Szeptember végén jelent meg a Netflix kínálatában a „Bármit, csak ezt ne“ c. sorozat. A főszereplőt, Joanne-e talakító Kristen Bell egy életre a szívembe lopta magát A jó hely (The Good Place) c. vígjátéksorozattal, így mikor végre elérhetővé vált az új széria, azonnal rávetettem magam. Lássuk, mik az benyomások róla, jócskán túl a felén!
Joanne és a nővére, Morgan, egy igencsak szabadszájú, randizást és szexuális témákat is kiveséző podcast házigazdái, akiknek éppen felfelé ível a karrierje. Ezen a ponton találkozik Joanne Noah-val (Adam Brody), aki egy zsidó rabbi – értékrendjük, világlátásuk tehát nem is lehetne ennél távolabbi.
A randizások csakhamar szerelembe csapnak át, a rózsaszín köd eloszlásával azonban, egyre inkább szembesülnek különbözőségeikkel. Az igazi fordulatok itt kezdődnek. A sorozat készítőitől üdítő húzás párként egyesíteni két ennyire eltérő karaktert, akik családi hátterük szempontjából sem mondhatóak éppen szokványosnak.
A szülők karakterének megformálása zseniális – míg Joanne oldaláról ultraliberális az anya- és apafigura, addig Noah családja a keményvonalas konzervativizmust képviseli, akik már azt is nehezen fogadják, hogy a fiuk egy csinos, de nem zsidó nőt (azaz schickse-t) szeret. Ez utóbbi megkérdőjelezi Noah egyházban betöltött szerepét és az egész, előtte álló karriert.
Erin Foster nevét eddig olyan nagysikerű filmek és sorozatok szereplőjeként ismerhettük eddig, mint a Dr. House, az NCIS és a Nyomtalanul, ez alkalommal pedig, producerként működik közre. Nagyon hiányoltam már egy olyan könnyed sitcom-ot a szolgáltatók kínálatából, amely epizódonként nem hosszabb, mint harminc perc, ezekből összesen tízet kapunk. Az elszántabbak néhány nap alatt is végignézhetik az üdítő helyzetkomikumokban tobzódó sorozatot.
Néha azonban (joggal) az az érzésünk támad, hogy a cselekmény gerince tökéletesen érvényesülhetett volna egyetlen, másfél órás romantikus vígjáték formájában is – sok a felesleges közjáték és üresjárat, valamint a karakterek kibontásában is a felszínen maradunk a szereplők többségénél. Szerencsére Joanne és Noah személyes története és kapcsolatának hullámvölgyei szolgáltatnak annyi eseményt, hogy mégsem unatkozunk.
A harmincon túli randizás világáról kegyetlenül őszintén beszél a sorozat, kedvünk támad kinevetni a klisés találkákat, a nagy, kezdeti taktikázást, az esendőségünket és nyilvánvaló elmebajunkat, amikor a nagy szerelem minden fennálló körülmény ellenére mégiscsak beüt.
A „Bármit, csak ezt ne“ nem ígér többet, mint amit üzembiztosan szállít is – sziporkázó humort, és azt a bizonyos keserédes felismerést, hogy végső soron a hibáink és különbözőségeink ellenére él bennünk a vágy, hogy szeressünk és viszont szeressenek. Könnyed és több korcsoportot megszólítani képes, biztonságos választás lehet, a hűvösebb, bekuckózós őszi estékre.
