A cikk megjelent a Klikk Out 2024/11. számában.
Borítóterv: Gocoň László
Nincs üdítőbb dolog annál, mint teli pofával megmondani a másiknak, bárkinek, hogy hol, kivel és hogyan éljen, mit tegyen, mit csinál rosszul és még sorolhatnánk. Tahónak lenni emberi jog, legfeljebb nem túl szimpatikus. A tapintat, a mértékletesség és a józan ész nem az idei év szavai, és vélhetően nem is az elkövetkezendőké.
Épp e sorok írásakor derült ki, hogy Amerikában végre újra Kánaán jön, a világ ráncai pedig kisimulnak. Lehet nyújtani a markunkat az ég felé, hiszen csillagok fognak hullani a kezeinkbe. A józan emberek meg végre elnyerik méltó büntetésüket.
Nemrég az NFG-ben járt egy szlovákiai magyar fiatalember (a lap hasábjain interjú is olvasható vele), aki vette a fáradságot, és elment a görög-török határra, ahová innen még a madár se jár. Embertelen bánásmódot dokumentált a menekülőkkel szemben, és még mielőtt a whataboutisták megkérdeznék, vajon nem volt-e jobb dolga, illetve hogy nincs-e elég gond itthon, amit meg kéne oldani, azt azért megjegyezném, a helyzet az, hogy minimálisan a fejekben sokan nálunk is támogatnák, ami ott megy. Behelyettesíthetők vagyunk tehát azoknak a határőröknek tetteibe, akik embertelen körülmények között hagyják magukra a vagyonuktól és méltóságuktól megfosztott, dehumanizált menekülteket. Ez létezik és ezt sokan közülünk támogatják, csak azért nem lehet nyilvánvaló, mert nem törvényszerű, és azért mégiscsak hogy nézne ki, ha mindenki szeme láttára csinálnák és felvállalnák.
A menekültek, bevándorlók, használjuk bármelyik kifejezést, olyan emberek, akiknek – mint az a beszélgetésünk során is elhangzott – a puszta létük jelenti az inváziót és a fenyegetést. Ahogy az tavaly mifelénk is kiderült, a csilizközi falvakban látott, út mellett sétáló, urambocsá’ üzletbe, benzinkútra betérő példányokról úgy tudósított a csallóközi nép, mint a hegyekből a falvakba letévedő medvékről. Megközelítésük előre nem látható veszélyeket rejt magában, sokak szerint bizonyára a legjobb lenne nem humánus módon „befogni”, hanem figyelmeztetés nélkül kilőni őket.
Így lesz egyre kellemetlenebb hely a világunk, ahol folyamatosan egy megcélzott ellenségkép általi fenyegetettségben élünk. Veszélyben a többség vallása, neme, talán még a bőrszíne is. Félelemben élünk, mert félelemben kell élnünk, közben pedig mindenki a hősöket keresi és szereti a saját buborékában. A határ-, élet- és identitásőröket, a politikusokat, akik mentőöv helyett vasmacskát dobnak mindenki nyakába. De legalább Amerika újra a régi lesz, vagy mi…
