POÓR TIBOR: A mérkőzés szimpatikus magyar offenzív vállalkozásokkal kezdődött, és ez az időszak meg is töltötte némi optimizmussal a gondolatainkat a meccs végkifejletével kapcsolatosan. Ami viszont azután következett, azt szerintem hosszú ideig unikumként jegyzik majd a foci történetében. A hátborzongató jelenetek a cserepadon, amelyek felidézték az idei Eb-n történteket, önmagában is nehezen emészthetők, kezelhetők. Itt megjegyzem, mihamarabbi gyógyulást és visszatérést (nem csupán a sportra gondolok) kívánok Szalai Ádámnak. Az említett unikumhoz visszatérve – már-már egy szürrealisztikusnak számító kombinációt kellett megemésztenie a magyar csapatnak – Szalai kritikus helyzete és az ezt követő azonnali büntető. Pusztító jobbegyenes és balegyenes…
Mindezek után szerintem nehéz nem megdicsérni a csapatot azért, hogy egyáltalán folytatták a meccset.
Az eredmény reális volt, sőt, tekintettel Dibusz kiváló teljesítményére, a zsinórban gyártott hazai nagy helyzetekre, és a fokozódó holland dominanciára, benne volt a pakliban egy féltucat is.
A holland csapatnál kiemelném az offenzív játékot, a védekezésük viszont nem volt egyensúlyban a támadó résszel, de erre talán ezen a meccsen nem volt szükség. A magyar válogatott helyenként tetszetős és jól kivitelezett gyors kombinációkat mutatott be, de ilyen meccsen szükség van arra, hogy huzamos, hosszabb időtartamú dominanciát kényszerítsen egy csapat az ellenfélre. Erre szerintem nem volt tegnap a válogatottunknak. Végeredményben egy, az aktuális erőviszonyokat tükröző mérkőzést láttunk. Ami egyben nem jó jel, mert amíg a magyar fociközeg némileg leragadt a jövőt illetően a neveknél (legyen az edzői vagy játékos név), a focivilág borzasztó gyorsan halad a gyakorlatban. Említsem meg akár csak a svéd válogatottat, amely félelmetes dinamikus, agresszív és gyilkos iramú teljesítményeket mutatott be a szlovákok ellen.
Nekem az a képlet jön össze, hogy a magyar válogatott a határait súrolva komoly munkát tesz le a pályán, de a világ (a második vonal is) borzasztó gyorsasággal halad előre és távolodik…
MARCZIBÁL LEVENTE: Parádés kezdéssel indult az amszterdami mérkőzés – amit a magyar szurkolók ezúttal kihagyni kényszerültek -, hiszen már az első támadásból hatalmas helyzet alakult ki –igaz, lesről –, a harmadik percben pedig Szoboszlai nyargalt a baloldalon, és immár jogosan szerezhetett volna vezetést.
Pár perccel később aztán felkavaró képsorok következtek, a Rossi stábjához mindössze egy hónapja csatlakozó Szalai Ádám ugyanis a kispadoknál lett rosszul, és immáron az ő egészsége volt az egyetlen igazán fontos téma. Ezt követően a csapat dönthette el, az események fényében folytatni kívánják-e a találkozót, és a döntés hamar megszületett, annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, a történtek beárnyékolják majd az egész estet. Talán Rossiékat is meglepte, hogy a folytatást követően a játékvezető a monitorhoz vonult, majd visszanézve egy élőben még ártatlannak tűnő esetet, büntetőt ítélt – „bal sors akit régen tép…” – 1:0. A következő percekben mindkét oldalon fejesekkel veszélyeztettek a csapatok, jelezve, hogy továbbra is nyíltabb foci várható, mint a budapesti odavágó során. A ráadás utolsó perceiben aztán az egész meccsen kissé indiszponáltan játszó Nagy hibája után a hollandok újabb büntetőhöz jutottak, és ezúttal sem hibáztak. A második játékrész hasonló játékképet hozott, a magyar válogatott továbbra is kulturált labdakihozatalokra törekedett, szórványos, de szervezett kontrajáték mellett, míg a hollandok labdával domináltak az ellenfél térfelén. Ennek eredménye két lőtt gól és két kapufa hazai oldalon, illetve egy nagyobb helyzet a másikon.
Ha az összképet nézzük, akkor az ellenfél kapujáig meglepően könnyen jutott el a válogatott, ám az ott tapasztalt helyzetkihasználás és a védekezésben elkövetett egyéni hibák döntöttek. Így a válogatott a keddi eredménytől függetlenül már biztosan harmadik helyen végez csoportjában, és várhatja az A-ligában maradásért vívott párharcban esedékes ellenfelét.
A legfontosabb azonban Szalai Ádám egészsége, aki oly sok örömet okozott már a magyar szurkolóknak, és remélhetőleg nagyon sokat fog még edzőként is. Mielőbbi felépülést kívánunk!
