FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A kiemelkedő sportolókkal való beszélgetések mindig feltöltenek, és szerencsésnek érzem magam, hogy a sikereiket megosztják velem. Minden egyes diskurzus olyan mélységeket indít el bennem, amiért kijelenthetem, büszke felvidéki magyar vagyok. Az interjúsorozatban olyan csallóközi/felvidéki sportolókat szólítok meg, akik kivételes módon inspirálóak lehetnek mindenki számára és szeretettel beszélnek magáról a sportról. „Számukra ez az élet, ez az igazi otthon!”
Szeretek írni, szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akiket inspirálónak tartok. Így a kutatási részre is nagy hangsúlyt fektetek, hogy a legjobb embert válasszam interjúalanynak. Ám vannak azok a kivételes esetek, mikor az ismerőseim hívják fel a figyelmemet egy-egy fantasztikus sportolóra. Ennek köszönhetően ismertem meg Lelkes Mónikát is, aki rövid időn belül hatalmas eredményeket ért el a powerlifting világában. Ő a legjobb példája annak, hogy az élet tele van kihívásokkal és nincs lehetetlen, ha hiszel önmagadban. Egy reggeli kávé mellett beszélgettünk a dunaszerdahelyi Rock Café-ban. Mónika egy végtelenül kedves és szerény hölgy, aki mindent elsöprő magabiztosággal és örömmel mesélt az életéről, az elért eredményeiről és a jövőbeli céljairól.
Mónika, milyen szerepet tölt be az életedben a sport?
Érdekes, mert emlékszem, hogy a legtöbb tornaóra előtt azon agyaltam, hova is bújhatnék el. Majd negyvenéves koromban megbetegedtem, és muszáj volt átgondolnom az életemet, hogy mi az én prioritásom. Egy mókuskerékbe kerültem. Fiatalkorom óta felépítettem magamnak egy karriert, de stresszes volt. Ez miatt alakult ki minden baj. Úgy döntöttem, hogy magamat helyezem végre az első helyre, mert ha én jól vagyok, akkor minden rendbe jön körülöttem. Elkezdtem pilates edzésekre járni, fokozatosan kezdtem összeszedni magam. Majd éreztem, hogy szükségem van még valamilyen mozgásformára, ennek hatására találkoztam Taric Laci személyi edzővel. Eleinte alapvető dolgokra kezdtünk ráerősíteni, mint a koncentráció, egyensúly, izomstimuláció, ill. mennyire dolgozik össze a bal és a jobb felem. Hónapokon keresztül igyekeztünk felerősíteni a testemet. Az edzőm a saját testsúlyos edzéseket preferálja, amelynek köszönhetően egyre erősebbnek éreztem magam fizikailag és mentálisan is. Ennek pedig már nyolc-tíz éve! Megtanultam a rendszerességet, és sokkal fittebbé váltam. Laci az egyik edzés alkalmával azt mondta, próbáljuk ki a holthúzást (deadlift) és a nagyobb súlyok megmozgatását. És sikerült!
Hogy sikerült összeegyeztetni a családot, a munkát és a folyamatos edzéseket?
A sport beleépült a mindennapi életembe. Akármi is történt, elvégeztem az otthoni teendőimet, dolgoztam, és rohantam edzésre. Ez lett az életem! Általában ez az életforma azzal jár, hogy a maradék szabadidődet a legközelebbi hozzátartozóidtól veszed el, így nagy szükségem volt a szűk családi köröm támogatására. Gondolok itt a férjem segítségére akár a háztartásban is. Ő volt az a személy, aki elvitt a versenyek helyszínére, intézkedett, hogy én koncentrálhassak az előttem álló feladatokra.
Számomra a legértékesebb mégis az, hogy a férjem és fiam is büszkék rám, hogy ennyi évesen meg tudom állni a helyem a sportvilágban is.
A belefektetett energiám meghozta a várva várt eredményeket, hiszen idővel egyre nehezebb súlyokat tudtam megmozgatni. Egyre többen dicsértek az eredményeim miatt, és én is éreztem a változást, mindenből képes voltam erőt meríteni. Majd tavaly nyáron eldöntöttük, hogy jó, muszáj rákapcsolni még jobban a dolgokra. Szeptemberben megbeszéltük, hogy a téli hónapokig felkészülünk, és a karácsonyi ünnepek alatt átgondolom, szeretnék-e versenyezni. De ez nem volt kérdés! Januárban az első mondatom az volt, hogy „fogjunk bele!”
Úgy gondolom, nem sokan vágtak volna bele ebbe a „kalandba” és a versenyzés világába.
Lehetséges, de úgy éreztem, fel vagyok készülve, amire lehet tovább építeni, hogy még jobb legyek. Januártól kezdődően még komolyabban nekikezdtünk az edzéseknek. Folyamatosan jártam Lacihoz, de ezzel egyidejűleg megismertem Mihályfán is egy személyi edzőt, Tóth Krisztiánt. Ő további „hozzásegítő” gyakorlatokat mutatott nekem, hogy az izmaim még jobban megerősödjenek és „nyúljanak”. Egy héten kétszer Lacival, és egyszer-kétszer Krisztiánnal edzettem. A folyamat részeként rákerestem a szlovákiai amatőr súlyemelő szövetségeknek. Ezek a föderációk engedik, hogy más versenyeken is részt vegyél, úgyhogy ennek indíttatásaként jelentkeztem az egyik ilyen szövetségbe (AWPC Slovakia) mint tag. Végül tőlük megkaptam az összes további információt, hogy mikor és hol lesznek a versenyek. Úgy éreztem, ez az igazi kihívásom 2024-ben, valami sokkal magasabb, valami jobb, valami nehezebb!
Csak a saját testsúlyos edzéssel próbálkoztál? Vagy tudtad, hogy ez a te utad?
Eleinte eljártam futni, de nem éreztem azt, amit kellett volna. A saját testes edzéssel más volt a helyzet, tudtam, hogy erős vagyok és menni fog. Emlékszem, bárkivel is állítottak össze egy csapatba, az kínzó volt, mert az edzések intenzívek voltak. Másrészről szívesen mutatom meg az embernek, hogyan csinálják végig ezt az egészet. Kell a rendszeresség, mindennek ez az alapja.
Sokan kérdezték, miért csinálom, hiszen nem egy könnyű sportág, és ott van a sérülésveszély, de ez az igazi kihívás az életemben!
Mesélj picit a versenyek világáról, hogyan élted meg az ezzel járó érzéseket és kihívásokat?
Vannak nomináló versenyek az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra is. Azon gondolkodtam, hogy úristen, mit akarok én itt? Megnéztem az előző évek eredményeit, és jött a sugallat, ennyi súlyt én is képes vagyok megmozgatni. Miért is ne próbálhatnám meg? Azt gondoltam, nincs vesztenivalóm. Az első debütáló és egyben nomináló versenyem az Eb-re áprilisban volt, ahol nem az volt a gond, hogy fizikailag felkészületlen lettem volna, hanem a sok ember kissé megijesztett. Az a többszáz ember és a kamerák csak téged figyelnek, a te nagy pillanatodat. Furcsa volt, lámpalázas lettem! Meglepő, de ez az óriási figyelem nagyobb kihívást jelentett, mint az, hogy meg kell mozgatnom a súlyokat. De sikerült! A második helyen végeztem a saját súly- és korcsoportomban holthúzásban (deadlift) és a fekvenyomásban (benchpress). Elégedett voltam az eredményemmel.
Hogyan alakult tovább az életed?
Az első versenyem körül megismertem Takács Igort, aki súlyemelő világbajnok. Lenyűgözött, mekkora súlyokat képes megmozgatni. Ő technikailag nagyon sokat csiszolt rajtam, ami még inkább hozzásegített a jobb eredmények eléréséhez. Immáron három edző együttes segítségével ment tovább a felkészülés. A következő versenyem, a Szlovák Súlyemelő Bajnokság májusban volt Eperjesen (Prešov), ami szintén egy nomináló verseny volt az Európai-bajnokságra. Itt sikerült elhoznom az első helyet, de nem éreztem azt az elégedettséget, mint az áprilisi versenyen. Úgy éreztem, lehettem volna sokkal jobb, mert képes lettem volna nagyobb súlyokat is megmozgatni.
Végül elérkezett az Európa-bajnokság napja, ahol jó erőben voltam, így a saját kor- és súlycsoportomban az első helyezést sikerült elérnem.
A jövőbeli célokat tekintve milyen elképzeléseid vannak?
Ez évben még vár rám néhány kisebb és nagyobb teherbírású verseny. A három edzőmmel közösen elkezdjük a felkészülést a világbajnokságra, ami szeptember végén Csehországban kerül megrendezésre. Majd novemberben tervezek ellátogatni Salzburgba, hogy összekössem a kellemest a hasznossal. Még sosem jártam arra, és lesz egy verseny, amin szeretnék elindulni. Ez egy osztrák súlyemelő-bajnokság, ahol szintén reprezentálni tudom Szlovákiát. Mivel nincsenek nyelvi nehézségeim sem a német, sem az angol nyelvben, így még inkább motivált vagyok. Ehhez egyfajta pénzügyi háttér szükséges, így bízom benne, hogy ez nem lesz akadály. A legtöbb versenyt, utazási és szállási költséget a saját zsebemből finanszírozom, én ebbe fektetem a pénzemet. Ám ki kell emelnem a Dióspatonyi Sportklubot, akiktől mezt és anyagi támogatást kaptam. Meglepett ez az egész, hiszen nem számítottam rá, de jó érzés volt, hogy az Európa-bajnokságon való részvételt már ebből a támogatásból fizettem be. Időközben rám talált egy másik vállalkozó is, Spies Hecker, akinek támogatásából be tudtam fizetni a világbajnokság részvételi díját. Mivel ezek a versenyek minden évben megrendezésre kerülnek, a jövőben is folytatni szeretném ezt a tevékénységemet, amíg az izmaim és ízületeim bírják.
Utolsó gondolatként, mit mondanál az embereknek, miért jó sportolni?
Elsősorban megerősíti az embert a sport. Ezt az egészet magadért teszed! Ha lehet, nem szeretnék időskoromban a fiamra szorulni. Szeretném, ha a saját életét élhetné. Pontosan ennek hatására van bennem ekkora elszántság, mintha rákészülnék a későbbi évekre.
Fontos, hogy a mozgás hozzásegít téged ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is rendben legyél.
Az ember ezáltal megtalálhatja a lelki egyensúlyát. Nem szabad elhagyni magunkat, tenni kell valamit, hogy jobbak legyünk. Ezért mondom mindig azt, hogy amit ma megteszel önmagadért, az 5-10-20 év múlva biztosan visszaköszön. Én ebben hiszek, ez visz előre!
