FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A bajnokság 10. fordulójában a második helyezett zsolnai gárdát fogadtuk. A MOL Arénában rendezett, csúfos kimenetelű mérkőzéshez vajmi sok közünk nem volt. Most, hogy az időjárás a nemrég még megszokott melegből egy csapásra nyirkos, komor őszi színezetűvé változott, igazi felüdülés egy klasszikus ellenfelet vendégül látni – gondoltuk, előre megelőlegezve optimista bizalmukat. Tapasztalataink szerint a zsolnai „sosonok” ellen ugyanis garantált a jó foci. És hát mi más kellhet egy futballmérkőzésen a jó, küzdelmes, szemet gyönyörködtető játékon kívül?!
Bizony voltak idők, amikor azok a bizonyos őszi színek és képek engem is jobban megihlettek. Mert talán a foci is izgalmasabb volt. Jobban átjárta egy romantikus lélek fantáziáját a szenvedély, az élet, és ettől csak még mosolygósabb túrák és történetek kerekedtek. Odahaza átballagni az egyre korábban sötétedő városon, miközben minden szurkoló ugyanoda tart. Orrfacsaró, kénes füstben úszni a lelátón, tán ez volt az életem. Hangosan biztatni szeretett csapatunkat, hogy aztán két napig csodaszerekkel kezelgessem a hangszálaim.
Ha a klub azt szeretné, hogy mindezen értékek csupán szép emlékek maradjanak, jó úton haladunk!
Vagy felemlegetni – ahogy ezúttal is – azt a bizonyos 2017-es augusztusi, talán a legemlékezetesebb DAC–Zsolna mérkőzést. Négyet vágtunk a zöld-sárgáknak. Ott álltam a születésnapomon, pár nappal édesapám halála után a ketrecben. Nyeltem a könnyeim, és négy alkalommal az ég felé nézhettem.
A foci olykor segít átlendülni a nehéz élethelyzeteken, és ez akkor pontosan ilyen fociélményt adott. De ez a vasárnap fiatal esti történet legfeljebb tetézi majd az őszi elmúlás bágyadt hangulatát.
Kőkemény csatát jósolva csalogatta a nagyérdeműt a DAC honlapja, ám a csata végül elmaradt. Xisco Muňoz mester fiai úgy feküdtek le a vendégek előtt, mint azok a bizonyos „művésznők” a felnőtt filmes oldalakon – haverom mondta, hogy létezik ilyesmi! A DAC ezt már a 9. percben megtette – 0:1 –, s a baj csak ezután kezdődött igazán.
Mert az egygólos vendég vezetés ugyan még nem a világvége, de semmit sem tenni ellene már nagyon is az. Úgy érzem, túl könnyen feladtuk!
Rég láttuk így játszani, akarom mondani nem játszani szeretett csapatunk. Mert hisz megesik, hogy az ember rossz napot fog ki, de hogy ennyire rosszat?! A zsolnaiak vezető találata olyannyira megfogott minket, hogy a 17. percben már kettővel mentek – 0:2. Mi tagadás, Popovićot eléggé meglepte a játékszer!
Szinte még előttünk volt az egész első félidő, de ez kidolgozott helyzetek híján vajmi keveset jelentett.
A mérkőzés lefolyása a fordulás után sem változott, a zsolnaiak nem engedték ki a gyeplőt a kezeik közül – na nem mintha oly nagyon áhítoztunk volna rá. A harmadik vendég gólt követően pedig az amúgy is foghíjas B-közép elhallgatott – 0:3. Az őszi „csendet” csak a német nyelvterületről ismert „Auf Wiedersehen!” és egyéb szaftos nyalánkságok szakították ketté.
Ugyan ki menjen, kinek intünk búcsút, vagy hogyan éljük meg az elengedést? – nehéz kérdések, megválaszolatlanul.
Esetleg legközelebb szimplán írjuk ki, hogy „kocsmába mentünk, ha akartok focizni, szóljatok?” A kéthetes válogatott szünet előtt a negyedik helyre csúszott le a DAC, folytatás a Nemzetek Ligája után Rózsahegyen. A dóvali Kolibánál, hol az ég gyakorta megérintette a földet, el ne felejtsetek majd megállni! Bizisten, sosem bántam meg… Hajrá, DAC!
DAC 1904–ZSOLNA 0:3 (0:2)
DAC: Popović – Csinger, Kacharaba, Brunetti – Andzouana, Vitális, Bajo, Mendez (68. Yapi) – Herc (68. Bősze), Trusa, Ramadan (71. Bernát).
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Zsolna (0:3) mérkőzésről
Sárga-kék fiaskó a Zsolna ellen
Dunaszerdahelyi (spanyol) ten Hag? | SzerdaHelyzet
