FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Kistejedi utca tulajdonképpen Dunaszerdahely egyik városrészét, az egykor önálló községet jelöli. Kistejed, vagy Előtejed Dunaszerdahely tőszomszédságában korábban kialakult, de napjainkra már hozzá tartozó, vagy vele összeépült Tejed nevű községek egyike. Kistejedi utca: 1900 előtt Felső-, az 1960-as, 1970-es években Nálepka utca. Ján Nálepka a 2. vh. során a Szovjetunióban szervezett szlovák partizánegység parancsnoka volt.
Kistejed, vagy Előtejed Dunaszerdahely egyik elődtelepülése. 1854-ben Szerdahely, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed községek egyesüléséből alakul meg Duna-Szerdahely. A helyiek harcoltak ugyan az egyesítés ellen, de az csupán mihaszna szélmalomharc lehetett. A Kistejedi utca gyerekkoromban egy hosszú utca a gyalogos vasúti átjárótól a Szamártelepig, amelyet középtájban a Fürdő (akkor Mondok Gábor) utca keresztez.
Kistejed nyugodjék édesanyám „szülőfaluja”. S bár abban az időben már korántsem számított falunak, lakóházai még nagyrészt vályogból épültek.
Ezek jellemzően döngölt padlójú, deszkaoromzatú, akár nádfedeles házacskák voltak. Kistejed ezután is megtartotta vidéki jellegét, még a nyolcvanas években is találtam vályogból épült, nádtetős házat. Egy ilyen kistejedi bérházban született édesanyám, a bolt után lévő Grácik-féle ház mellett, két-három házhelynyire a mai Kistejedi- és Fürdő utcai útkereszteződéstől. Városunk egy másik, neves szülöttje Gyurcsik József, a VNB egykori elnöke visszaemlékezéseiben szintén Kistejedet jelölte meg születési helyének:
„Kistejeden születtem, ott kezdődik Dunaszerdahely. Napszámos szegényember volt a szerdahelyiek többsége. Nekem sem volt könnyű sorsom. Hároméves voltam, amikor elhunyt az apám. Anyám mosónő volt, más-más családnál húzódtunk meg albérletben, nem is tudom, hogy tudott öt gyermeket fölnevelni…”
Édesanyámék „csak” négyen voltak testvérek, nagyapám – bár sosem lett párttag – Gyurcsik cimborája volt. Ifjúkorukban együtt napszámoskodtak, dédanyám gazdag családoknál vállalt mosást. Majd, amikor az újonnan felépült szerdahelyi kultúrházban gondnok kellett, Gyurcsik a nagyapámat bízta meg ezzel a feladattal. Jól ismerte őt, feltétel nélkül megbízott benne. Az ún. kistejedi öntudat sosem veszett ki az itt lakók vagy a Kistejedből elszármazók gondolkodásából. Nincs ez másképp manapság sem, én most mégis egy 1942-ben, tehát több mint 80 éve megjelent írásból szemezgetek, mégpedig annak eredeti írásmódját megtartva.
Címe, mily meglepően: Riport a kistejedi öntudatról, amely leckét adott Dunaszerdahelynek. Kistejed, 1942. július 24.
Vonattal érkezik a cikk írója Komáromból Dunaszerdahelyre. A Komárom–Dunaszerdahely vasúti vonalszakasz a mai napig mintegy jelképesen határt képez Dunaszerdahely és Kistejed városrészek között, ahol annak kistejedi gyalogos vasúti átjáróját az öregek anno „vaksorompónak” hívták. A Kistejedi utca ezen vége ugyanis zsákutca. Emberünk leszáll a beérkező vonatról, s megszólít egy állomáson ácsorgót:
– Melyik út vezet Kistejedre?
– Ilyen nincs kérem – mondja – Kistejed meghalt.
– Ejnye, a nemjóját magának! – dörren fel mellettünk egy öblös hang – aszongya, hogy Kistejed meghalt? Ilyet oszt ne mongyon, mer ha bebizonyítom az ellenkezőjét, hát azt nem köszöni meg!
Meglepetve fordulok. Hát egy köpcös, nagybajuszú, csizmás ember szeme szikrázik mellettünk, de úgy ám, hogy az illető, akivel szóbaereszkedtem az imént s aki Kistejed halálát említette, megszeppenve tesz egy lépést hátra.
– Jöjjön az úr, majd én elvezetem Kistejedre – mondja a csizmás ember – én éppen odavaló vagyok.
– Ezt gondoltam – szegődöm hozzá mosolyogva.
– Tuggya kérem – meséli útközben – úgy áll a dolog, hogy ezek a dunaszerdahelyiek szerették volna eltemetni Tejedet. Dehát van ám még tejedi öntudat!
Kisül, hogy Kistejed Dunaszerdahelynek voltaképpen „külvárosa”. Valamikor önálló kisközség volt, de a „csallóközi metropolis” magához szippantotta. Egyesült Dunaszerdahellyel. A tejedi öntudatot azonban nem tudta elpusztítani ez a körülmény. Mikor például az egyesítés után valami utcanévvel akarták megjelölni a falut, a tejedi képviselőtestületi tagok szikrát se engedtek a huszonegyből, amíg Tejedi-utcának nem keresztelték el az új városrészt. De egyéb dolgokban is diadalmaskodott a tejedi öntudat, sőt annyira vitte, hogy nem egyszer magát Dunaszerdahelyt is röstelkedésre késztette.” – írta Nehéz Ferenc. A Komáromi Lapok, 1942. július 25-i száma alapján.
Az írás itt nem ér véget, hanem megérkezve Kistejedre bizonyos Petényi Pali bácsi mesél a kistejedi Hanza-szövetkezet megalakulásáról. Merthogy azt 1933-ban alapították, amikor Dunaszerdahelyen még híre-hamva sem volt a szövetkezetnek. És hogy az egész falu szívvel-lélekkel állt az eszme elé, még a „Szamártelep” egyszerű, igen szegény munkásnépe is megjelent az alakuló ülésen, mert mindenki jegyezni akart a részvényekből. A szövetkezet pedig azóta gyönyörűen működik, saját háza van, s ott tart már, hogy Dunaszerdahelyen két fióküzletet nyitott. A végére maradt a tanulság, miszerint a „kicsi Tejed” leckét adott büszke Dunaszerdahelynek, nemcsak a szövetkezeti eszmét illetőleg… – szintén a Komáromi Lapok, 1942-es bejegyzése alapján.
MÉG TÖBB FOTÓ A KISTEJEDI UTCÁRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
