Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Méry László, „Mecse”
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Riportsorozatunk mai vendége a dunaszerdahelyi Méry László, vagyis „Mecse”, aki a sárga-kék klub iránti elkötelezettségét több időszakra bontva meséli el a Klikkout olvasóinak.
Szervusz Laci, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Első, klasszikus kérdés: hogy kezdődött a saját DAC-sztorid?
Dunaszerdahelyi születésű vagyok. Még 1980 előtt, tehát a divíziós időszakban járunk, talán 6-7 éves gyerek lehettem. Nyugodjék édesapámék vittek meccsre, megvolt a „gázos” partijuk, és a régi falazott öreg óra alatti törzshelyük. A Divízió után jött a Szlovák Nemzeti Liga, arra már tisztán emlékszem: Púchov ellen otthon 2:2, bíróverés, nyugodjék Weisz Misi bácsi akkor lett talán rosszul. Következett a 85/86-os szezon a föderális 1. liga, már magam jártam focira, és a B-közép felé orientálódtam.
Az akkori banda, a rockerek, valójában ők irányították a szurkolást. Nyugodjék „Totesz”, az „Ajkas” testvére, meg a Stano Ondrejička, ők voltak akkor a hangadók. Első idegenbeli meccsem: Nagyszombat. 1986-ban elkerültem Pozsonyba. Felültem egyedül a vonatra, nyakamban DAC-zászlóval – nyugodjék nagymamám varrta nekem. Cífer környékén tele lett a vonat nagyszombati drukkerekkel, mondom, ebből baj lesz! Megérkeztünk, kiszálltam, elkaptak és megzuháltak. A meccsre el sem jutottam, véresen hová menjek? – azóta is utálom a Nagyszombatot, jobban, mint bármelyik más csapatot.
Aztán már mentem mindenhova, volt egy nagyon jó partink: Varga Zoliék, neki az édesapja a ZHZ-ban dolgozott, és a vállalat mindenhova indított buszokat: Nyitra, Besztercebánya, Eperjes, Inter ZŤS, Loki Kassa, Zsolna… Megesett, hogy Pozsonynak nem is volt 1. ligás csapata, de a DAC akkor is ott szerepelt. Vonattal bejártam egész Csehszlovákiát, Prága, Hradec, Ostrava… A ZHZ-busszal, pár koronáért: Varga Zolival, Jávorka Attilával, Vízvári Lacival. Nagyszombatban, 1987-ben a nyitraiak elleni győztes szlovák kupadöntőben. Oda is vonattal, de már nem magam! Az egy akkora emlék, még most is bennem van. Libabőr! Tizenegyesekkel…
[Stendo Vahala, sálalálala… Szerintem minden idők legjobb DAC-kapusa volt!]
Szerintem is. Itt volt nemrég a DAC 120 éves ünnepségén. Ennyi év után viszontlátni őt nagy megtiszteltetés. Majd jött a Csehszlovák kupadöntő Kopřivnicén, persze oda is el kellett utazni. Megadatott, egymás után két kupát is nyertünk. A Spartát sosem sikerült legyőznünk a ligában, de akkor ott a kupadöntőben tizenegyesekkel sikerült.
Európa-kupák: ’87, Young Boys Bern, otthon nyertünk, majd kint sajnos kiestünk. ’88, Östers Växjö, a svéd válogatott kapusával – aki aztán vb-n is szerepelt – hatot kapott. És persze a Bayern München! Egy hétig nem jártam iskolába, óriási ünnep volt Dunaszerdahelyen. UEFA-kupa, Olaf Thon, letette a szabadrúgást és tudtad, gólt kapunk. De a kinti meccsen mi is rúgtunk ám, a Szaban Tibi. Nyugodjék Karol Polák volt a riporter, bemondta: Šoltés. Nem, az a Szaban Tibi! Aztán amikor a müncheniek jöttek, azt sem tudták, hol van Szerdahely. Az első 5 percben meg voltak illetődve, úgy futballoztunk. A bírónak bele kellett nyúlni a meccsbe, kiállította a Szabant, holott nem volt az akkora szabálytalanság! Ma ilyenre sárgát sem kapsz! És nem nyugat-német szurkolók jöttek, hanem kelet-németek. Konfetti, pénztárgépszalag. Mennyi újságot összeaprítottunk már!
A Mičinec, a „pán” futballista, Tiborko! Olyan játékosa soha nem lesz mégegy a DAC-nak! Szívből játszottak, ha azt veszed, az akkori kezdőcsapatból nyolcan Szerdahelyre költöztek, mi több, a mai napig itt élnek.
1990-ben elkerültem katonának Marianské Lázněba, onnét lehettem Chebben meccsen. A Chebnek akkor nagyon jó csapata volt, nyugodjék Bertalan Gabival. Ismertem, mert az öccsével, Lórival nagyon jóban vagyok. Ő szakács, én is annak tanultam ki. Aztán leszereltem… Azok a gyönyörű meccsek otthon: ’92-ben a Sparta ellen, már 3:0-ra vezettünk, aztán majdnem kikaptunk. Velük ’85-ben is nagyot meccseltünk, amikor nyugodjék Medgyes Józsi két góljával 1:3-ról kiegyenlítettünk… ’93 után: megnősültem, megszületett a nagyfiunk, más munkám lett, a DAC-nak sem ment olyan jól, és elmaradozott a futball az életemből.
Mielőtt elindítottam volna a diktafont, említetted azokat a bizonyos DAC-korszakokat az életedben. Az elsőt lezártuk.
Egyértelműen 2008-ban kezdődött a második, a Mohseni-Antal-féle éra, amikor megvettük a szenciek licenszét, és hosszú idő után ismét az 1. ligában szerepeltünk. Rögtön az első meccs megfogott, ott voltam, 3:0-ra vertük a Nagyszombatot. Megtetszett a hangulat, a Kweuke játéka. Volt sógorommal, a Bokros Lajossal elkezdtünk ismét meccsekre járni. Kezdetben a főtribünre, majd jött 2008. november 1-je, és szóba került, hogy: – Te Lajos, nekünk nem itt kéne ülnünk, mi szurkolók vagyunk, ott a helyünk a B-középben!
A következő mérkőzésen már a B-középben voltunk, és onnantól kezdve hosszú évekig a „kemény magban” szurkoltunk. Nagyon szép évek voltak. Úgy 3-4 éve aztán átmentem a C-szektorba, oda szól a bérletem.
Rengeteg emlékem van, az a sok on tour például: Aranyosmarótra, Nyitrára, Szenicére, Máriatölgyesre több mint ezren utaztunk el. 5-6 busz, autók, amikor beért a konvoj eleje Szenicére, a vége még Nagyszombatnál volt.
Miavára is sokat jártunk, istenem, az a három egyforma „Lego”-stadion: Miava, Nyitra, Szenice… Megszületett a kisebbik fiam, s ahogy megszületett, rögtön focit nézett. Talán 4 éves sem volt még, amikor elvittem először DAC-meccsre és onnantól kezdve folyamatosan jár.
Még a Mohseni-éra első évében történt: utolsó meccs otthon, nyílt titok volt, hogy a játékosok nem kapnak fizetést, így nem akartak pályára lépni. De volt az öltözőben egy kemény Pinte Attila, a csapatkapitány, aki megmondta: – A szurkolók miatt ki kell menni! – 6-7 ezer ember járt akkor, kiálltak és 1:0-ra nyertek. Aztán tavasszal az első hazai mérkőzés a Ligetfalu ellen, akkora felhajtást még nem láttál: tévés meccs, lovas bemutató, helikopter hozta a Dacikát, csak éppen 4:0-ra kikaptunk. Elindultunk lefelé a lejtőn, nem volt ez kellőképpen átgondolva. Volt ott pénz, csak valahova eltűnt. Mi azért jártunk, igaz, szinte hetente cserélődtek a futballisták és a lelátó is halkabb lett.
Azelőtt mindenhol ott voltam, de amióta megnyitottuk a panziót, sajnos csak a hazai találkozók maradtak. Visszatérve 2008-ra, a szurkolóverés után lezárták a stadionunkat, és mögötte néztük a rózsahegyiek elleni meccset kivetítőn. Vagy 3 ezren, legalább! Vesztésre álltunk, de volt egy Kweukénk, aki megfordította a meccset. Utána kiugráltak közénk a játékosok, az mekkora buli volt! Otellóval mint cápó, Zoltánka akkor még csak dobolt. Majd a következő években jött a hanyatlás, a bojkott, a „game over”. Aztán meg Világi úr…
Tehát időszakok Mecse barátom életében: a Világi-éra, 2014-től napjainkig.
Bejelentette, hogy átveszi a DAC-ot, nagy öröm volt. Már éppen kezdtem elveszteni az érzést, hogy de jó DAC-meccsre járni. Utolsóként vette át a DAC-ot, ráadásul 6 pontos büntetéssel. Elhívta a Szabó Ottit, Straka Gabit és felcsillant a szemünk. Menten lett foci, de nézők is! Emlékszel a Nyitra ellen szakadó esőben? Mint a heringek úgy álltunk. 1:1 lett, akkor kezdtük énekelni a Nélküledet. Végül bennmaradtunk és újból feléledt a fociláz Dunaszerdahelyen. Jó meccsek voltak, még a régi stadionban le tudtuk győzni a Slovant, a Zsolnát… Aztán 2016-ban elkezdődött az Aréna építése.
Mindeközben megjártuk Szencet, az egy kicsit szomorú epizód, mivel ott egyszer sem nyertünk. Utolsó meccsen 6:0-ra kikaptunk a Zsolnától. Akkor mondta a kisfiam: – Ugye apu, többet ide nem jövünk? – Nem kisfiam, két hét múlva már otthon játszunk a Trencsénnel.
Megint szakadó esőben, de ezúttal 2:0-ra nyertünk. Živković rúgta az első gólunkat az új stadionban. Bevágta a labdát, a hálóról csak úgy repültek az vízcseppek. Akkor már megvolt a falatozóm a Nemesszeg utcában. Bejött a Kwin, evett és mondta, hogy milyen jó. Aztán jött másnap is, hozta a Davist, harmadnap már jött a Sarr is. Rengetegen lettek. Kisfiam, Márk meg úgy örült, lehetett 7-8 éves, lekezelt mindegyikkel. Ő is a DAC-ban kezdte mint kapus. Azóta is focizik, de már hátvéd poszton a várkonyi ifiben. Első helyen állnak, megválasztották őt csapatkapitánynak.
Ezek a játékosok annyit tudtak enni, viszont volt is erőnlét. Megmondom neked, a Ramirez megevett 30 deka húst, 2 tükörtojást és 4-6 gombóc rizsát. De volt is ereje, tudott futballozni. Szerintem az egyik legjobb csatárunk volt a Bayóval, Kweukével, Krstovićcsal. Nem sok volt belőlük, viszont rájuk emlékezni fogunk. Ahogy egy Kalmár Zsoltira is például, Schäfer Andrásra, Ronanra…
Hozták a dresszeket, a gyerek örült. Megnyitották a MOL Arénát, a B-közép alsó soraiban pár évet lehúztunk. Márk nagyobb lett, már maga jár, így Juhos Ricsi barátommal megyek minden meccsre. Előtte leülünk 1-2 sörre, odafelé és visszafelé is megbeszéljük a focit.
De mostanában… A Hyballa alatt akkor is mosolyogva mentünk haza, ha kikaptunk. Trencséntől kikaptunk 3:0-ra, viszont olyan focit játszottunk, hogy meg is verhettük volna őket 5:3-ra. Nem, mint legutóbb a Zsolna ellen 0:3, közünk nem volt ahhoz a találkozóhoz, sajnos! Vagy a Poprád elleni kupameccs anno, még László Csaba alatt. Az is egy olyan meccs volt, hogy volt 70 helyzetünk, mégis kikaptunk 1:0-ra. Szintén egy kupameccs a Szenice ellen idegenben: Ljubičić kirúgta a stadionból a tizenegyest, pedig már foglaltam szállást a poprádi kupadöntőre! – elúszott. Megint egy álom szertefoszlott, és azóta is mennyiszer?! Jövőre a mi stadionunkban rendezik a kupadöntőt, de ezzel a játékkal biztos nem mi játsszuk. Holott egyénileg nincsenek rossz futballistáink, csak nincsenek csapatként összerakva. Töretlenül járunk focira, szeretném megélni a szebbet, jobbat, és egyszer majd a bajnoki címet is! Az egy nagy álom, régi szerdahelyiként, remélem a Világi úrnak is!
Ezek a vágyak. De vajon mit jelent neked maga a DAC?
A sporton belül szinte mindent. Nekem nincs és nem is volt más csapatom, csak a DAC! Nem azt mondom, hogy nem nézek meg egy Liverpool-Chelsea meccset a tévében, nagyon szeretem például a válogatott mérkőzéseket, a vb-ket, Eb-ket, de klubszinten csak DAC-szív van! Mint szerdahelyi elmondhatom, hogy a csapatommal voltam szinte mindenhol. Valaki szurkol egy Barcelonának és lehet, az életben nem volt még Barcelonában. Ha válogatott élőben, akkor csak a magyar labdarúgó-válogatott. Én még szlovák meccsen talán nem is voltam.
A magyarokra szívesen elmegyek, a Rossi miatt is. Nálunk volt edző, nagyon sajnáltam, hogy elvitték innen. Ha ő marad, bajnokot csinál a DAC-ból!
Látod, a magyar válogatottból is mit kihoz! És nem röstelli berakni a fiatal játékosokat, akár a 2. ligákból. Mint a DAC-ban egy Bősze Levente például, esélyt kell adni a fiataloknak. Amit hiányolok, hogy az itteni srácokat nem építik be a nagycsapatba. Pedig volna kiket, Rózsahegyen négy dunaszerdahelyi is van: Domonkos, Tučný, Malý, Szolgai. Ott jók? A Bari Krisztián Zsolnán?
Hálistennek, ha meccsélmények, akkor van miből meríteni. Nem akarom elhinni, hogy a Világi úrnak ez, ami most van, jó? Van miből merítenünk, viszont ezek még mindig nem azok a bizonyos nyolcvanas évek. Az akkori rigmusok: Akárhogy is fáj, Déácé a sztár! Édesanyám, kedves anyám… Nekünk még van mire emlékeznünk! Néha sajnálom a mai fiatalokat, főleg, amikor írják, hogy fiatalok vannak a B-középben. Miért, mi hogy kezdtük annak idején? Ők a jövő, azért van ott Mucsesz, a cápó, hogy irányítsa, tanítsa őket!
Élesebb a kard a kéznél, jobb a harc a szenvedésnél! Köszönöm szépen a beszélgetést, Mecse barátom. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
