Sipos Janka: Felezési idő
A gyomorsav ízével kelsz fel a szádban.
A szorongás feltolul, ráül a mellkasodra,
púderként a ráncaidba veszi magát,
hát bemagyarázod magadnak, hogy muszáj.
Beszív, kifúj.
Kemikáliák a vérben.
Kapcsolódó tartalom
Táguló pupillák, beszűkült hajszálerek.
Ideiglenesen csitul a remegés,
de túl rövid a felezési idő,
egyetlenegy löket
nem lendít át egy teljes napon.
Aztán fogadkozol, hogy soha-soha többet,
de azt is csak halkan, befelé,
nehogy bárki számonkérhesse rajtad.
Másnap megint körmönfont logikával
engedélyezed magadnak az önpusztítást,
egyre növekvő adagban nyeled
a saját irracionalitásod.
Burjánzik benned a te(l)hetetlenség.
Ezúttal súlyos témát választottunk. A függőség mára talán valamennyire már mindenkit érint, még ha nem is a klasszikus formájában. Az állandó stressz kimeríti idegrendszerünket, és gyakran egészségtelen viszonyt táplálunk azokkal a dolgokkal, amelyekkel ezt a stresszt megpróbáljuk valamiképp enyhíteni. Könnyen lehet, hogy nem is az alkoholt, vagy a cigarettát, hanem éppen az egészséges életmódot toljuk túl, vagy a kezünk ügyében állandóan ott figyelő mobiltelefont bámuljuk a kelleténél többet. Végülis mindegy, egyfajta viselkedésminta ugyanis minden fajta függőségnél ugyanúgy működik. A következő vers talán jobban vonatkoztatható azokra a fajta függőségekre, amelyekre általában is mind függőségként gondolunk, mégis, azt hiszem, egyetemesen is kirajzolja ezt a mintát.