McGalagony professzor karakteréről Maggie Smith emlékére | Zénidőm

Maggie Smith ikonikus alakítása révén Minerva McGalagony professzor nemcsak a Harry Potter-univerzum kiemelkedő szereplője, hanem a rajongók szívébe is örökre beírta magát. Horváth Rékával és Nagy Fruzsinával arról beszélgetünk, hogy miért tartjuk McGalagonyt a Roxfort egyik legkiemelkedőbb tanárának, vezetőjének és példaképének. Vajon miért vált ennyire meghatározó figurává nemcsak a történetben, hanem a rajongók számára is?

Miért tartod Minerva McGalagonyt a Roxfort kiemelkedő tanárának?

Horváth Réka: Az ő személyében értelmet nyer a women power gondolata. Egy erős, független nő, aki felépíti saját életét, erős marad a nehéz helyzetekben, tele van energiával és elhivatottsággal a diákjai és a munkája felé. Dumbledore halála után átveszi az igazgató széket, vele együtt az iskola irányítását is. Ugyanezt megteszi Perselus Piton halála után is. A semmiből kell újraépítenie az iskolát a többi tanárral karöltve, és rendbe hozni mindazt, amit Voldemort és csatlósai tönkretettek egy szempillantás alatt. Bátorság, erő jellemzi a professzort, aki nem fél szembe nézni a sötétség mérhetetlen erejével és szolgáival. A halálfalók irányította iskolai év alatt is diákjai segítésére siet. Szerepet vállal a főnix rendjében is, segíti Harry és barátai útját is. Méltó vezetője a Griffendél háznak és a Roxfortnak is. Egy erős, kitartó női karakter, aki nem futamodik meg a nehéz helyzetekben. A roxforti csata alatt is kiveszi a munkát rendesen. Próbálja bebiztosítani az iskola védelmét, részt vesz a halálfalókkal szembeni harcokban is, nem adja fel a reményt, bízik a győzelemben. Diákjai, és úgy gondolom kollégái is felnéznek rá, tisztelik őt. Az egész varázslótársadalom elismert alakja. Érdekes tanóráit kedvelik a diákjai, jelleme szintén belopja magát a roxforti kastélyon belül tanulók szívébe. Egy hihetetlenül melegszívű karakter, ki saját magát és annak biztonságát félretéve megy szembe a sötét erőkkel, hogy szeretett Roxfortját és annak tanulóit, tanárait megvédje. Egy szóval McGalagony professzor, illetve Maggie Smith egy legenda a Harry Potter univerzumban.

szaunamaraton

Nagy Fruzsina: Szerintem McGalagony az egyik legmeghatározóbb karakter az egész sorozatban. Egy nagyon erős karakterről beszélünk, aki minden szempontból kiemelkedő. Egy tehetséges boszorkány, animágus, egy brilliáns tanár, aki egyben szigorú, de mégis a lehető legjobbat szeretné diákjainak, a későbbiekben pedig a Roxfort igazgatója. Ezek mellett pedig a Griffendél házvezetője, aki nagyon a szívén viseli diákjai sorsát, szinte már egyfajta édesanyává válik számukra. Büszke mardekárosként, McGalagony professzor miatt megfordulna a fejemben, hogy akár a Griffendél nem is lenne olyan rossz hely.

Ő lett az egyik legkedveltebb karakter, de miért is?

Réka: Szerintem McGalagony professzor teljes jelleme belopta magát a rajongók és a roxforti diákok szívébe. Ahogy már az előbb is említettem bölcs, igazságos, kiváló házvezető, aki kiáll diákjai mellett (többek között Harry Potter mellett is a történet során), nagyszerű igazgatóhelyettes, majd remek igazgató (amit a könyvekből már sajnos nem tudunk meg, de én úgy hiszem, hogy méltó utódja volt Dumbledore és Piton professzoroknak). Bátorította diákjait céljaik és álmaik elérésében, segítette őket, és megvédte őket a nehéz helyzetekben. Pár hete éppen olvastam egy funfactet róla, ami szintén megmelengette a szívemet. Rajongók állítása szerint azért küldte le a pincébe a roxforti csata előtt a mardekáros diákokat, hogy ne kelljen a halálfaló szüleik ellen harcolniuk a csata során. Ez a gondolat nagyon megtetszett nekem, mint mardekár rajongónak. Ez a tette is bizonyítja a professzor nagylelkűségét, diákjai iránt érzett szeretetét és elhivatottságát. Kiváló tanár, remek ember. Ő mindenki McGalagony professzora, aki egész életét szeretett Roxfortjának áldozta.

Fruzsina: A válaszom egy része szinte az előző kérdés válaszában szerepel, de ezek mellett szerintem nagyban hozzájárult a tanárnő más személyi tulajdonságai is. Itt gondolok olyan dolgokra, mint például a humorára, olykor vicces megjegyzéseire, önzetlenségére. Egy erős női karakter, akik általában kedvelt karakterekké válnak mind a könyvekben, mind a filmekben. Nekem például egyik kedvenc jelenetem az egész sorozatban, mikor a Halál Ereklyéiben megidézi a kő katonákat, hogy védjék meg a kastélyt, majd, mintha nem dúlna háború, a lehető legboldogabban megjegyzi, hogy mindig is ki akarta próbálni ezt a varázsigét. Egyzserűen zseniális. Szerintem bátran kimondhatom mindenki nevében, hogy McGalagony egy kulcsfontosságú szereplő az egész varázsvilágban, s J.K. Rowling is úgy alkotta meg, hogy egy kedvelt karakterré váljon.

Milyen hatása volt McGalagony professzornak Harry Potter fejlődésére?

Réka: Személyes véleményem szerint Harry életében az általunk jól ismert professzorasszony nagyon fontos szerepet játszik. Nem is tudom pontosan, hogyan írjam le. Harry életében Minerva McGalagony egy kimagasló női példa. A fiú életében egészen fiatal korától nem volt jelen egy meghatározó női figura / anya figura, aki a helyes utat mutatná neki, segítené őt, terelné őt a helyes úton. Végül jön McGalagony, na meg persze Mrs. Weasley, akik betöltik ezt a szerepkört Harry életében. A professzorasszony támogatja őt Harry jövendő munkájának elérésében (az aurorrá válásban), segíti őt és a barátait az egyes kalandokban. Az utolsó kötetben, illetve filmben is Harry mellé áll, mikor Piton professzor le akarná őt fegyverezni a roxforti csatát megelőzően. Időt nyer neki, amire Harrynek mindenképpen szüksége van a horcruxok megtalálásához és elpusztításához egyaránt. Harry jellemfejlődésére McGalagony is nagy hatással van. Harry bízhat benne, bármikor fordulhat hozzá, ha problémája akadna.

Fruzsina: McGalagony Harrynek anyja helyett anyja volt (Molly Weasley mellett, természetesen). A tanárnő figyelemmel kísérte Harry életét, segítette, támogatta, s akkor is hitt a fiúban, mikor több ellensége volt, mint barátja. Szerintem a tanárnő hatalmas szerepet játszott abban, hogy Harry azzá váljon, akivé lett.

Milyen örökséget hagyott maga után McGalagony professzor a varázsvilágban, és hogyan formálta a tanárokról alkotott képet?

Horváth Réka: Mint jelenlegi tanárpalánta nagyon inspiráló számomra a jelleme. Szigorú, bár mégis igazságos, megértő, bölcs tanárnő, akihez diákjai bátran fordulhatnak akár személyes problémákkal, gondokkal is. Remélem, egyszer a diákjaim szemében én is egy McGalagony kaliberű tanár lehetek. Az biztos, hogy McGalagony professzor karaktere örökké az emberek, a Harry Potter rajongók szívében él, na meg persze a roxforti diákok sem felejtik el a jóöreg McGalagony átváltoztatástan óráit, igazgatói mivoltát, illetve óriási szerepét a roxforti csata alakulásában. Hihetetlenül intelligensnek, bölcsnek gondolom őt, saját tantárgyában ő volt a legjobb az egész varázslótársadalomban. Óriási energiákkal próbálta átadni diákjainak azt a mérhetetlen tudást, amivel ő is rendelkezett. Sosem részesítette előnyben saját házának tagjait egy – egy más házakból származó diákokkal való konfliktus esetében. A megérdemelt büntetést kiszabta minden személyre, ki rászolgált arra. Diákjai bátran fordulhattak hozzá akár személyes problémák előfordulása esetében is. Segítette őket mindenben, amiben csak tudta. McGalagony professzor a Roxfort boszorkány – és varázslóképző szakiskola szerves része, portréja az idők végezetéig a kastély falain belül fogja várni az újonnan érkező tanulókat. Úgy gondolom a tanárokról alkotott negatív sztereotípiákat kijavítja és semmissé teszi. Nem kivételez, nincsenek kedvenc diákjai, még a saját házából sem. Egy igazságos jellem. Mindenki olyan tanárt szeretne magának az iskolában eltöltött évei alatt, mint a professzor.

Nagy Fruzsina: Biztosra állítom, hogy McGalagony az a tanár volt a Roxfortban, akire hosszú évekig emlékeztek a varázslótanoncok. Az mellett, hogy Dumbledore idejében igazgatóhelyettesként tevékenykedett, így nagy szerepet játszott az iskola életében, de a háború után, már főállású igazgatóként visszaállította az iskola rendjét. Ha van egy Legendás roxforti tanárok című lista bárhol a világon, akkor McGalagony professzor ott szerepel rajta. Szerintem ő az a tanár, akire minden diáknak szüksége van, mind a varázslóvilágban, s mind a valóságban. Egy tanár, aki az mellett, hogy tanít, s leadja az előírt tananyagot, foglalkozik diákjai testi és lelki épségével, támogatást nyújt, s terelgeti a tanulóit a helyes irányba.

Van az életedben olyan meghatározó tanár, mint a varázsvilágban McGalagony professzor?

Réka: Az én életemben is van, vagyis pontosabban volt diák koromban egy személyes McGalagony professzor, az általános iskolai osztályfőnököm. Hatodiktól kezdve került az osztályunk élére, és végül vele ballagtunk el az utolsó iskolai napunkon. Nagyon szerettem a tanító nénit, és szeretem a mai napig. Ő számomra a való világbéli McGalagony professzor. Szlovák nyelvet és irodalmat tanított az osztályunkban, így a hét minden napján találkoztunk vele. Először is remek szlovák tanár volt, másodsorban pedig kiváló osztályfőnök. Az egész osztály nagyon szerette őt. Mindig kiállt az érdekeink mellett, segített minket, ahogy csak tudott. Mindenkor fordulhattunk hozzá. Tudtuk, ha segítségre, esetlegesen hallgatóságra, biztató szavakra van szükségünk fordulhatunk hozzá akár személyes problémákkal is. Támogatott minket céljaink elérésében, bízhattunk benne. Mindig igazságos volt a diákjaival szemben. Szigorú is tudott lenni, de úgy gondolom ez nagyon fontos tanári tulajdonságnak minősül. Diákjai és kollégái mindig is tisztelték őt. Sajnos manapság már nem tanít, ugyanis nyugdíjba vonult miután elballagtunk a kilencedik osztályból, de generációk tagjait tanította hosszú évtizedeken keresztül. Az én szüleimet is tanította egyébként. A mai mapig megismer, ha találkozunk, és mindig megkérdezi, hogy mi újság velem. Számomra ő a követendő példa a tanári szakmámban. Remélem egyszer engem is ennyire tisztelnek majd a tanulóim, mint őt tiszteljük a mai napig.

Fruzsina: Létezik az életemben egy olyan meghatározó tanár, mint Harryék számára a tanárnő. Az egyetemen találkoztam a valóságom McGalagonyával, mindössze férfi szerepben. Nem volt sok közös óránk, de jártam hozzá külön kínaira, így volt alkalmunk jobban megismerni egymást. Imádtam az óráit, könnyen magyarázott, kötekedett, csakhogy kihozza belőlem a legjobbat. Sosem volt egy rossz szava sem, mikor szó szerint az utolsó percekben, éjfélkor, vagy éjfél után küldtem el neki a házit, sőt, legtöbb esetben még válaszolt is rá. Türelmes volt velem, ha kellett, akkor százszor is, szinte már vért izzadva rágtuk át magunkat bizonyos kínai tónus párokon, mert még mindig nem voltam képes helyesen kiejteni őket. Rengeteget köszönhetek neki, mert nagyrészben miatta tartok most ott ahol. Ezek mellett pedig tudtam, hogy bármilyen problémám van, akkor bátran fordulhatok hozzá, mert tudom, hogy segíteni fog, s számíthatok rá, ahogy Harry is számíthatott mindig McGalagony professzorra.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább