgazdasági üzemei a dunaszerdahelyi szövetkezet égisze alatt egyesültek.
Miután a dunaszerdahelyi, ollétejedi és a sikabonyi szövetkezetek (mindhárom 1949-ben alakult) fúzióra léptek, a közös tervezés során úgy döntöttek, hogy mindent ott tenyésztenek és termelnek majd, ahol az addigi tapasztalatok és tényleges eredmények szerint az a leggazdaságosabb. A baromfitenyésztés Dunaszerdahelyen összpontosult, mivel addig is ott bizonyult a leggazdaságosabbnak. Ollétejed termelte a legtöbb tejet, valamint a sertéshúst, így az egyesült szövetkezet ezen termelési ágazatának fejlesztési technológiája Ollétejedben épült ki.
Sikabony korszerű zöldségkertészetével szerzett hírnevet és elsőbbséget a járásban.
Zöldségtermesztéssel hektáronként kétszer annyi jövedelmet termelt, mint az ollétejedi vagy a dunaszerdahelyi szövetkezet kertészete. Ezért a sikabonyi kertészetet kibővítették, a másik kettőt pedig megszüntették.
A híres sikabonyi, majd dunaszerdahelyi főkertész, Kicsikolev Demeter „birodalma” a Dunaszerdahelyről Nagyabony felé kanyargó országúttól nem messze terült el. A kertészet főbejárata a mai Kertész utca felől volt.
A sikabonyi, majd a fúziót követően már dunaszerdahelyi kertészet nemcsak a járásban, hanem azon túl is jó hírnek örvendett, s ezt kitűnő termelési eredményeinek köszönhette. Bolgár származású főkertészét Kicsikolev Demeternek hívták. Erős, zömök, bronzbarna ember, akinek szelíd derű áradt tekintetéből. Vajon emlékszik még rá valaki a régi sikabonyiak közül? Izgága természetű, aki a maga elé kitűzött tervét mindig teljesíti, nem ismert lehetetlent. Magáról nem szívesen beszélt, embereit dicsérte, s úgy tartotta: hiába jó a tábornok, ha rossz a hadsereg.
Egy ideje már a Csallóközben lakott, hétéves korában került el a napsütötte Bulgáriából, vérében hozva a kertészet tudományát és szeretetét. Bár az 1930-as években, a nagy munkanélküliség közepette családját nem fogadták tárt karokkal, „Misa” mégis itt maradt.
Beosztottjai kitűnő szakembernek ismerték, csak azt kifogásolták, hogy igen kemény fickó. Ugyancsak meg tudta dolgoztatni az embert, ám el kellett ismerni „Misa” (így hívta mindenki Kicsikolevet) ha elkezd dolgozni, ember legyen a talpán, aki lépést tartott vele. „Termelési módszere igen rugalmas, a talajt kitűnően kihasználja és jó minőségű, primőrárút termel” – nyilatkozta „Misáról” Németh János, a szövetkezet akkori elnöke.
A termelés pedig évről-évre bővült, köszönhetően a kertészet 1956-ban épített korszerű üvegházának is. A hatalmas gőzfűtéses üvegház, na meg a szakértelem bőségesen szolgáltatta a szebbnél szebb palántákat. Főleg a korai zöldségek előállítását szorgalmazták, amiből az EFSZ-nek jelentős haszna származott.
Melegágyi salátát, sárgarépát, retket, uborkát, paprikát termesztettek. Továbbá olyan egyéb zöldségféléket, amelyeket a csallóközi rónaságon méretesre hizlalt a sárga napkorong: káposztát, karfiolt, karalábét, fűszerpaprikát, hagymát, spenótot… A kezdeti 10 hektárnyi kertészetet nagyjából tizenöt fő művelte, majd a területet 1963-ban 15 hektárra növelték, miközben az ott dolgozók számát huszonötre bővítették ki.
Az összlétszámot többségében sikabonyi asszonyok csoportjai adták.
Az én időmben (1994 és 1996 között) szintén javarészt az asszonynép rakta a ládákat, amiket aztán Árpi barátom kis, „pettegő” traktorával szedett össze, és szállított a „sopába”. A rendszerváltás utáni „maszek” szövetkezetben talán egy szűk évtizedig állt fent ez a helyzet, majd a sikabonyi kertészet megszűnt, mára pedig nyomtalanul eltűnt. Emlékét csak az utca őrzi, ahol az 1990-es évek elejétől fokozatosan egy új lakótelep nőtt ki a földből…
MÉG TÖBB FOTÓ A KERTÉSZ UTCÁRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
