A mai ismereteink szerint a világunkban sok mindenből sok van, de talán igazságból van a legtöbb. Mindenkinek megvan a maga igaza, a saját, külön bejáratú véleménye, a maga valósága. A világ viszont nemcsak fehér és fekete, nemcsak jó és rossz, a dolgok, a történetek sokféleképpen, sok szögből nézhetők, láthatók és láttathatók. Erre teszünk ma újra kísérletet a Klikkout Sokszög című műsorában.
Mai beszélgetőtársaim verséneklők. Meggyőződésük, hogy a dalaikba vetett hitüket a közönség szeretete táplálja. Aki volt már KOR-ZÁR koncerten, bizonyára érti, miről is van szó, hiszen megtapasztalhatta azt a családias légkört, amely a színesre hangszerelt zenéjükben, költői gondolatokon szárnyalva jut el a beteljesedésig – egyfajta ünneplésig. A KOR-ZÁR verséneklő együttes 1989 óta létezik, azaz idén harmincöt esztendeje közvetíti megzenésített formában az ember legszemélyesebb, legtömörebb, legemelkedettebb kifejezési formáját, a verset. És hogy mi fért bele harmincöt esztendőbe, mit sikerült véghez vinni, és hogy melyek lennének a további tervek, kihívások, arról beszélgetünk ma Miklósné Zsapka Mónikával, Zsapka Zsolttal és Zsapka Attilával, azaz a KOR-ZÁR együttes „alapító anyáival és apáival”.
Sziasztok, üdvözöllek titeket! Nemcsak azért örülök nagyon ennek a találkozásnak, mert beszélgethetünk, hanem azért, mert vagytok, léteztek. Rögtön az elején el kell mondanom, hogy nagyon nagy példakép vagytok: biztosan nem vettem volna a verséneklés gitárját a kezembe, ha édesapám egyszer egy rendezvényről nem hoz magával egy kazettát, amely az első hanghordozótok, az Őrizzetek meg volt. Rongyosra hallgattam – nagyon tetszett, hogy valaki ilyet csinál. Kicsit beszélgessünk most arról, hogyan is kezdődött, indult ez a dolog: harmincöt évvel ezelőtt, 1989-ben, a rendszerváltás idején hogyan született meg a KOR-ZÁR?
Zs.A.: Zenekarként tulajdonképpen a bársonyos forradalom volt a bölcsőnk, mert abban az időszakban főiskolai diákok voltunk Nyitrán. Mi, hárman mindenképpen, és a régi tagokból is néhányan. Valójában nagyon szép korszak volt az diákként, nem jártunk iskolába, inkább elbarikádoztuk az egyetemet. Felváltva jártunk őrködni és a hosszú, unalmas őrködés alatt énekeltünk, zenéltünk a barátainknak, diáktársainknak. Valahogy így alakult az ki bennünk, hogy ezt a forradalom után is jó lenne folytatni. Elkezdtünk verseket énekelni, saját dalszövegekkel is próbálkoztunk, de aztán rájöttünk, hogy a versek sokkal szebb szövegeket adnak nekünk.
Mivel mi akkor nagyon szerettük a forradalmat, úgy gondoltuk, hogy a nevünkkel is ez előtt szeretnénk tisztelegni. Ezért lettünk KOR-ZÁR, merthogy akkor lezárult egy korszak, ami ellen mi nagyon harcoltunk.
A kalózkodásnak is van bizonyos értelmezése a nevetekben, ha jól tudom.
Zs.Zs.: Igen, de kicsit még visszább mennék az időben, ugyanis Attilával az unokatestvéri családi kapcsolat révén rendszeresen találkoztunk havi szinten, mivel más-más faluban éltünk. 1987-ben Attila mutatott egy dallamot, akkor középiskolásként éppen Tompa Mihály A gólyához című versét vettük. Attila eljátszotta a dallamot, és mivel nekem nagyon tetszett, megtanultam, a magam módján még le is tudtam játszani. Attila akkor már gitározott, én még csak próbálkoztam. Havonta egyszer egy síp segítségével felhangolta a gitáromat, ez pedig többé-kevésbé kitartott. A lényeg, hogy az a bizonyos dallam teljesen ráfonódott a versre. Ez volt az első KOR-ZÁR-dal, ha lehet ezt így mondani, bár akkor még nem voltunk KOR-ZÁR, és a Kaláka Nemzetközi Folkfesztiválon sem ezzel a névvel indultunk 1990-ben. Akkoriban Zsapka Attila és barátai volt a nevünk, mert mindig Attila szervezkedett, és az ő neve szerepelt az összes kérvényen. A színpadra lépés előtt Rózsa Péter műsorvezető azt mondta, ilyen névvel azért mégse szerepeljünk. Megkérdezte, nincs-e valami más ötletünk a tarsolyunkban. Volt nálunk még az előző nap elfogyasztott konyakból, amely a Korzár, tehát magyarul a kalóz nevet viselte, így beugrott a KOR-ZÁR név, hiszen akkoriban egy korszak lezárult. Szerencse, hogy nem Napóleon konyakot fogyasztottunk előző este.
Az is egy érdekes együttesnév lett volna. Moncsi, neked is van családi vonatkozásod, hiszen testvéred, Attila és az unokatestvéred, Zsolt is a zenekar tagja.
Zs.M.: Ha visszagondolok a gyerekkoromra, én is ebben a világban nőttem fel. Akárhányszor megjelentünk Zsoltiéknál, vagy ők nálunk, mindig a gyerekszobában kötöttünk ki pár mondat után, megszöktünk a szülőktől. Szebbnél szebb alkotások születtek, ők gitároztak, énekeltek, én meg próbáltam bekapcsolódni. Engedték is, hogy velük énekeljek, többek között a Csíkos elefánt című fantasztikus mű is ott, abban a szobában született.
Én a zenekarba már egyetemista koromban kerültem be, szintén Nyitrán tanultam. Nagyon büszke voltam rájuk, az egyetemen mindig azzal villogtam, hogy a testvérem és unokatestvérem játssza a legnagyobb bulikat. Az egyetemen, de főleg a kollégiumban kimondottan ikonikus alakok voltak a rokonaim, főleg a sok lány között, akik nagyon szerették őket. Ahol megjelentek, ott remek buli kerekedett.
Nyitra több zenekar forrását is adta: a Ghymes is onnan indult… Amikor a KOR-ZÁR komolyra fordult, és az etalon Kaláka is elhívott Benneteket, jó volt, hogy családi közösségben tudtatok alkotni, működni?
Zs.A.: Persze, és igazából szerintem az tartotta és tartja a mai napig is össze a zenekart, hogy ez nemcsak egy brigád, hanem egy rokoni, baráti társaság. Kompromisszumokat is kötöttünk, hogy ez ilyen formában megmaradhatott egész mostanáig.
Az évek során komoly munkát tettetek le az asztalra. Nyolc hanghordozót adtatok ki, egy olyan korszakból indulva, amikor még kazettás magnókon szólt a zene. Ezt követi a CD-időszak, most pedig, ha megnézzük a videóklipeket és az egyéb dolgokat, már egészen más platformokon jelennek meg a zenék. Menjünk végig az albumokon! Az első volt az Őrizzetek meg, amelyet a Tajtékos ég követett…
ZS.M.: A harmadik és a mindmáig egyetlen gyerekalbumunk, a Hangraforgó volt. Ezután jött Az én falkám, a Búcsú a holnapért, a kortárs költők verseire íródott Mozi, majd a néhai Kátai Zoltán barátunkkal egy karácsonyi album, a Karácsonyi ének, az utolsó pedig a KOR-ZÁR jubileumi harmincas albuma, ami egy válogatásalbum, néhány új dallal.
A harmincöt év még gombócból is elég sok lenne, ráadásul egy olyan műfajról beszélünk, amiről ti is azt mondtátok, hogy nem egy népszerű műfaj. A verséneklés nem egy népszerű műfaj? Hogy éltétek ezt meg az elmúlt harmincöt évben?
Zs.M.: Szerintem ez egy nagyon rétegműfaj. Nem biztos, hogy azért nem jut el a nagyközönséghez, mert nem értékes, hanem mert a nagyközönség nem vevő rá. Aki szereti, olvassa a verseket, annak ez mond valamit. A megzenésítés, amihez mi nyúltunk, nem annyira populáris, nem túl hangos és nincs rockosított elemekkel sem megtűzdelve. Szerintem ez csak a társadalom egy bizonyos rétegét érdekli.
Úgy gondolom pedig, hogy a megzenésített verseiteken nemzedékek nőttek fel.
Zs.A.: Igen, azoknak egy rétege. A falunapokon nem igazán húzónév a KOR-ZÁR, megvan a magunk kis saját, jól behatárolható közönségünk.
Zs.M.: Nem töltünk meg arénákat és sportcsarnokokat, de szerintem ugyanez érvényes a műfaj olyan húzóneveire is, mint például a Kaláka.
Verset azért mindenki olvas, akár kötelességből is, hiszen már az iskolában elkezdünk verseket tanulni. Ennek ellenére miért van az, hogy ez egy rétegműfaj? A kémiai képleteket, biológiai dolgokat elfelejtjük, de a vers egy rendkívül ösztönös kifejezési forma…
Zs.Zs.: Az, hogy az iskolában kötelező verseket tanulni, lehet, hogy sok emberben visszatetszést vált ki… Lehet, hogy akkor nem hangolódik rá, de a későbbiekben megtalálja ezt. Számtalan olyan példa volt, amikor azt mondták egy koncertünk után, hogy annak a hatására elkezdtek verseket olvasni, esetleg megtalálták Adyt vagy József Attilát. De ennek ellenére ez egy továbbra is nagyon szűk réteg.
Elmondtátok, hogy ez a zenekar egy összefogottabb közösség. Ha visszanéztek az elmúlt harmincöt évre, mit adott nektek a verséneklés? Nem csak koncerteket, lefogott akkordokat, jó pillanatokat, hanem a vers, mint olyan?
Zs.Zs.: Nagyszerű érzéseket. A vers a gondolatok a költő által kivetített olyan esszenciája, amely gyönyörű. Ha különböző hangulatban olvassuk, akkor mindig találunk benne valamit.
Ha megérintett és magával ragadott, akkor nem tudsz tőle szabadulni, akaratlanul is új költőket keresel. Verset olvasni nagyon jó érzés számomra, mély gondolatokat ismerhetek meg.
Ezek szerint akkor nevel is.
Zs.M.: Igen, és egyfajta önkifejezést is jelent. Szerintem nagyon sokan éljük át, amikor van bennünk valami, de nem tudjuk azt kifejezni. Ha ilyenkor szembe jön egy vers, amelyben valaki képes volt szavakba önteni, amit most érzek, az egy önkifejezés is. És ha rátalálunk arra a versre, az nagyon meg tudja érinteni az embert. És ha ehhez még egy dallam is párosul…
Zs.A.: Számomra például ez a legérdekesebb az alkotásban. Nekem picit egyfajta verselemzést is jelent az alkotás. Ha elkezdtek foglalkozni egy verssel, már első olvasatra érzem, hogy van-e benne zene. És ehhez még csak végig sem kell olvasnom. Azt vallom, és ez a meggyőződésem is, hogy mindegyik költő valahol zenész is. A vers maga is zenélni kezd és teljesen ösztönösen próbálom ráöltöztetni a dallamot, ez által eléneklem akár százszor is. Tudatosan sosem elemzem ki a verset, nem gondolom át a szimbolikáját, a gondolatiságát, inkább hagyom, hogy sodorjon magával. Amikor százszor, ezerszer elénekeltem magamban és úgy érzem, talán készen van, nagyon gyakran akkor jövök csak rá, miről is szól valójában a vers, nem pedig az elején. Számomra ez a legérdekesebb magában a verszenésítésben.
Nekem rengeteget adott, hogy a verstanórákon úgy kellett verseket megtanulnunk, hogy mondani kellett hozzá a ritmikáját is. Rengeteg olyan vers jött így, aminek már csak dallamot kellett találni. Mostanában már máshogy csinálom, ha találok a kortárs irodalomból egy verset, elmentem a telefonomba, hátha lesz még vele dolgom. Lehet, hogy még versének is születik belőle, de most már kicsit másképp keresgélek. Visszatérve a KOR-ZÁR zenekarra, sok mindenki megfordult nálatok, sok mindenki muzsikált veletek. Most, hogy harmincöt esztendős az együttes, azért is szerettem volna elbeszélgetni veletek, mert úgy tudom, koncertturnéra indultok. Több helyen is láthatók lesztek, többek között Dunaszerdahelyen is, méghozzá november 14-én, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola koncerttermében. Mi az, amit majd hallhatunk, láthatunk tőletek? Mi az, ami egy zenekart harmincöt esztendősen útnak indít? Mit akartok még mondani a szép jubileumon túl?
Zs.A.: Vannak alapdalaink, amelyeket szinte minden egyes koncertünkön eljátszunk. Ezeket a közönség és mi is nagyon szeretjük, bármikor, akár hónapok múltán, gyakorlás nélkül is elő tudjuk ezeket adni. Ezeken túl összeszedtünk olyan dalokat, amelyeket régen sokat játszottunk, szerettük és úgy éreztük, hogy a közönség is kedveli, de félreraktuk őket, most pedig elővettük. Néhányat át is kell hangszerelni, mert akkoriban még más felállásban játszottunk, más felfogásban hangszereltünk.
Úgy gondoltuk, hogy a harmincöt éves jubileum kapcsán nem adunk ki egy válogatáslemezt, ami a harmincasra megtörtént, hanem egy teljesen új albummal szeretnénk jelentkezni. Ezt már valószínűleg nem CD-n, hanem valamilyen internetes formában fogjuk közölni.
Ez az album ennek az évnek a gyümölcse lesz?
Zs.A.: Ennek az évnek a gyümölcse lesz, de a koncertműsorban elhangzanak majd róla dalok.
Ezek teljesen új dalok lesznek, vagy a régiek áthangszerelése?
Zs.A.: Teljesen újak lesznek.
Zs.Zs.: De természetesen lesznek közöttük olyanok is, amelyek vázlata már ott volt a fiókban, és most előkerültek. Dolgozunk rajta, hogy összejöjjön. Jelenleg szerkezetileg próbáljuk meg a saját magunk képére formálni a dalokat.
Más szóval nyűglődtök?
Zs.Zs.: Igen, talán ez a legjobb kifejezés rá. Azonban a határidő nagy úr, az majd összerántja a produkciót.
Zs.M.: A nyűglődés szerintem annak is köszönhető, hogy elég nehéz összehozni a próbákat. Sokan, jelenleg heten vagyunk a zenekarban. A fiúk profik, más zenekarokban is játszanak, sőt önálló műsoraik is vannak. Jópáran tanítunk is, így elég nehéz összehangolni a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen. Atinak komoly munkája van ebben, próbálja menedzselni ezt a részt: próbákat hoz össze, koncerteket szervez.
Elmondtad, hogy a KOR-ZÁR-ból egyéb produkciók, a zene világában való, egyéb kalandozások is kinőttek.
Zs.A.: Elsőként én kezdtem el, hogy nemcsak a KOR-ZÁR létezik, szerettem volna ezt a műfajt zenekaron kívül is művelni. Szeretem a retrót, a régi slágereket. Annak idején a KOR-ZÁR tagjai megegyeztek, hogy nem fogjuk más dalait énekelni, csak a sajátjainkat, viszont én szerettem volna ilyesmit is csinálni. Ezért volt a kikacsintás, a másik ok pedig az volt, hogy szerettem volna ezzel iskolákra is menni. A KOR-ZÁR egyrészt túl nagy csapat ahhoz, hogy eljussunk az iskolákba, másrészt pedig mindenkinek van civil foglalkozása is. Kipróbáltam magam egy szál gitárral, majd ehhez is kerestem társakat és nagyon sokat jártam az iskolákat.
Zsolt, a zenei kikacsintás nálad is megvan, hiszen a Vásárúti Dalárda a szívednek kedves projekt, amely szerintem mindannyiunk örömére szól.
Zs.Zs.: Igen, behúzott az is. Énekeltem a vásárúti vegyeskarban, amely viszonylag sok évig működött. Majd megszűnt, de a férfiak ottmaradtak és kérdőn néztek rám, hogy most mi legyen.
Elkezdtünk katonadalokat és egyéb más dolgokat énekelni, de ez is a szívemhez nőtt, ez is a zene egyik arca az életemben.
Teljesen más, ha az ember különböző stílusban is kipróbálja magát. Mint mindenhol, ott is kell egy csapat.
És valaki, aki ezt összefogja, mozgatja.
Zs.Zs.: Oda-vissza alapon működik, én is alakítom őket, ők is alakítanak engem.
Mónika, te tanárként dolgozol a komáromi Marianumban. Ott mennyire van jelen a zene?
Zs.M.: Nem azt tanítok, történelemszakos tanár vagyok. Az iskolának megvan a zenéhez való kapcsolódása, van egy nagyon híres kórusunk, amelynek Orsovics Yvette a vezetője. Aki ismeri őt, tudja, hogy vasfegyelmet tart. Szerintem nagyon ügyes, zenei tehetséggel megáldott gyerekeink vannak. Rengeteg hangszeres zenész is van közöttük. Össze lehetne ott hozni egy jó kis sulizenekart, de mindig, mikorra ez kinőné magát, addigra elballag egy réteg, évfolyam, de mindig jönnek újak. Meglátjuk, mi lesz belőle. A diákönkormányzaton belül azért egy-egy kultúrműsor kapcsán megvillantják a tehetségüket, akárcsak a kórus a fellépésein. Viszont ez nem az én érdemem, hanem a gyerekeké.
Viszont mindezeket azért a KOR-ZÁR-ból táplálkozva is teszitek, mert mindenki ebből is hozza azt a zenei produkciót, azt a pluszt. Említettétek, hogy heten vagytok jelenleg a zenekarban. Ki mindenki muzsikál most veletek? Sajnos van olyan is, Fujas Andy, aki már az égi zenekarból hallgat titeket. Ki lépett a helyére, erősítve a projektet?
Zs.A.: Andy nagyon meghatározó zenei alakja is volt az együttesnek. Nemcsak emberileg, de zeneileg is nagyon sokat tett hozzá a zenekarhoz az egyéni basszusgitáros-bőgős stílusa. Nagyon nehéz volt őt pótolni, de szerencsére találtunk egy megfelelő embert Farnbauer Péter személyében. Bár még nem biztos, hogy technikailag meg tudjuk oldani, van egy olyan tervünk, hogy a mostani koncerten egy dal erejéig visszahozzuk Andyt is az énekhangjával, és a zenekar pedig kíséri őt. A zenekar többi tagjai Sipos Dávid, aki szaxofonon játszik, Kovács László pedig a dobosunk.
Említsük meg Madarász Andrist, aki mindenképpen egy meghatározó hangszerese a zenekarnak: vele először az egyetemen találkoztam, ahol nagyon büszke voltam magamra, hogy tudok gitározni, egészen addig, amíg le nem ültem mellé zenélni…
Zs.A.: Ezzel én is így vagyok. Ha leülök mellé gitározni, inkább leteszem magam mellé a hangszert, mert rájövök, hogy nem érdemes.
Ilyenkor jön elő, hogy én csak hangszertulajdonos vagyok.
Zs.Zs.: Óriási tehetség, bármilyen hangszerhez is nyúl. Minden szépen szól a kezei közt, meghatározó formát adott a KOR-ZÁR zeneiségének.
Zs.A.: Elméletileg is nagyon ott van a zenében.
Zs.M.: Egy üde színfolt volt, mikor bekerült közénk a zenekarba. Nemcsak a zenei tehetségét hozta be, hanem a humorérzékét is, emberileg is kiváló zenésztárs. Remekül tudja kezelni az egyes stresszhelyzeteket. Van, amikor ezeket ő idézi elő, van, amikor mi, de általánosságban jól kezeljük ezeket a szituációkat.
Zs.Zs.: Ő is régebb óta zenél velünk, bár pontos évszámot nem tudok mondani.
Zs.A.: Az eredeti KOR-ZÁR háromtagú volt, Vén Kamil volt a harmadik alapító tag, de rögtön utána jött Matus Tibi.
Zs.Zs.: Nagyon sokáig így játszottuk, majd érkezett Bohus Zoli.
Zs.A.: Amikor lezárult az egyetemi korszak, és elhatároztuk, hogy ki kell jönnünk egy hanghordozóval, azonnal Andrást és Andyt kerestük meg.
Ti igazából megéltétek a professzionalizációt.
Zs.A.: Inkább azt mondanám, volt egy ösztönös időszakunk, amikor az egyetemre való menet buszon és vonaton cipeltük a bőgőt és a fagitárokat.
Zs.Zs.: Attilával az első közös koncertünk Dunaszerdahelyen volt.
Zs.A.: Igen. Ehhez tartozik egy vicces történet is. A buszon, amin utaztunk, volt egy nagy plakát kiragasztva. Akkoriban még nem szokták a piacokat nagy plakátokkal reklámozni, így azon agyaltunk, milyen zenekar lehet az a TRH. Aztán rájöttünk, hogy ez a piacot jelenti szlovákul.
Zs.Zs.: Ha jól emlékszem, a mostani Kodály Zoltán Alapiskola tornatermében játszottunk. Valahol megtaláltam a műsort is, amit ott előadtunk. Az még nem teljesen saját volt, Micimackó és Paff, a bűvös sárkány is helyet kapott benne, de volt már néhány saját szerzemény is.
Igazából több korszakot élteltek meg, ezt így is mondjátok el. Mindegyik CD-nek, hanghordozónak megvan a maga története, ahogy rögzítettétek. Ha azt mondjuk, ez egy rétegzene, azt is említsük meg, hogy ez nem egy agyontámogatott műfaj, mégis létezik.
Zs.A.: Igen, de szerintem kell hozzá egyfajta fanatizmus, elhivatottság, hogy az ember szeresse ezt csinálni. Onnantól kezdve nyilván tud létezni. Persze nem mozgatunk meg tömegeket, nem játszunk rengeteget évente, de az a tizenöt-húsz előadás még a legínségesebb időkben is összejött. A harmincöt év alatt voltak csodálatos időszakok, amikor rengeteget mentünk. Sőt, annyi koncertet mondtunk vissza, amennyinek más zenekar örülhetne, ha játszhatna rajtuk.
Zs.Zs.: Attila is akkor váltott és kezdte el az iskolákat járni.
Gondolom, ezt nagyon szerették a gyerekek, mert nemcsak lyukasóra, egy sokkal szabadabb történet jön, hanem mert kapnak egy élményt. Manapság, amikor az interneten bármi meghallgatható, még mindig különleges dolog élőben hallgatni valakit, aki megpendíti a gitárt.
Zs.A.: Ezt egyébként el is mondják a gyerekek, hogy teljesen más így zenét hallgatni.
Zs.Zs.: Rá kell vezetni a gyerekeket arra, hogy ilyen is létezik, megmutatni nekik a zene gazdag palettáját. Lehet, hogy nem fogja rögtön hallgatni a KOR-ZÁR zenéjét, de előbb-utóbb rátalálhat. Mint ahogy minket is megtalálnak dolgok. Alapiskolás koromban elképzelhetetlennek tartottam, hogy komolyzenét fogok hallgatni, és néha hallgatok. Csak meg kell mutatni a gyerekeknek, hogy tudják: ilyen is létezik.
A Kicsi Hangnak volt egyszer egy rajzpályázata, nagyjából tíz évvel ezelőtt. Egyszer ezt egy ipolysági csapat nyerte meg, amiért odamentünk egy koncert erejéig és megleptek bennünket azzal, hogy eljátszották az egyik dalunkat. A srác, aki gitáron kísérte a többieket, most már az Apák zenekar bassszusgitárosa, Köpöncei Dani, aki mára egy elismert, Magyarországon is befutott zenész. Nem tudhatjuk, hogy kiből mit hoz ki a tevékenységünk, kivé fog válni az az ember. Bár mondtátok, hogy más zenéjét nem fogjátok játszani, meghallgatnék egy olyan KOR-ZÁRT, amely mások dalait hangszereli újra.
Zs.Zs.: Ilyenen még nem gondolkodtunk. Tábortűznél és baráti társaságban szoktuk más zenéjét is játszani. Persze nem hangszereléssel, csak saját magunkra formálva.
Zs.A.: Bár igaz, hogy volt egy ilyen irányú, konkrét megkeresésem. Lehet, hogy ha jönne ilyen felkérés, megpróbálkoznánk vele.
Van kedvenc dalotok a harmincöt évnyi termésből? Ha nincs, az se baj, akárcsak a több sem. Mónika?
Zs.M.: Fogalmam sincs. Amit jelen pillanatban nagyon szeretek, az a Tollam vásik, ami egy Nagy László-vers. Sok olyan dal van, amit szívesen éneklünk, játszunk. Kedvelem a Gyermekké tettél című verset is, amelyet ti is megzenésítettetek.
Zs.Zs.: Nekem nincs kedvencem. Érdekes módon, most, hogy olyan dalokat is előszedtünk, amelyeket nagyon régen játszottunk, rácsodálkozom néhányra, hogy milyen szépen is szól. Pedig nem vagyok az a fajta, aki otthon is KOR-ZÁRT hallgat, vannak dalaink, amelyeket évek óta nem hallgattam meg.
Az idő változtat ezeken a dolgokon?
Zs.Zs.: Igen, más érzést kelt az emberben annak ellenére, hogy nem nagyon nyúltunk hozzá ezekhez a dalokhoz. Ha én énekeltem akkor, az máshogy szól – érettebben, megéltebben.
Ati?
Zs.A.: Nekem sincs kedvencem. Nagyon szívesen játszom a KOR-ZÁR dalait és általában, ami a legjobban tetszik, azok az új dalok. Ezek kicsit kihívást is jelentenek még a színpadon, ezek még nem mennek rutinból. Ha úgy tetszik, ezek a mindig aktuális kedvenceim.
Az én kedvenc KOR-ZÁR dalom a Madárjós, és a tél, amelyet akárhányszor meg tudok hallgatni.
Zs.A.: A koncerten feltupíroztuk egy hangszerszólós résszel.
Zs.Zs.: Bennem ez úgy maradt meg, mint az első olyan dal, amely kicsit másképp szólalt meg Attila révén és Andris hangszerelésével. Az előzőkhöz képest az egy teljesen más zenei stílus volt. Modernebbnek éreztem és szerintem azzal a dallal kezdődött el valamiféle szintlépés.
Kívülről ezt úgy érzékeltem, hogy addig volt egy klasszikus KOR-ZÁR, amely a Kaláka által megadott irányba haladva eljutott valahova verséneklésben, majd jött egy zenei ugrás. Ami nagyon tetszett abban az időben, hogy vizualizáltatok is, elkezdtek megszaporodni a videóklipek. Azt mondják, a mai zenét nézik. Ti ezt hogyan élitek meg, hol tart most ilyen értelemben a KOR-ZÁR ebben a túlelektronizált világban?
Zs.A.: Zeneileg próbálok nyitni a modern hangzások felé. Producerkedést tanulok, hogy az elképzeléseimet képes legyek a számítógépen is valahogy kifejezni és átadni a csapatnak. Viszont ami a klipeket illeti, szerintem nagyon nehéz jó klipet készíteni a versekhez. Ha jól tudom, mindössze két-három videóklipünk van csak. Ha képileg is ki akarjuk fejezni azt, ami benne van egy versben, akkor az egy nagyon igényes feladat. És csak azért csinálni valamit, hogy elmondhassuk, van egy klipünk, nem érdemes.
Manapság CD-t már szinte senki, vagy csak nagyon kevesen vásárolnak, a letölthető formátum a divat. Gondolkodik valami ilyesmiben a KOR-ZÁR is? Az új dalok megtalálhatók lesznek valamelyik fájlmegosztón?
Zs.A.: Igen, a Spotify-on és egyéb megosztókon mindenképpen. A YouTube-csatornánkra is szeretnénk feltölteni azokat, viszont az még számomra is kérdés, hogy csak egy albumborítót teszünk oda, vagy szöveges klipek lesznek. Ezt még megbeszéljük.
Nem merült még fel bennetek a gondolat, hogy a harmincöt év alatt összegyűjtött tudást, tapasztalatot és megélt mélységeket megosszátok valakikkel, akik ezt szívesen tanulnák? Tanárként ugyanezt teszed, járod az iskolákat és mozgatod a diákságot, de nem gondolkodtatok el azon, hogy két-három napra elhívnátok embereket és mesélnétek arról, mi is az a verséneklés és hogy miért érdemes ezzel foglalkozni?
Zs.A.: Gyakorlatilag valamilyen szinten mentorkodom, hiszen sok évig zsűriztem a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Verseny zene és verséneklő kategóriáját. Ott azért sok tanácsot adtunk és figyeltük a mára már kiforrt előadókká formálódott fiatalok munkásságát. Nem azt mondom, hogy általunk lettek azok, akik, de igyekeztünk jó útra terelgetni őket, valamilyen szinten tanácsokkal ellátni őket, ha kérték. Ebből már kiszálltam, mivel a kislányaim úgy döntöttek, hogy már ők is versenyzők lesznek, így az ő mentoruk lettem. De természetesen nagyon szívesen állok elébe ilyesminek, bármilyen kezdeményezésnek örülnék.
Hogy érzitek, van utánpótlás?
Zs.Zs.: Azt gondolom, van. Pontosan a Tompa Mihály-féle versenyek és a kisebb találkozók mutatják, hogy van. Attila tudna arról többet mondani, mennyien is vettek részt a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Versenyen.
Zs.A.: Számszerűleg nem tudom, mivel nem zsűriztem, de ott voltam. A produkciók száma tíz felett volt. A kérdés az, hogy mennyien maradnak meg, mennyien csinálják tovább.
Zs.M.: Érdekesség, hogy a mi iskolánkból is feltűntek a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen, Attila zsűrizte őket. Ők a Molnár-testvérek, mindhárman énekelnek és zenélnek. Zseniálisak, saját számmal indultak. Szerintem is van utánpótlás. Elég elhivatottnak tűnnek, jó látni ilyeneket.
Végiggondoltátok, hogy nektek mennyire fontos szerepetek volt ebben?
Zs.Zs.: Nem gondoltam bele. Persze, jó érzés, amikor megtapsolják az embert, vállon veregetik, de hogy ez milyen hatással van mások zenei fejlődésére, abba nem szoktam belegondolni.
Zs.A.: Ilyen szempontból én sem fényeztem magam sosem.
Más zenekarokhoz kapcsolódtok valamilyen formában?
Zs.A.: Sok mindenkivel kapcsolódunk, de nekem a Kicsi Hang a szívügyem volt nagyon sok ideig. Először Udvardon láttalak benneteket, ahova egyfajta pótmegoldásként hívtunk titeket, mert a Dinnyés nem tudott eljönni március 15-én. A tardoskeddi kábeles srác ajánlott be titeket, mivel azt megelőzően ott léptetek fel, és sikeretek volt. Aznap este annyire beleszerettem a muzsikátokba, hogy bárhol jártam, mindenhol dicsőítettelek titeket. Nem véletlen, hogy ott voltatok a tizenötödik jubileumunkon is, és a mostani dunaszerdahelyi koncertet is együtt csináljuk.
Hol lesztek még láthatóak?
Zs.A.: Komáromban a Jókai Színházban. Immár hagyomány, hogy az év végén, a két ünnep között rendezünk Érsekújvárban egy karácsonyi koncertet. Ezúttal ez egy jubileumi koncert lesz a CSEMADOK-ban. Ami még biztos, az Királyhelmec, ott a Bodrogközi Magyar Közösségi Házban. Fellépünk még Párkányban, Himmler György klubjában. Egyelőre ezek a biztos pontok, három helyszínnel pedig még tárgyalunk.
Játszóhelyek tekintetében, hogy áll a Felvidék? Van hova menni, hívják a héttagú KOR-ZÁRT, vagy ebben még lenne hova fejlődni? Volt idő, amikor jobb volt a helyzet?
Zs.M.: Szerintem igény lenne rá, inkább az anyagiak szabnak gátat annak, kit tudnak megszólítani. Gyakran inkább a költséghatékony, egy-két-háromtagú zenekarokat hívják, mert költségesebb dolog hangosítóval, hangosítással egy héttagú zenekart mozgatni. Bár szerintem mi nagyon szerények, alázatosak vagyunk.
Szinte el sem akartam hinni, mikor mondtátok, hogy harmincöt évesek vagytok. Mi volt számodra a harmincöt esztendő legemelkedettebb, legkedvesebb pillanata, pillanatai?
Zs.M.: Sikerült jót kérdezned.
Zsolti?
Zs.Zs.: Nekem most hirtelen az ugrott be, amikor megismertük Dinnyés Jóskát. Vele nagyon sokat jártunk, ő szedte össze a Kárpát-medence verséneklőinek a színe-javát, és ezeket az embereket hordta Magyarországon innen és túl. Így ismertük meg Kátai Zoltánt.
Számos olyan élmény van, amelyről hosszasan lehetne beszélni. Dinnyés Jóska és Kátai Zoli is meghatározó volt az életünkben. Utóbbit lehet zenei atyánknak is hívni, ő volt az első lemezünk szerkesztője.
Zs.M.: Én is nagyon szeretem az itthoni koncerteket, Magyarországot is, de Erdélyben valahogy mindig csodálatos fogadtatása volt a koncertjeinknek, nagyon hálás volt az ottani közönség. Nagyon megérintett, mikor Zágonban játszottunk. Amint beértünk a faluba, elfogyott az aszfaltút. Egy régi csűrt alakítottak át, és amikor bementünk játszani, olyan hideg volt, hogy legszívesebben kesztyűben zenéltünk volna. Majd megjöttek a nénik, akik leültek velünk szemben, levetették magukról a kabátot, bundát és egy kis selyemblúzban ülték végig a koncertet. Megadták a tiszteletet azért, mert megjelentünk náluk, és amiért nekik zenéltünk. Nagyon megérintett, mennyire értékelik, hogy valaki elviszi hozzájuk a megzenésített verseket, vagy bármilyen más színpadi produkciót. Lehet, hogy nem ez volt a zenekar legszebb pillanata, de engem nagyon megérintett. A másik ilyen bensőséges akció volt számomra, amikor a gyulai vagy a diósgyőri várban zenéltünk. Ezeknek a fellépéseknek volt egy különleges hangulata, de említhetném a Kaláka fesztivált is, ami szintén nagyon szép volt.
Zs.A.: Nekem sem egyetlen pillanat emlékezetes, én inkább a fiatalkori utazásainkat sírom vissza. Mára már fáraszt és untat az utazás, akkoriban azonban hatalmas élményt jelentett és óriási bulik voltak útközben a kisbuszban, autókban. Ezeket nem tudom, de nem is akarom elfelejteni.
Zs.M.: Konkrétan volt olyan turné, amelyről hajnali öt órára értünk haza, lezuhanyoztunk, átöltöztünk és mentünk tanítani. Erdélyből jöttünk haza.
Szóval közben mindenki vitte tovább, űzte a civil foglalkozását és tette a maga helytállását a különböző helyszíneken. Akárhogy is nézzük, félprofik vagytok, mert egy profi csak azt csinálja, amit. Ti pedig nemcsak azt csináljátok, hanem még azon túl is. Sőt, akkor inkább ez nem is félprofi, inkább duplán profi történet. Bizonyos, hogy nem tudtuk a harmincöt esztendő minden részletét végig venni, sőt szerintem ebből egyszer filmet is lehetne forgatni: addig azonban sok muzsikát kívánok nektek, sok olyan hallgatót, aki olyan tisztelettel jön a koncertre, amilyet Mónika megosztott velünk. Legyetek nekünk minél tovább: Isten éltesse a KOR-ZÁRT!
KAPCSOLÓDÓ:
Zsapka Zsolt, Zsapka Attila, Miklós Mónika | Sokszög
