FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
1985-ben az eredetileg „Közép” fantázianéven létrehozandó lakótelep nagy ünnepség keretében a Neratovicei tér nevet kapta. A Prágától alig harmincöt kilométerre fekvő névadó, vagyis Neratovice városa hírnevét a második világháború utáni években az Elba partján levő vegyipari üzeme, a Spolana alapozta meg. Ugyanitt Dunaszerdahelyen, az 1986-ban átadott, eredetileg 60 férőhelyes óvoda és 35 férőhelyes bölcsőde napjainkban szakközépiskolaként működik. Ez a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola.
Egykori „természetes élőhelyem” közelében, a mindössze öt darab hétemeletes panelház ölelésében álló „Nerat”-sulihoz – merthogy a legtöbben így ismerjük a városban – szinte semmilyen emlék nem köt. Az „én időmben” még óvoda volt, udvarán egy aranyos csiga szoborral. Annál többször láttam viszont édesanyám dolgai között a Spolana Neratovice nevet. Fürdőszobánk polcán évekig hevert egy tubusban az a krómozott felületek fényesítésére szolgáló krémpaszta, amely még bőven a szavatossági idő lejárta után is tette a dolgát. Míg egy papírdobozban valamiféle ékszertisztító, rózsaszín vatta lapult. Mindkettő a neratovicei vegyi üzem terméke volt.
– Nafene, ezeket itt gyártják a szomszédban? – kérdeztem anyutól tudatlanságomban, jóízű mosolyt csalva arcára.
Sok évtized múltán az én arcom is derűvel teli, ha erre a kaján emlékképre gondolok. Anyu a rózsaszín vattával párszor átsúrolja ezüstnyakláncát, ami máris úgy csillog, mintha éppen akkor hozta volna neki apám a születésnapjára.
De nem csupán elképzelem, havonta „újraéled” bennem ez a kép a Neratovicei téri Qutinor-építészeti stílusú blokkok között. Nem séta ez, inkább szapora suhanás, Klikkout magazinnal teríteni a város kávéházait, kocsmáit, üzleteit. A Keleti lakótelep az én reszortom, és onnét visszafelé jövet mindig üres a „Kovács János” – így neveztem el azt a kockás, kerekes szatyrot, amit folyton roskadásig pakolok. Ne nevess, kedves olvasóm! „Kovács János” már vagy másfél évtizede hűséges társam a munkában, nem élhetett hát név nélkül szegény! Eredetileg John Smith volt – a skót kilt minta miatt – csak honosítottam!
Könnyedén lépkedek el az 1985-ben felavatott névadó márványtába mellett, amely ma is ott díszeleg az egyik Neratovicei téri panelház oldalfalán.
Ilyenkor „Kovács János” szusszan egyet, hisz még meglevő terhét éppen a közeli Baranyai élelmiszerüzlet- és falatozóhoz, valamint a Turul bárhoz címezte.
– Úgy nézel ki azzal a kerekes szatyorral, mint egy békebeli kisnyugdíjas, aki akcióról akcióra járja a boltokat! – jegyezte meg legutóbb egy kedves cimborám.
Az emberek nem is sejtik, mennyi ihlet szállja meg ilyenkor az írót, hogy aztán az „akciós” szösszeneteit „papírra vesse”. Az vesse tehát rám az utolsó követ, aki…
– Roberto, neked nem Prágában kéne lenned? – folytatta a srác, arra reflektálva, hogy azokban a napokban a prágai kirándulásunk során készült képekkel árasztottam el közösségi oldalam. Neratovicei fotó speciel nem készült!
– Fogadj meg egy jótanácsot, barátom: sose posztold ki reális időben éppen hol tartózkodsz, mert a hívatlan látogatóknak tálcán kínálod fel az üresen hagyott hajlékod!
Legutóbbi Neratovicei téri suhanásom óta is vagy egy hét telt el, de csak most olvashatsz róla. A Klikkout magazint azóta már biztosan elkapkodták a forgalmasabb helyeken.
Mondd ki, ha úgy érzed, ki kell mondanod: mire ez a túlzott paranoid óvatosság? – de a válaszom bizonyosan nem marad el! Miért akarod megmutatni a világnak éppen hol jársz, hogy élsz, mit birtokolsz? Magadnak élsz, a családodnak vagy a világnak? Ez a trendi? Hát nekem nem! Adj hálát minden nap azért, amid van! Azért, hogy egészséges vagy, a családodért és azokért a dolgokért, amit sokan természetesnek vesznek. Avagy: „Az igazi boldogság mindig zajtalan és észrevétlen.” – Lev Tolsztoj. Állj meg egy pillanatra, nézz magadba és gondolkozz el ezen!
Én még emlékszem azokra az időkre is, amikor a mai Neratovicei tér előtt, tehát Komárom felé vezető főút jobb oldalán végig családi házak és boltok álltak.
Közülük is az a cipőüzlet, ami oly kedves lett számomra, hiszen édesanyámtól minden egyes vásárláskor kikönyöröghettem azt a pár filléres színes, latex borítású szivacslabdát, amelyet javarészt csak az ilyen „Batyákban” árultak. Nem volt valami hosszú élettartamú játékszer, de mégis, mi kellhetett abban az időben egy magamfajta óvodáskorú gyermeknek? 1982 környékén aztán elkezdődött az említett házsor bontása, a régi víztoronytól egészen a Pódafai úti letérőig, hogy átadja a helyét az oda tervezett, kb. 350 lakásegységgel bíró Neratovicei téri lakótelepnek. Neratovice városa azóta rég lekerült testvértelepüléseink listájáról…
MÉG TÖBB FOTÓ A NERATOVICEI TÉRRŐL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
