El Canino

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Egyesek szerint a kutyák olyanok, mint a gyerekek: figyelem és szeretet kell nekik, de többet adnak, mint amennyit kapnak, nem úgy, mint néhány kétlábú teremtmény. Mások szerint a kutyák okosabbak, mint azt mi, okos emberek hinni szeretnénk. Nekik nem lehet hazudni, a kutyák nyelve az őszinteség nyelve. Nem használnak szavakat és tudják, kinek tartoznak hálával. Azt gondolom, hogy akinek volt már valaha kutyája, igazat ad nekem ebben. Azért viszont, hogy avatott szakértővel beszélgethessek négylábú kedvenceinkről, mai vendégként Bindics Barnabás tanár urat, az El Canino Kutyasuli alapítóját, tulajdonosát, trénerét, mindenesét kértem fel, aki egyben a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola magyar–biológia szakos tanára is.

Kedves Barni, üdvözöllek, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!

Köszönöm, én is üdvözlöm az olvasókat.

Az ismeretségünk – mondhatni – egyetemi szintű, hiszen a nyitrai egyetemen találkoztunk. Azt követően tanítottál Nyékvárkonyban, a Móra Ferenc Alapiskolában, viszont csak később tudtam meg, hogy a kutyák és a velük való foglalatoskodás az élethivatásoddá vált. Hogy kezdődött ez a dolog nálad?

A tanári szakma félig-meddig adott volt, hiszen a biológia gyerekkorom óta nagyon közel áll hozzám. Míg más kisfiúk kisautókkal, addig én dinoszauruszokkal és más biológia teremtményekkel játszottam az óvodában. Imádtam a természetet, a madarakat, az emlősöket. Számomra elsősorban az állatvilág volt a legérdekesebb a biológia terén. Mindig volt kutyánk, olyan szerencsések voltunk, hogy szinte az egész gyerekkoromat, kétéves koromtól tizenhét esztendős koromig egyetlen kutya, egy keverék mellett töltöttem el, aki viszonylag nagytestű, pitbull és husky keveréke volt. Mellette láttam édesapámtól az alapdolgokat, hogy egy nagytestű és nagy mozgásigényű kutyával milyen alapbánásmódot kell elképzelni, hogy egy igazi családi kedvenc, családtag váljék belőle. Miután ez a kutyus elpusztult, hoztunk egy kölyök rottweilert. Az új eb sorsszerű módon választás elé állított: vagy megtanulok bánni vele, vagy felfal bennünket: egy olyan kölyökkutyába botlottunk bele, amely kifejezetten domináns jellemű volt. Nem feltétlenül a fajtájától függött a dolog, hanem egyed szintjén. A családban éppen akkor a legjobban ráérő, tizenhét éves fiatalként meg kellett tanulnom nevelni a kutyust. Elkezdtem különféle platformokon kutyákkal kapcsolatos dolgokat olvasni, és a televízióban ráakadtam a Csodálatos kutyadoki című műsorra, amit Cesar Millan vezetett. Megvettem a könyveit, autodidakta módon képeztem maga e téren. Kipróbáltam a módszereket a kiskutyával, emellett négy-öt alkalommal elmentem vele csoportos foglalkozásra Nagyabonyba, napi szinten pedig minimum másfél-két órát foglalkoztam a kutyával. Azt vettem észre, hogy ez nem munka vagy teher számomra, hanem kikapcsolódás: kifejezetten jól éreztem magam az állat társaságában, akárcsak ő az enyémben. Ekkor jött a gondolat, hogy mi lenne, ha egyszer ezzel foglalkoznék.

Szerintem nem sokan voltak akkoriban a környéken, akik ilyet csináltak.

Meglepően sok a kutyaiskola a járásban, de amíg az ember nem keres rájuk, addig ez annyira nem szembeötlő. Dunaszerdahely közvetlen közelében négy-öt olyan kutyaiskoláról is tudok, amelyeket meg lehet említeni. Ebben az a szép, hogy ahány ember, annyi habitus, módszer. Amiben picit más vagyok, mint a többiek, hogy szakmámat tekintve tanárként dolgozom, vagyis el kell tudnom magyarázni a dolgokat az embereknek.

Mikor ezt elkezdted, még nem voltál tanár, csak középiskolás. Jelentkeztél Nyitrára, a Konstantin Filozófus Egyetemre, magyar–biológia szakra, és ezt 2016-ban be is fejezted. Az egyetemi tanulmányaid alatt is zajlott ez a felkészülés a kutyákból?

Vasárnap este vagy hétfő reggel elmentem Nyitrára, pénteken pedig hazajöttem. Az átlagembert örömmel fogadja otthon a kiskutyája, de a miénk olyan volt, hogy amikor megálltam a kapuban, kihívóan nézett rám, hogy akkor most ki is a főnök.

Félredobtam a bőröndömet, az első dolgom volt a pórázért nyúlni és másfél órás sétára vinni a kutyát, hogy bebizonyítsam: én vagyok az a vezető, aki őt irányítja, nem pedig egy alárendelt, akit ő fog irányítani. Minden egyes pénteken kiprovokálta ezt a dolgot.

Vasárnap estig minden rendben volt, majd elmentem és ő öt nap alatt nem elfelejtett, hanem domináns kutyaként az volt az igénye, hogy ha érzett némi gyengeséget, bizonytalanságot az emberen, rögtön kihasználta azt.

Befejezted az egyetemi éveket, ezt követően pedig tanítani kezdtél a nyékvárkonyi alapiskolában, közben párhuzamosan az egészségügyi középiskolában is dolgoztál…

Az egyetem elvégzése után nem kaptam azonnal tanári állást, így tanársegédként tevékenykedtem. Elég sok szabadidőm volt, és akkor döntöttem el, hogy most van itt az idő. Budapesten elvégeztem egy kilenchónapos kutyakiképző tanfolyamot, amely hétvégéken, szombaton és vasárnap zajlott. Itt kiképzésvezetést tanultunk, vagyis azt, hogyan legyünk kutyakiképzők. Mellette ismét kiskutyát képeztem, ezúttal egy Jack Russell–tacskó keveréket, akivel elsajátítottam a kiképzési alapokat. Vizsgát is tettem mint kiképzésvezető – elméletből, gyakorlatból is tettünk vizsgát. Szerencsére elsőre sikerült levizsgáznom nekem és a kutyusnak is, méghozzá elég jó eredménnyel. A vizsga egy kutyaiskolán belül zajlott. Volt ott 30-40 ember, húztam kérdéseket, amely 6-7 pontot tartalmaztak, amit gyakorlatként meg kellett csináltatnom 8-10 emberrel. Példaként felhozhatnám a „marad” alapvezényszó tanítását. Mindenki ezzel kezdi, de ez egy viszonylag nehéz vezényszó. El kellett magyaráznom a gazdiknak, hogyan tudják ezt megtanítani a kutyusokkal, továbbá a kéztartást, mit szabad és mit nem a pórázzal, hogy ne mozduljon el a kutyus a helyéről. Ha elmozdult, meg kellett keresni, hol és ki vétette a hibát: ezt figyelték a kiképzők, hogy kit és hogyan korrigáltam, illetve jól korrigáltam-e.

Ha jól értem, akkor alapmozdulatok vannak a kutyába rögzítve, és innen tud bizonyos viselkedésformákat megtanulni…

Igen, a dolog a Pavlov-reflexen alapul, de ennek van egy kicsit magasabb szintje is, az operáns kondicionálás, amikor megkérjük a kutyát, hogy tegyen meg valamit, és ha megteszi, akkor kap valami jutalmat. A Pavlov-reflexnél passzív elszenvedője ennek, hiszen szól a csengő és megjelenik a nyáladzás az étel hatására, míg itt belenyomom az ételt az orrába, bemondom a vezényszót, a falatka felmozdul a fej fölé, leteszi a fenekét és megkapja a falatot. Ha ezt 800-900 alkalommal eljátszom, akkor a kutya idegrendszerében kialakul egy úgynevezett másodlagos reflex, aminek hatására a megfelelő időközönkénti gyakorlások hatása mellett automatikusan leteszi a fenekét.

Ezt el is felejtheti a kutya?

Természetesen, akárcsak mi, emberek. Ha alapiskolában megtanultunk egy versikét, mondókát, nem biztos, hogy még húsz év múlva is emlékezni fogunk rá. A kutyáknak csak jó esetben van rá húsz évük, hogy elfelejtsék, de sajnos általában nincs ennyi.

Pár hét alatt, ha nem is kioltódik, de enyhül ez a reflex az idegrendszerében. Gyorsan megtanulja ugyan, de állandó gyakorlásra van szükség.

Hogyan folytatódik a történeted?

2018 februárjában vizsgáztam, áprilisban pedig megalakult a kutyaiskola.

Ha az ember Nyékvárkony felől Nagymad irányában egy kis hídon áthaladva az út bal oldalára pillant, akkor lát egy feliratot. Mi is van ráírva?   

El Canino Kutyasuli.

Miért ez a neve?

Létezik Spanyolországban egy zarándokút, az El Camino. Tetszett a hangzása, elkezdtem ezzel játszani. Biológiából minimális latintudással rendelkezem, azt azonban tudom, hogy a kutya neve canis lupus familiaris. Ezzel akartam kezdeni valamit, beütöttem a fordítóba, mit jelent az El Canino. Kijött, hogy szemfogat, azóta egy kis szemfog mindig a nyakamban fityeg kabalaként. Így jött a név, a suli meg már majdnem a hetedik éve működik.

Hogy szereztek rólad tudomást az emberek?

Előtte családtagok, ismerősök, barátok kutyusaival már foglalkoztam. Ha valami probléma volt, telefonon is segítséget kértek, de az alapdolgokat már a kutyakiképző tanfolyam előtt is próbáltam oldani. Ez adott egy jó alapot a hagyományos kutyakiképzés szempontjából, de a kutya viselkedésének megértése, mint az emberrel szorosan együttműködő lény, már autodidakta módon került elsajátításra.

A tapasztalás tehát nagyon fontos része a hivatásodnak. Hogy fogadta ezt a család? Amióta ismerlek, komoly beállítottságú ember vagy, amit elkezdtél, azt nagyon alaposan és módszeresen vitted végig. Gondolom, hogy ezt a kutyák vonatkozásában is így tapasztalták meg.

Igyekszem ilyen lenni, de az élet elég sok nehézséget tud az utunkba gördíteni. A családom, édesapám, édesanyám és a testvérem is mindig támogatott. Ami az első akadályokat illeti, azokat még édesapámmal raktuk össze. Én kigondoltam, ő megtervezte és legyártottuk az akadályokat, amik a mai napig állnak a kutyasuliban. Bármilyen segítség kellett, a kerítésállítástól az autón levő csavar behegesztéséig, mindig édesapám jött. Édesanyám is a mai napig támogat, nálunk mindenki szereti a kutyákat.

Kutyás családból származom, és örültek annak, hogy van egy hobbim, ami munkává, majd hivatássá vált.

Férj vagy, pároddal közösen egy kilenchónapos kislányt neveltek: a saját családod hogy fogadja, hogy a kutyák ennyire szerves részei az életednek?

Abszolúte jól, a párom is imádja a kutyákat. Üröm az örömben, hogy kutyaszőr-allergiája van, úgyhogy nem lehet benti kutyusunk, de kintiek vannak. Ő is meglepően jó érzékkel nyúl a kutyához, sok minden téren jelent számomra segítséget.

Milyen kutyáid vannak jelenleg?

Van egy kaukázusi juhászkutyám, aki a Kronosz névre hallgat, és egy mentett német juhász-vizsla keverék, Lucy. Őt a nagymegyeri menhelyről hoztuk el. Rehabilitációra hozták hozzám, majd a menhelyről örökbe adták egy idősebb házaspárnak, akik kiköltöztek Németországba. Ott valami félrecsúszott a kutyussal, embert és állatot egyaránt megharapott. Azzal küldték haza, hogy kezelhetetlen, majd a nagymegyeri menhelyen keresztül Nagy Péntek Réka felvette velem a kapcsolatot, akivel már előtte is dolgoztunk együtt. Éppen nyár volt, azt mondtam, hogy két hétig tudna nálam szocializálódni a kutyus, és ezalatt megnézzük, hogyan tudnánk megoldani a problémát. Amikor elhozta, mint a pokolból az ördög, úgy ugatott, vicsorgott. Bevittük az elkerített területre és egyértelműen láttam az állaton, hogy fél. Félelemből ugatott és támadott.

Ezt miből látod?

A testbeszédéből, az ugatás hangmagasságából, minden magasabb rendű élőlény kommunikál. Az, hogy a kutyák nem szavakkal kommunikálnak, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kommunikálnak. A testbeszédnek, a fül- és faroktartásnak, az izmok feszülésének, a pillantásnak hatalmas ereje van. Még ma is előfordul, hogy hiába magyarázom hosszú időn keresztül a kutyaiskolában a dolgokat, nem értik meg. Gyakran megesik, hogy a kutyaiskolában körbeállunk csoportos foglalkozásra, amikor rámutatok egy kutyára, hogy ki fog ugrani – abban a pillanatban ki is ugrik. A gazdi ott áll mellette, de nem látja azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy a kutya meg fog indulni előre. Ebben látom elsősorban a saját munkám egyediségét, hogy az embert tanítom meg megérteni a kutyáját, hogy mit és miért csinál. Gazdikat tanítok, és kutyákat képzek.

Izgalmas, amiről beszélsz, már csak amiatt is, hogy falun nőttem föl, nekünk a kutya egy velünk élő társ volt. Most is van két kutyánk, de talán hiányzik a velük való foglalkozás, rájuk kellene szánni az időt, energiát, nemcsak elvárni, hogy hűséges társak legyenek…

Ezért imádom a kutyákat, mert ők egy kapocs a természethez. A kutyának nem számít, milyen munkát végzünk, amikor nem vagyunk otthon, nem számít, mennyire drága ruha van rajtunk, milyen autóból szállunk ki, amikor hazajövünk. Neki egyetlen dolog számít: hogy mennyi időt töltünk vele.

Bár a kutya szó szerint hűséges társ, ha nem tanítjuk meg, hogy bizonyos szituációban hogyan viselkedjen, akkor saját megoldó kulcsot alkalmaz, föltalálja magát. Rengeteg olyan esetem volt, hogy a kutya maga volt a tökély, csak a kutya és a gazdi nem passzolt párosként.

Ilyenkor mit mondasz: cseréljük le a gazdit?

Jobb esetben rá tudom venni arra a gazdit, hogy egy picit szemléletet váltson az életében, így olyan gazdája lesz a kutyusnak, amilyet megérdemel. Rosszabb esetben viszont vannak olyan dolgok, amikor az ember lustasága a gát, és ezen nem hajlandó változtatni. Számomra ez nagyon sajnálatos és szomorú, hogy ott van egy tökéletes élőlény, aki a legjobb társ lehet az ember életében, méghozzá önzetlenül, sokkal jobb, tisztább lények, mint amilyenek néha mi, emberek lenni tudunk…

Ilyenkor elmondod a véleményedet, meghallgatják és dolgoztok tovább együtt, ha nem, akkor pedig mosod kezeidet?

Nem vagyok mindenható, de ezen a téren nagyon nagy hasznát veszem a tanári szakmának. Ha elmondom egyféleképpen, el tudom mondani másféleképp is, harmadik és negyedik féleképp is. Ahogy a diákok sem egyformák, akik az iskolapadban ülnek, az emberekkel való munka megtanított arra, hogy a gazdik sem egyformák. Az egyéni bánásmód nemcsak a kutyákkal, de az emberekkel szemben is nagyon fontos. Ebben igyekszem valahogy mindig úgy lavírozni, hogy megtaláljam a közös hangot a gazdival és ráébresszem arra, hogy nem a kutya a hibás. Nem az a kutya a hibás, aki kirágta az öntözőfejet éjszaka, aki három nénit küldött el a sürgősségire, aki állandóan kiszalad, ha tíz centire nyitva van a kapu, hanem az ember. Nagyon gyakran tudatlanságból, ami a legjobb eset, mert ha valaki szeretne tanulni, akkor manapság aztán tényleg könnyű. Viszont az ember berögződésein és megszokásain néha nagyon nehéz változtatni.

Amikor az időpontot egyeztettük a beszélgetésre, mondtad, hogy szabad az időpont, de éppen egy gazdival mentek kutyát kiválasztani. Ez hogy történik? Megkeresnek téged és elmondják a lakhatási paramétereiket?

Igen, ez lenne az ideális, de ilyen csak ez esetek egy százalékában van. Ez is olyan gazdi, akinek a kutyusával hat évig együtt dolgoztam, de szegényt tavasszal egy rákbetegség miatt el kellett altatni. Most jött el a pillanat, hogy a gazdi azt mondta, szeretne új kutyust. Feldolgozta az előző elvesztését, meggyászolta. Úgy döntött, hogy nem úgy jár el, mint első alkalommal, mikor hozott egy számára szimpatikus kutyust, akivel aztán elég sok munka volt, hanem úgy döntött, kikéri a tanácsomat. Megnéztünk több almot és többfajta kutyust, végül aztán találtunk egy tenyészőt, akinél olyan kutyára leltünk, aki a gazdi paramétereinek – testméret, szőrhossz, habitus, energiaszint – megfelel, és passzol mellé.

Ehhez azonban kellett ismerned a gazdit, tehát volt együttműködés.

Alapjáraton igen, de azt egy idegen emberről is meg tudom mondani tíz perc beszélgetés után, hogy otthon ülő fajta, vagy éppen aktív kutyát igényel. Lehet egy sportember, aki társat keres a sporthoz, de olyan is, aki könnyen át tud lépni bizonyos gondokon, esetleg rögtön az első kihívástól visszaretten.

Számomra akkor lenne tökéletes a világ, ha mindig mindenki így választana kutyát. Tudom, hogy ez nincs így, de néha bosszantó, hogy amikor az ember mosógépet, telefont, vagy bármi mást vesz, alaposan utánaolvas, megnézi a paramétereket, akár hetekig vacillál. Kutyánál elég annyi, hogy cuki legyen, máris jöhet. Egy másik érző lényről van szó, akinek nagyon nem mindegy, milyen családba kerül, hogyan bánunk vele, mennyit vagyunk vele.            

Talán ez abból is fakadhat, hogy a kutyát egyfajta kiegészítő kelléknek veszik – a ház, az életszínvonal és az autó mellé.

Szerencsére ez a tendencia kezd egy kicsit megváltozni, a jelenlegi tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy a kutya családtag. Persze manapság is kapok olyan telefonhívást, hogy valaki megvesz egy neki tetsző kutyát, amely aztán majdhogynem lerágja a lábát. De nagyon gyakran találkozom olyannal is, hogy valakiben megvan a hatalmas akarat, energia, csak a közös nyelv nincs meg. Ilyenkor egyfajta tolmácsként működöm a kutya és a gazdi között. Ha megvan a megértés és az alap szemléletmódváltás, akkor a kutya és a gazdi számára is a csillagos ég a határ.

Mennyien járnak most a kutyasuliba és mikor vannak a foglalkozások?

A csoportos foglalkozások általában vasárnap délutánonként zajlanak, heti rendszerességgel, de lehet egyéni órára is időpontot kérni. Ez kétféle módon történhet: vagy én megyek házhoz a gazdihoz – kölyök, vagy nagyon problémás kutya esetében ezt ajánlom, de hozzám is lehet jönni egyénileg a kiképzőpályára,

ahol megnézzük a kutyust és elbeszélgetünk. Az elérhetőségem természetesen sok minden befolyásolja, többek között az időjárás is. Jelenleg szeretném egy új helyre átvinni a pályát, tehát a régit szerelem szét, az újat pedig rakom össze – plusz a nyári hőség és a kirándulószezon is ritkított picit a csoportos foglalkozások számán…

…meg természetesen van polgári foglalkozásod és családod is. A végére még egyetlen dolgot kérdeznék. Elmondtad a filozófiát és a dolog működését is. Mit tanácsolsz a világnak a kutyákkal kapcsolatban? Ha mindenképpen szeretnénk kutyát, hogyan bánjunk velük?

Legyen kutyánk, de két dolgot sose kövessünk el: ne tekintsünk rájuk emberként, sem pedig tárgyként. Kutyának szeressük a kutyát, ne pedig egy olyan pótlékként, aki szeret bennünket, mi pedig ezt a szeretetet csak elvesszük a kutyától, de mi nem adjuk bele azt az energiát, testmozgást, fegyelmet, amit a kutya igényel. Ne tekintsünk rájuk tárgyként, amit ha leteszünk a sarokba, tizenkét óráig ott is marad és amikor szükségem van rá, felveszem, fényképezkedem és pózolok vele.

Köszönöm a beszélgetést és a tanácsaidat, ez nekem gazdiként is egyfajta lelkiismeret-ellenőrzésre is okot ad, hogy miként bánok a kutyáimmal, és hogy mit tehetek értük. Azt kívánom, hogy ha hat év múlva egy újabb beszélgetést folytatunk le, akkor még több tapasztalattal tudd segíteni a Csallóköz, sőt az egész Felvidék kutyás gazdáit! Törődjünk egymással, nyáridőben törődjünk a házi kedvencekkel is, és mindenképpen vigyázzunk magunkra és a körülöttünk élőkre. Szép nyarat, jó időtöltést, pihenést mindenkinek!   

 

Videóinterjú:
Menyhárt Dodi vendége Bindics Barnabás | Magunk között

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább