Borítóterv: Gocoň László
Újabb és újabb hóbortok, okosságok ütik fel a fejüket, helyenként egymásra licitálnak hajmeresztésben, és a józan halandó embernek az lehet az első gondolata: nem létezik, hogy ezek hisznek a saját hülyeségeikben, biztos csak egy jóízűt oda akartak tekerni a másiknak.
Itt volt például szeptemberben az egyébként évről évre a legkreatívabb óriásplakátokat bemutató budapesti ARC kiállítás, amely egyik poszterének hírnevét néhány politikusnak sikerült a maga szemellenzős és árokásó módján, de mégiscsak úgy felpattintania, hogy azt reklámszakemberek sem csinálhatták volna ütősebben. Az anyasággal járó nehézségekről volt szó a poszteren, mégpedig kendőzetlenül és őszintén. Az erre adott EQ-bajnok reakció az egyes, „problémás” kifejezések átragasztása volt pozitívumokká. Mert hisz anya vagy, ugye, kezed járjon, ne a szád! A gondjaiddal tessél a négy fal között maradni! Márpedig az anyaság nem egy rózsaszín, babaillatú delírium.
Egy ilyen plakát nem a szüléstől, gyerekvállalástól akar eltántorítani, hanem tudatni, hogy ezekkel a gondjaiddal nem vagy egyedül. Egy laza összekacsintás az utcán, ami kizökkent az esetleges szülés utáni depresszióból, és jöhet egy kis megkönnyebbülést jelző sóhaj, ami erőt ad ahhoz, hogy az újdonsült anya elhiggye, a kiharapott mellbimbón és aranyéren túl is van élet.
Hasonlóan értelmes vitákat gerjeszt például a hajléktalanság. Dunaszerdahelyen korábban elhangzott már önkormányzati ülésen, hogy ne tegyünk ki a városba padokat, mert azokat elfoglalják a hajléktalanok! Vagy tiltsuk be a „hajléktalanságot” mint életvitelszerű utcán tartózkodást! Ez rendeletileg létezik is, csak hát betartathatatlan. Ahogy a padok eltüntetésével sem szűnik meg a hajléktalanság, úgy azzal sem, hogy betiltjuk. Hát hol tartózkodjon az a szerencsétlen, egyenesen a túlvilágon?!
Az utcai vagy hivatali „struccpolitikusok” módszere a tématerelő bezzegezés, a védekezés helyetti ellenvád, más szóval a whataboutizmus, illetve egyfajta társadalmi szintű következetlenség számonkérése. Amikor a hajléktalanokkal kapcsolatos városi konferencián elhangzik, hogy a lakos kihívja a városi rendőrt a rendetlenül viselkedő hajléktalanra, majd levideózza őt, hogy bemárthassa. Tényleg? Biztos, hogy ugyanaz a lakos? Ugyanott elhangzott, mekkora a jelentősége a terepmunkát végzőknek, akik individuálisan kezelik egyes emberek szituációit. Pontosan.
Mindenki előtt adott a lehetőség, hogy ne legyen szűklátókörű és korlátolt, sokan mégis önszántukból maradnak azok. Mindenki előtt adott a lehetőség, hogy a körülötte lévők terepmunkása, terapeutája legyen és ahelyett, hogy a triggerpontjait piszkálná önkielégítés gyanánt, megpróbálná lendületbe hozni, hajlítani, rugalmassá, elfogadóvá tenni őket.
