A kétezres években megnőtt a hajtás, az emberek egész évben alig tudják magukat utolérni, és az év végi hajrában pedig szinte teljesen túlhajszolják magukat, épp csak beesnek az ünnepekre, majd a párnapos otthonlét után többnyire folytatódik a mókuskerék. Az adventi időszakban való tudatosabb emberi működésről kérdeztük Vörös Zsuzsanna érzelmi intelligencia és személyiségfejlesztőt.
A mai társadalom által diktált felgyorsult tempóban egyáltalán le lehet-e lassulni?
Az, hogy az ember miként éli az életét bizonyos részben döntések sorozata, majd ezek folyamatos következményei. Én azt gondolom, hogy nem a bevált recepteket kell keresnünk, mert nincs olyan tanács, leírás, ami mindenkinek ugyanolyan jó lehet, hanem saját magunknak kell úgymond főzni abból, amink van. Itt jön képbe az önismeret. Tehát én azt gondolom, hogy a kérdésre a válasz, hogy le lehet-e lassulni a mai társadalomban, az is döntés kérdése.
Merek-e nemet mondani? Tudok-e határokat húzni és tartani? Milyen az értékrendem, mire van nekem szükségem, el tudok-e engedni olyan dolgokat az életemből, amiktől lehúzva érzem magam?
Kérdések hadát lehet feltenni, és a válaszadás után el lehet indulni egy olyan mély belső utazásra, ami által változni tudunk. A kérdés, hogy akarunk-e.
Minden ember képes a fejlődésre?
Amennyiben a fejlődés iránti motiváció megszületik, akkor én azt gondolom, hogy igen. Az, hogy milyen léptékű lesz a fejlődés, az természetesen egyéntől függ. Abban az esetben, ha a fejlődést csak külső nyomás szorgalmazza, ott viszonylag kevés remény van arra, hogy érdemleges változás történjen az ember életében. Szakmailag ezt ,,előretolt klienseknek’’ nevezzük, amikor a család valamely tagját elküldik fejlesztésre, terápiára, de ha neki nincs hajlandósága sem a változásra, sem arra, hogy abszolválja az üléseket, akkor kevés az esélye annak, hogy a szakember tudjon vele dolgozni.
Tehát az önismeret utat nyithat akár az adventi időszakban való lelassulásra is?
Ha vallási szempontból nézzük, akkor ez az időszak a várakozás időszaka, bár többnyire a 21. század embere csak az ünnepre való hangolódást érti rajta.
Ha körülnézünk, akkor ez a mai fogyasztói társadalom is ezt erősíti, hiszen mindenhol a vásárlásra csábítják az embereket, ami igazából ellentétes az advent igazi lényegével. Elterelődik a figyelem a lelki folyamatokról, és igazából az ember az egész évben megszokott mókuskerék mellett még további stresszhelyzetekben találja magát, hogy az ünnepekre minden tökéletes legyen.
Ez azt eredményezi, hogy a megszokottnál is jobban túlhajszolják magukat, s majd, amikor eljön a pihenés ideje, már kimerültek, és aztán sok esetben valamilyen betegség is felüti a fejét.
Milyen lépéseket tehetünk, hogy valami mást hozzunk ki önmagunkból az idei adventi időszak alatt?
Érdemes átgondolni egy hetünket előre. Milyen teendők vannak a mindennapokban? Hol érezzük a tempó feszítettségét, és mit tehetünk annak érdekében, hogy kevesebb nyomás legyen rajtunk.
Érdemes már a reggeli rutinunkat úgy alakítani, hogy ez adjon egy stabil alapot a napunknak. Nem közhely az, ha a reggel rohanósan indul, az rá tudja nyomni bélyegét az egész napunkra. Állítsuk az ébresztőt 15 perccel korábbra, hogy legyen idő egy finom kávéra, akár egy forró teára, néhány kedves szóra a családtagjainkkal.
Mindenkinek máshogy indulhat ezáltal a napja, ha nem a feszített tempó nyomása alatt kell óvodába, iskolába, munkahelyre menni. Vizsgáljuk meg, hogy mennyi időt töltünk egyedül (ez az én-idő), mennyi időt szánunk a családdal, gyerekekkel töltött programokra (ez a fészek-idő), és ha van párunk, akkor mennyit tudunk csak kettesben lenni (ez pedig a mi-idő). Ennek a hármasnak az egyensúlyára kellene törekednünk az életünkben. Ha a háromlábú szék valamelyik lába rövidebb, vagy hiányzik, az gondokat tud okozni a lelki egészségünkben, és a családi rendszerben egyaránt.
Előfordulhat, hogy ebből a hármasból valamelyiket nem egy külső, fizikai vagy anyagi tényező gátolja, hanem valamilyen lelki eredetű probléma?
Természetesen! Sőt, talán ki merem jelenteni azt is, hogy ez a gyakoribb. Kapcsolódni akarnának az emberek akár önmagukkal, akár a gyerekekkel, vagy a társukkal, de mélyebben nem megy. Ennek gyökerei valahol a mélyben keresendők.
Miért nem tudom magamnak megengedni, hogy én-időt csináljak? Talán azért, mert anyámtól is mindig azt láttam, hogy egy nő a családját szolgálja, vagy épp ellenkezőleg, soha nem volt jelen a mindennapjaimban és én megfogadtam, hogy nekem a család lesz az első, így magamat is háttérbe helyezem?
Akarnék közelebb kerülni a gyermekem lelkéhez, vágyom a minőségi időre, de amikor ott a tér, hogy együtt vagyunk, valami falat érzek magam körül? Mennyi szeretetet kaptam gyerekkoromban, milyenek voltak a szüleim, mit viszek ebből tovább? A párommal csak élünk egymás mellett, vagy tudunk intimitásban lenni, és megvan a kellő szenvedély is? Miért félek attól, hogy lelkileg is meztelenre vetkőzzek előtte? Bezártam valamikor réges-régen, és félek azoktól a csontvázaktól, amik kipotyognának, ha ezt az ajtót kinyitnám? Számos sors, megannyi élethelyzet, ami mind-mind egyedi, még akkor is, ha vannak hasonlóságok. A kérdésekre a válaszokat pedig kizárólag önmagunkban tudjuk megtalálni, hogy általa gyógyulhassunk, kapcsolódhassunk, és ezáltal valami mást adhassunk az utódainknak.
Hol tájékozódhatunk erről bővebben, mit tanácsolsz?
Van lehetőség nálam személyes konzultációra is, de csoportos foglalkozások, felnőtt táborok, és előadások keretén belül is van alkalmunk találkozni. A legközelebbi ilyen januárban lesz, ahol többek között az előbb említett témákról is beszélünk majd. 2025. január 10-én este 6 órakor szeretettel várok minden érdeklődőt a „A szülői önismeret fontossága” című előadásomra, a nagymegyeri Kidzoneba.
