Nehéz helyzetben az önkormányzatok

A cikk egy részletét a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén közöljük.

Komoly gondot okoz most minden önkormányzat számára a 2025. évi költségvetés összeállítása. Nem segíti ezt az állam pénzügyi tervezése sem, amely ismét az önkormányzatokat terheli, azok kiadását növeli. Arról kérdezte a Dunaszerdahelyi.sk Hájos Zoltán polgármestert, miképp tudja majd a városi hivatal és az önkormányzat a 2025. év városi költségvetését megtervezni.

Most minden önkormányzat azzal szembesül, milyen módon is tudja majd a jövő évi költségvetését összeállítani. Sajnos ugyanis olyan tendenciáknak vagyunk a tanúi, és elszenvedői, melyet rég tapasztalhattunk. Azt hittük, elfelejthetjük már például a 2010–11-es évek költségvetéseit, amikoris kevesebb forrásból kellett az önkormányzatok gazdálkodniuk, vagy a Covid időszakát, amikor szintén komoly gondot okozott a költségvetés összeállítása.

Az előtt állunk, hogy mind a városi hivatalnak, amely elkészíti a 2025-ös költségvetést, mind a városi képviselőknek, akiknek a lehető legjobb megoldást kell az egyes tételekből kihozniuk, olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek által a következő évi költségvetés alapot tud biztosítani a városnak, illetve a városi intézményeknek a működtetésére.

Csak hogy illusztráljam, milyen nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok: Dunaszerdahely városának a múlt évi előirányzottakhoz képest jelen esetben több mint -400 ezer euró folyó kiadás hiányzik a bevételeiből – amit a részadók keretén belül kapunk a pénzügyminisztériumtól. Ez a kiesés Nagyszombat Megyénél közel -3 millió eurós… Most tehát jóval kevesebb pénzből kell az önkormányzatoknak gazdálkodniuk, ráadásul úgy, hogy a pénzügyminisztérium progrózisa szerint még további kiesés várható.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább