FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Nagyabonyi út városunk azon utcái közé tartozik, ahonnét szinte lehetetlen mindössze egyetlen témát kiragadni. Az utca egy rövid időszaktól – az első bécsi döntést követő ún. magyar időkben – eltekintve a szomszéd község irányához igazítva a Nagyabonyi út nevet viselte. De még az a rövidke epizód is a szomszédos községhez volt köthető, hiszen annak híres szülöttjéhez címezve, Bihari János utcaként szerepelt. Bihari a cigányprímás, a verbunkoskirály.
A kórházról, ami annak idején a járás büszkesége volt, már vagy százszor írtam. Arról is, hogy az 1960-as évekig itt volt a város vége. Aztán az utca egyik oldalán kibővítették a sikabonyi részt, a másik felén pedig felépült a Nyugati lakótelep. A rendszerváltást követően megjelentek a kórháztól független, magán egészségügyi központok. Néhány éve a Nagyabonyi úti kereszteződés helyén a végletekig elodázott körforgalom is elkészült. Innen hívott fel egy alkalommal a nagyfiam: „Apa, karamboloztam…” – menten megállt bennem az ütő! Újabbnál-újabb negyedek, lakóövezetek, üzletek épültek, az utca egyre hosszabb és „szélesebb” lett.
Ami gyerekkoromban még a várostáblán túl, a határban állt, mára belterület lett.
Így járt az 1. világháborús katonai temető is, ahol: „Hazájától távol, e földben alussza örök álmát 965 orosz, olasz, lengyel, magyar, román, szerb, ukrán, lett, litván, észt és finn hadifogoly katona. Katonák voltak, most a béke hírnökei!” – áll napjainkban a temető bejárata előtti táblán, amely a temető egykori kapujának stílusjegyeit hordozza magán.
A hadifogolytemetőt a sikabonyi öreg temető mellett jelölték ki, itt helyezték örök nyugalomra az elhunyt katonákat.
Talán lesz, akinek túl morbid a téma, viszont én úgy érzem kiváltottam ezt a „fétisem” azzal, hogy annak idején önkéntes munka keretében megpróbáltuk picit rendbe rakni a sokszáz katona nyughelyét. 2014-ben az első világégés kitörésének 100. évfordulója éppen adta magát az igyekezetünkhez.
Egyszer csak megpillantottam azt a felhívást a Facebookon: „Temetőtakarítás – orosz katonai temető, Sikabony”.
„Az én városom Dunaszerdahely” nevezetű oldal eseménye iránt alig páran érdeklődtek. Nem titkolom, a kíváncsiság is motivált, hisz’ végre nemcsak úgy lopva, hanem teljesen legálisan léphettem arra a helyre, amelyet már több alkalommal feltérképeztem, ám az első sorok után inamba szállt a bátorság. Nem volt kérdés:
Ha nem leszel alázatos az idegen katonák emlékével, hogy várhatnád el a magyar honvédek nyughelyének gondozását amazok földijeitől?!
Az előző rendszer szolidan tartotta a „színvonalat”, néha lekaszálták a temető területét, vagy megkoszorúzták a sírokat. Majd jött a rendszerváltás és mindannyian elfeledett katonák lettek, csupán egy-egy civil kezdeményezés gyújtott néha mécsest felettük. Te jártál már itt? A két dunaszerdahelyi hadifogolytábor szerencsétlenül járt katonái betegség vagy járvány áldozatai lettek. Gyakorlatilag az első táborlakók között felütötte fejét a fertőző, halálos kór.
Az orosz hadifogolytábort 1914-ben a vasútállomással szemben, a mai Ádor utca környékén létesítették, míg az ún. olasz tiszti tábort 1916-ban a sikabonyi Rény-pusztán, lényegében itt a hadifogolytemetővel szemben.
Mindez még dédapáink idején történt, akik közül sokan a messzi távolba vesztek. Talán ott is akad pár elszánt, akiknek nem közömbös a sírhelyeik sorsa?! 2014-ben a dunaszerdahelyi hadifogolytemető gyalázatos állapotban fogadott. Fűrészt és metszőollót vittem magammal…
Már az első alkalommal nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán emberi erővel lehetetlen küldetésre vállalkoztunk.
Mégis több alkalommal nekiiramodtunk. Egyre nagyobb és nagyobb területről tűnt el a helyenként nálamnál is magasabb, agresszív vadhajtás. Előbukkantak a téglatest alakú, puritán sírkövek, a rozsdamarta, fémből készült fejfák és keresztek maradványai. A legizgalmasabb rész az volt, amikor az ortodox kápolnához értünk.
A Nagyabonyi útról nézve mindaddig csupán a parányi kápolna hármaskeresztje kandikált ki, az építmény pedig egybeolvadt a régi sikabonyi (polgári) temetővel. Amit, ha lehet, még inkább meghódított a természet, miután az 1950-es évek végétől már nem temetkeztek belé.
Végül a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet, civilek és diákok, illetve Dunaszerdahely városa összefogásával 2014 végére sikerült rendbe tenni, méltó emlékhellyé alakítani a katonai temetőt. Két év múlva az öreg sikabonyi temetőrész került sorra, amelyet a város önkormányzata 2016 végén kezdett el kitisztítani, azzal a céllal, hogy azt újonnan megnyissa. Az azóta már birtokba vett temetőrész mögött 2018-ban felépült a város második Lidl áruháza.
A hadifogolytemetőbe rendszeresen visszajárok, egy alkalommal meghökkentő dolog történt: „megismerkedhettem” az egyik katonával.
Munkám „fizetsége” egyébként egy könyv lett, amibe egy fénykép erejéig többedmagammal belekerültem. Ott állunk a gazos katonai temetőben célszerszámmal a kezünkben… Szóval egy alkalommal szokásos sétánkat tettük a gyerekekkel, amikor a mértani pontossággal elhelyezett, névvel ellátott, de egyforma fakeresztek közül az egyik „kilógott a sorból”. Mintha valami lenne rajta, és tényleg.
Közelebb araszolva egy a keresztre akasztott rózsafüzér, valamint egy erősen megsárgult fénykép fogadott:
C. Mattia (1894-1918) olasz hadifogoly, akinek bár keresztnevét nem tudom, az arcát láthattam. Szinte még gyerek volt, aki társaihoz hasonlóan sosem tért haza szüleihez… Béke poraikra!
MÉG TÖBB FOTÓ A NAGYABONYI ÚTRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
