POÓR TIBOR: A mérkőzés, ahogy várható volt az edzői stábtól, a korrekciók meccse volt. Rossi helyenként talán túlzottan is behúzta a bosnyákok ellen a kéziféket (gondolok itt a németek elleni kezdetleges és picit naiv agresszív letámadásra). Másrészt empatikusan, ezt a fajta óvatosságot el lehet fogadni, tekintettel arra, hogy milyen mély gödörből kellett pár nap alatt kihúzni a csapatot. Rossi pragmatikus edző, ezért elfogadom, elvégre óriási volt a csapatra nehezedő nyomás és nagy volt a tét (a tétet hosszútávon is értem). Nem volt ez látványos összecsapás, kemény munkáról szólt a magyar válogatott esetében, és arról, hogy a taktikai feladatok és a fegyelem alapjai legyenek betartva, ami sikerült is. Az ellenfél teljesítménye se volt valami egetrengető, helyenként rossz volt nézni a pontatlanságot, ami jellemezte a játékukat. Destruktív játékukat viszont nehéz volt áttörni, és ha sikerült, ott volt a kapusuk, aki egy jó napot és rakás szerencsét (Ádám fejese) is kifogott. A magyar válogatott foggal-körömmel, szenvedve hozni akarta a három pontot, a bosnyákok hasonló módon hozni akarták az egy pontot. Ami viszont nem jó jelenség a természetes és legitim nyomás mellett, hogy Rossi és csapata a magyar fociháttér részéről túlzott ellenszélnek vannak kitéve. Hasonló ellenszenv kezd kialakulni Rossi ellen, mint amikor kezdett a válogatottnál, vagy akár a DAC-nál is. Mindamellett Rossi nagyon jól és reálisan beszélt arról, hogy milyen polcra tartozik a magyar válogatott, kritikus volt magával szemben is, ellenben például az M4 szakértőkkel, akik, amikor ment Rossi szekere, dicsérték azt is, ha az edző tüsszentett. Most pedig egy egészségtelen nyomást látok a természetes mellett, ami nem korrekt. Amikor Szoboszlai a meccs után kapitányként azt tette, amit tennie kellett, tehát pozitív volt, és a szándékan lehetett látni, hogy a gödörből szeretné kihúzni a csapatát, az M4 stúdiója szinte kigúnyolta. Azt a Szoboszlait, aki az M4 stúdió összes csapjából csorgott, ha kellett, ha nem, amikor ment a szekér… Így nehéz lesz Rossinak és a csapatnak is…
MARCZIBÁL LEVENTE: Érdekes és tanulságos napokon van túl a magyar válogatott. Kíváncsian vártam, hogy 72 órával a düsseldorfi vereség – és főleg az utolsó fél óra szétesése – után, vajon milyen felfogásban lép pályára Rossi legénysége. Egyértelműen nagy hatással voltak a történtek a „Mister”-re, ugyanis az elhibázott németországi letámadást visszarendelve, a középső blokkban várakozás, majd a többnyire hat emberrel történő és lassú labdakihozatali első fázis olyannyira óvatossá tette a csapatot, hogy az első félidőben gyakorlatilag csak szögletből, esetleg gyors ellentámadásból veszélyeztetett. Igaz, hogy a bosnyákok szinte a tizenhatosba sem jutottak, ám cserébe a támadásépítés nagyjából a három évvel ezelőtti, kis csapatok ellen szenvedő Rossi-csapatot idézte. A második félidőre némileg felélénkült a letámadás és a dominancia is fokozódott, azonban a legalább három bravúrt bemutató bosnyák kapussal szemben ez ma kevésnek bizonyult. Ahogy a stúdióban elhangzott, lényegében ez egy 1:0-s meccs volt, csak nem így került a jegyzőkönyvbe. Véleményem szerint egyik meccsből sem érdemes kiindulni, hogy hol is tart a válogatott jelenleg, mert paradox módon a németországi találkozó hozott jobb intervallumokat, ám ott Rossi túl nagy lépcsőfokot akart meglépni, és a végére úgy szétesett az egész, hogy a keddi meccsre maradt a kármentés és a következmények minimalizálása – így a rövid idő miatt csakis a védelem újratervezése lehetett az első számú feladat.
Az est pozitívuma Nikitscher Tamás sikertörténete, aki három éve még az NB3-ban játszott, öt hónapja tért vissza komoly térdsérüléséből, és azóta mindössze tizenkét NB1-es mérkőzést játszva, nem kifejezetten fiatalon, kivívta a behívót a válogatottba, majd végigjátszotta a második mérkőzést. Ez egyrészt pozitív impulzus a magyar játékosoknak, hogy szinte bárki bekerülhet a válogatottba – Varga Barnabás esete hasonló, aki az osztrák harmadik vonal után jutott el a válogatottig. Egy másik nézőpontból viszont elszomorító, hogy a rengeteg pénzből gazdálkodó akadémiák nem képesek tartani a válogatott tempóját és elegendő mennyiségű és minőségű játékost kitermelni.
