POÓR TIBOR: Számomra a legfontosabb feladat percről percre egyértelműbbnek tűnt, mégpedig, hogy hazavisszük a három pontot. A hazai csapat nem képviselt veszélyes és kompakt ellenfelet, engem meglepett, hogy a tempón nem nagyon változtattak a második gól után sem. Érdekes és hasznos volt látni jobboldalon Ortizt és Andzouanát, hogy működhetnek-e együtt vagy sem, és díjazom az edző variálását – két csere és Ortiz-próba a védelem közepén –, ki kell próbálni, hogy mi működik, és a Trencsén ideális ellenfél volt erre. Megemlítem, hogy a Slovan elleni meccsel ellenben, ezen a mérkőzésen sokkal kisebb fókusz volt a masszív, kemény és feszes védekezésre. Jól is jött nekünk a hazaiak lazább védekezése, mivel ez a meccs egyebek mellett önbizalom-növelő volt. Ez sikerült az offenzív résznek, főleg két játékosnak, Trusának és a ma nagyon aktív Redzićnek. Nekem hovatovább, annál jobban tetszik Bajo, aki kezd nagyon értékes játékossá válni. Vitathatatlanul megérdemelt három pont, amit az ellenfél erejéhez kell kiértékelni, és Szakolcán megerősíteni szintén három ponttal. A mai meccs után kíváncsian várom, hogy milyen lesz a kezdő 11 a Szakolca ellen. Kellett a három pont és az egyértelmű győzelem! Hajrá, DAC!
KOVÁCS MÁTÉ: A Trencsén mindig érdekes, magas intenzitással játszott. Nyáron több kulcsjátékos távozott, a stílus viszont maradt. A mérkőzés elején többször is DAC-játékos nélkül vehette fel a labdát Djerlek (10 számmal), kisebb zavart okozva az Ortiz, Vitális, Andzouana triónál. Viszont kisebb helyzeteket tudott csak kialakítani a Trencsén. Nem úgy, mint a DAC, akik kitűnően játszották meg az átmeneteket, védekezésben és támadásban is. A Trencsén letámadására sokszor Ramadan félterületbe, illetve szélre mozgása hozta meg a megoldást. A DAC támadásainál jellemzően sok oldalváltás volt, amely az előző szezonban is nagy szerepet játszott. Összeségében Redzić és Ramadan is friss lendületet hozott a csapatba, de az egész csapat jól teljesített. Továbbá ez volt Pablo Ortiz első mérkőzése, akire szintén nem lehet panasz, jó benyomást tett a játékával.
U.i. Továbbra is a támadó átmenetekben a legerősebb Muñoz csapata.