A cikk megjelent a Klikk Out 2024/09. számában.
Amikor valami nagy jelentőségű, ijesztő, vagy épp első pillanatban érthetetlen esemény zajlik éppen, nagyon gyakran azonnal spekulálni kezdenek az emberek. Mi lehet a háttérben? Kinek az érdeke volt, hogy mindez megtörténjen? A világhálón pedig gyorsan elterjednek a különféle vélemények, elméletek, melyek – akármennyire nyugtalanítóak is – valamennyire képesek megmagyarázni a dolgokat, még ha csak látszólag is. Ám a régmúlt eseményeihez is bőven fűződnek érdekes teóriák. Hallottál már például a fantomidő-feltevésről? Talán még nem, hiszen nem a legelterjedtebbek közé tartozik, de mindenképpen érdekes. Sőt, mivel elég szépen megvilágítja, hogy hogyan is keletkeznek e alternatív teóriák, mindenképp érdemes szót vesztegetni rá!
Ha nem tudnád, elárulom, hogy nem a huszonegyedik században élsz.
Hanem a tizennyolcadik eleje felé. Na jó, most magam elé képzeltem a zavart az arcodon, szóval megmagyarázom. Az időszámításunk szerinti 5. században Európa nagy része a Nyugati Római Birodalom befolyása alatt állt, csakhogy ez az államalakulat már az utolsókat rúgta, és körülbelül 500-ra szét is esett. Nem volt ez túl jó buli az európai népesség nagy részének, mert ezután finoman fogalmazva is egy lejtmenet kezdődött el. A helyi csip-csup konfliktusok kiéleződtek, és a központi irányítás hiánya miatt sokszor eléggé véressé is váltak, hanyatlott a térség mezőgazdasága és a kereskedelem, az emberpopuláció pedig csökkenésnek indult.
Erről viszont inkább sejtéseink vannak, mintsem pontos információink, hiszen ilyenkor nyilván az adminisztráció meg a történetírás sincs a helyzet magaslatán. Betevő falat híján az ember ugyanis inkább ekét vesz a kezébe, mintsem tollat, hogy írásos feljegyzésekkel bajlódjon. Szóval van pár évszázadunk, amelyről források szűkében viszonylag keveset tudunk. Ez eddig egészen logikus.
Vagy az is lehet, hogy inkább gyanús?!
Egy Heribert Illig nevű német szerkesztő/amatőr történész inkább az utóbbi mellett tette le a voksát. A kilencvenes években kiadott egy könyvet, amelyben egészen elképesztő feltevéssel állt elő. Mégpedig azzal, hogy Európa történelmében van három évszázad, amely valójában egyáltalán meg sem történt! A nyolcadik század legelején ugyanis II. Szilveszter pápa összefogott III. Ottó német-római császárral, meg valószínűleg V. Konstantin bizánci uralkodóval, mert úgy döntöttek, hogy 703-ban uralkodni sokkal kevésbé menő, mint a szép kerek, szerencsés évnek tartott 1000-ben.
Szóval ezek hárman fogták magukat, és kijelentették, hogy márpedig Krisztus után 1000 van, és kész. Aki meg nem hiszi, annak bizonyításképp tessék-lássék felfogadtak pár írástudót, aki fabrikált pár „történelmi forrást”. Ezeket eljuttatták központi könyvtárakba és kolostorokba, hogy ott másolgassák csak őket a barátok, ne legyen feltűnő hézag az időben. Következésképp minden irat, ami e három évszázadból mégiscsak fennmaradt, hamis, és minden, amit ezek alapján tudni vélünk, puszta illúzió. Spanyolországot nem rohanták le a muszlimok, a vikingek sosem jártak Angliában, Charlemagne pedig nem egyesítette Nyugat- és Közép-Európát, pusztán azért, mert alakját az írnokok fantáziája szülte. Megszületett a fantomidő-hipotézis!
Illig úgy érezte, mindezt kellőképp alá is tudja támasztani.
És persze nem pusztán a feljegyzések hiányával, hanem egy egészen nyakatekert magyarázattal. Megpróbálom annyira leegyszerűsíteni, amennyire csak tudom. Julius Caesar neve mindenki számára ismerős. Ugye ő az, aki anno uralma alá hajtotta a fél világot, kavart Kleopátrával, meg akit a saját fogadott fia, Brutus döfött le többedmagával, hogy aztán mindezt két évezreddel később nagyszerűen lehessen a filmvászonra adaptálni. Történetünk szempontjából azonban sokkal érdekesebb, hogy ő alkotta meg azt a kalendáriumot, amelyet a mai napig használunk. Eszerint az évnek 12 hónapja van, egy év pedig 365 napból áll, minden negyediket leszámítva, amely 366 napos. Csakhogy – na és most figyeljetek – valójában egy év egy icipicit rövidebb, mint az ilyen matekkal kijövő 365,25 nap, és ez az icipici különbség az évszázadok alatt napokká adódik össze. Ez régen sem volt titok, úgyhogy a 16. században XIII. Gergely pápa asztronómusai meg is reformálták a naptárt, az általuk kiszámolt 10 napnyi különbséget pedig szépen helyreállították. Illignek viszont nem jött ki a matek – az ő számításai szerint valójában 13 nappal kellett volna helyrepofozni a dolgot, és ha csak 10-zel elég volt, az pont azt bizonyítja, hogy van valahol 300 év, amely meg sem történt!
Persze ez az egész nagyon-nagyon sok sebből vérzik.
A nyakatekert magyarázat nem állja meg a helyét. Gergely pápáék nem onnantól számolták ki a 10 napot, amióta a cézár időszámításunk előtt 45-ben kiötölte a kalendáriumot, hanem a 325-ös évben tartott niceai zsinattól számítva, amikor szintén osztottak-szoroztak már rajta annak érdekében, hogy kitalálják, mikor is legyen a húsvét. Illig ezt örömmel figyelmen kívül hagyta. Persze ez a legjobbakkal is megesik, ettől még valóban eltűnhetett volna három évszázad a süllyesztőben. Viszont bizonyítéknak elég sovány, hogy kevés irat maradt fenn egy bizonyos korból, mert ez alapján bizony jócskán meg lehetne nyirbálni a történelmet máshol is.
Ami szintén elkerülte Illig figyelmét, az az, hogy nem Európa a Föld nevű bolygó egyetlen kontinense, illetve intelligens élet sem csak ezen az egy területen létezett. Ázsiában és Afrikában szintén fejlett (sőt, ebben az időben jó eséllyel éppenséggel még az itteninél is fejlettebb) kultúrák virágzottak, amelyek bizony bőségesen hagytak írásos forrásokat maguk után. Hiába, háromszáz évet csak úgy pikkpakk eltörölni elég nehéz feladat, ha technológia híján lehetetlen e-mailt írni a kínai császárnak, hogy ő is legyen benne az összeesküvős buliban.
Nem beszélve arról, hogy létezik a dendrokronológia tudománya, amely a fák évgyűrűin keresztül nagyszerűen alkalmas arra, hogy időben meghatározza a dolgokat, vagy épp a szénizotópos kormeghatározás, amely szintén teljesen megbízható. Nos, ezek a tudományos módszerek – mondjuk így – nem támasztják alá Illig agymenését.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy senki nem hitt neki.
Mint minden olyan, egyébként intelligens ember, aki érdekes dolgokat mond, és rendelkezik az érvelés képességével, ő is megtalálta a saját közönségét. Az interneten is kering a három elveszett évszázadról gyártott elmélet, még ha nem is a leggyakoribb, és nem is a legveszélyesebb konteóról van szó. A recept hozzá eléggé egyszerű volt: amatőr történészünk fogta saját nem megalapozott gyanúját, elméletté gyúrta azt, majd nekiállt bizonyítékokat gyártani hozzá, és ignorált minden olyan információdarabkát, amely nem illeszkedett bele az általa felvázolt elméleti keretbe. Nem ő volt az első, és nem is ő lesz az utolsó…
